Igazán nem szép dolog ez tőlem, de minden télen megfeledkezem az olaszrizlingről, nem mintha ilyenkor nem esne jól, csak ahogy vallásos mondaná, ha hideg van, „rárepülünk a vörösökre”. Ez ellen tüntetve valami olaszt akarunk kitűzni az est csúcsborának, nyílván Balatontól északra, szóval Jásdi mester Lőczedombija a mestercél, elé meg néhány felvezető tételt.

Nem vagyok kimondottan címkefetisiszta, de ha valaki traktort tesz a palackjára, minimum felkelti az ember figyelmét, szerencsére a Béla és Bandi Pince hozni szokta az elvártat. A Sauvignon Blanc 2009 jó felütés, illatban jön a fajtajelleg, most egy kis büdössel a bodza mögött, ízben viszont olyan savak várnak, hogy ásványvízzel kell rendet tenni a számban. De korrekt jószág, akár ismerkedésre is, simán hoz kettő és felet.

A sorba azért becsúsztatunk egy kakukktojást. A Sárga Borház brand a Disznókő alapborait takarja, a Furmint 2008 nem is került többe nyolcszáz pénznél, ráadásul vinotékában. Kár, hogy a Disznókő rejtegeti a kategóriát, mert azért annyira nem szégyen a pórnak szánt bort eladni, főleg a mai világban (persze akkor kivenné a drágábbat?), és főleg azért, mert a rossz gyakorlattal ellentétben ez a furmint már illatában meglep. Illatában ott a fajtajegy, mézes, barackos jegyek egy kis ásvánnyal. Ízében kidolgozott, korrekt karakter, egy leheletnyi alkoholhangsúllyal a végén. Simán best buy, az ár érték miatt három palack.

A Lőczedombi Olaszrizling 2009 előtt dörzsöljük a tenyerünket, vigyorgunk, mint első bálozó szüret idején, aztán annál nagyobb a pofon, ahogy megillatoljuk a bort. Hiába próbálkozunk, semmitmondó és üres illat, kicsit félretesszük melegedni, de csak rontunk a helyzeten, a végén még az alkohol is kicsap belőle. Rákóstolunk, de a masszív és markáns testet meg ízeket csak inkább sejtjük, vizes-hordós hangulat az van, de minden más elbújva valahol nagyon mélyen, már bánjuk, hogy nem a Siralomvágó szelekció mellett döntöttünk. Mindegy is, mert a Lőczedombi éppúgy szelekció, háromezer pénz, most és itt nem több, csak egypalackos, jószívvel másfél.

Tomy D’Amato:
Gondoltuk jól meglepjük st.laurent kollégát ezzel a kitűnő csopaki nyakolajjal, ha már karaj, akkor legyen kövér! Meg ugye imádom az olaszt. Sikerült is a meglepetés, mer ilyen semmilyen bort már régen ittunk. Lehet, hogy ezért nem szerepelt itt?
És bizton állíthatom, hogy nem én vagyok a totál hülye, mert rajtam kívül még hárman próbálták kitalálni, hogy mi is ez bor valójában. Még másnap is meg azután is, de semmi. Egyszerűen nem találtunk olyan illatjegyet, amivel jellemezni lehetne a bort, és nem voltunk mind a négyen náthásak. Konkrétan nem volt illata, még két napos bontás után sem. Íze valami borra emlékeztető íz, aztán mintha egy pohár vizet nyalogatnék. Mondjuk legalább érezni, hogy volt fában. Jessz! Föltolja az ember cukrát, nem kicsit. Elhiszem, hogy egy másik palack, meg más időpont, meg mittudomén, de kinek van most hirtelen felesleges háromezer jó magyar aranytallérja egy kontrollpalackra?
De ha valahol szembejön velem, meg fogom kóstolni, és jó lesz, és jöhet majd a mea culpa, mert optimista vagyok.
Másfél palack (vagy csak egy?)

Peti barátunk amúgy a poén kedvéért bedob a sor végére egy Szeremley Szürkebarátot 2003-ból, de előre szabadkozik, hogy ajándék a szülőktől. A jól felvezetett vicc poénja viszont nem sül el, mert már illatban szép ásványos szürkebarát jön elő, olyan tercier jegyekkel, amelyekre minden korosodó fehérbor büszke lehetne. Meglepő, mert fiatalon biztos alulértékelt volt, így öregedve viszont minket elvarázsol. Kettő és fél simán, ha valamelyik márket kinnfelejtette, nézzétek meg nyugodtan. A Lőczedombit meg mi sajnáljuk a legjobban.