Nyelv, láb, kocsonya

A ráhangolódás és lélektisztulás végett a péntek délelőtt nagy részét rászántam arra, hogy elmélyüljek kocsonyatémában. Mert megint egy bevehetetlennek hitt várat akarunk bevenni, anyák-nagyanyák féltve őrzött titkait megfejteni. Ilyet tenni, meg kocsonyát készíteni pedig csak tiszta ruhában, tiszta lélekkel lehet.

Előzetes terepszemle gyanánt megvizsgáltam már a Spar meg a Tesco hentespultjait, de aztán mégis csak, az első kocsonyánál biztosra akarunk menni. Jól elkapott időpontokban mindegyik áruház kínál valamilyen megoldást kocsonya-alapanyagból, sőt, az Interspar még néha minőség terén is megerőlteti magát, de ez nagyrészt szerencse kérdése, mi meg húst akarunk, igazit, azért meg piacra kell menni. S bár a bizalmi alapok már régebben köttettek, hiába megyünk három kört is Vallásossal, már a lábnál elakadunk, vagy nincs mellső, vagy öreg, megsárgult, megaszalódott lábakat kapni, pedig nekünk most fehér kell, olyan, amelyiken örömmel ment a halálba a gazdája.

Aztán pont a bejáratnál, innen siet mindig tovább az ember, nahát, pedig itt, hát nem hiszem el, Vallásos számolja a pénzt, akkor három láb, mellsőből, nyílván, mondom a hentesnek, visszakacsint érti már, egy nyelvet beszélünk, hogy kocsonyába lesz, még keresgél is nekünk, benyúl, széthúzza a lábalmokat, kivesz három szép lábat, mossátok meg fiúk rendesen. Még szép, de kérünk még nyelvet, szép rózsaszínűt, az a fiatal jó lesz, duzzad az izom, meg fél kiló bürkét, amiről lefejtették a hájat, és persze, három malacfarkat is, hogy a lábak ne érezzék egyedül magukat. Persze bankautomata nincs a közelben, részletben fizetünk, ennek ellenére a csülökből is a szebbiket kapjuk meg.

Otthon tiszta a terep, a lányok spinning edzésére időzítünk, fazékmosás, vízkimérés, amíg Vallásos a hájat kaparja a bürkéről, sikálom a malaclábakat, kis veszteséggel hentelem le a szőrt róla. Nem viszünk túlzásba semmit, a fazékba négy liter víz meg a hús és már peremnél járunk. Mint két hülyegyerek, vigyorgunk a kilógó nyelvre meg a lábra, azt kibontunk egy üveg bort, alágyújtunk, lefedjük.

Aztán toporgás a tűzhely között, vitatkozunk, hogy akkor első forrás után leöntsük-e a vizet, átmossuk-e a húst, ahogy Zseni nagyanyja csinálja, de végül abban maradunk, hogy marad így, a franc fogja lefolyózni az eszenciát. A habozás mellett döntünk, s miközben egyre inkább megalázom dominóban Vallásost, felváltva kanalazzuk le a habot a kocsonyáról.

Félidőnél (második óra) járunk, amire a csajok hazajönnek a tekerésből, de a belépés lendületével különítjük el őket a kocsonyától, nehogy pesszimizmus meg a fujjolás meggátolja a kollagén kioldódását az alapanyagból. A végére persze befut Ricsike is, de így is este tíz, mire kiveszek tesztelni egy kis levet egy esspresso csészébe. Aggódás, meg homlokráncolás, de a lé megköt, mint a beton, hiába rázogatjuk, nem esik ki a csészéből, apám, mekkora kocsonyát csináltál, lelke van ennek.

Leszűrünk, textilen keresztül, hogy a zsírt felfogjuk, a húst kimerjük, fél órán át néma csendben, de földöntúli boldogságban bőrözünk-csontozunk- húsozunk, fele rögtön felhasználásra kerül, csak a cuppogás, aztán szigorúan porciózok, ahogy nagyanyámtól láttam, jusson és maradjon is. Később némi vitatkozás és éjszakai kiabálás után megegyezem Zsenivel, és teletömhetem a hűtőt kocsonyával. Este még csendben kilopózom, és óvatosan belenyúlok a tányérba. Minden rendben, mert puha, de kitartó felületre ér az ujjam. Recept itt.


Terjesztem Facsén
whollosi Véleményezem

A bejegyzés trackback címe:

https://gasztroszex.blog.hu/api/trackback/id/tr82629003

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása