Paprikás krumpli

Amire szükséged lesz (négy emberre)

  • 1 kg újkrumpli, salátaburgonya
  • 1 vöröshagyma
  • 10 dkg, vagy arasznyi házi kolbász
  • 4 gerezd fokhagyma
  • 1 paprika
  • 1 paradicsom
  • sertészsír
  • só, bors, babérlevél, pirospaprika

Így készül nálunk

  • A krumplira figyeljünk oda, ne susmákoljuk el a fajtát. Pucoljuk meg, szeljük fel gerezdekre, tegyük vízbe, nehogy megfeketedjen.
  • A hagymát aprítsuk fel, evőkanál sertészsíron dinszteljük, majd lehúzzuk a tűzről, és rászórunk két teáskanál pirospaprikát.
  • Beletesszük a burgonyát, összekeverjük, mehet a felvágott paradicsom, és a felkarikázott paprika is. És persze három-négy babérlevél, a fokhagyma, a karikákra vágott kolbász (ha rendes bélbe van töltve, hagyjuk rajta nyugodtan, és nem esik szét), két teáskanál só, csipetnyi őrölt fekete bors. Most jön az egyik trükk, annyi vizet tegyünk rá, hogy még ne lepje el a krumplit.
  • Kis lángon forraljuk, a lábas két fülét megfogva kavargassuk, nem illik összetörni a burgonyát a fakanállal. Fedő alatt pároljuk, míg a krumpli meg nem puhul, s elvileg a víz nagy része is eltűnik.
  • Extrázni lehet még az elején kis szalonnával, vagy tálaláskor tejföllel, friss fehér kenyeret, uborkát fogyasszunk mellé, és persze egy könnyed rozét.

 


Terjesztem Facsén
whollosi 4 hozzászólás

A bejegyzés trackback címe:

https://gasztroszex.blog.hu/api/trackback/id/tr52825383

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

whollosi · http://www.gasztroszex.blog.hu 2011.04.17. 10:37:00

már három napja rágják a fülem, de a rozé akkor is jó a paprikás krumpli mellé, csak legyen elég savas.

zoli 2011.04.17. 12:02:18

Biztosan rágós a füled...
Ott a zsír, a kolbász, az opcionális szalonna, tejföl, továbbá írod, hogy nem kell, hogy ellepje a víz, azaz egy sűrűbb prototípust készítesz, ehhez egy könnyed rozé sztem kissé súlytalan. Tartalmasabb, fűszeresebb, valamivel cseresebb bor jobb választásnak tűnik, egy fasza siller, esetleg egy alföldi kadarka... Rozéból a savasabb a zsírosság ellenpontozására oké, de azzal együtt vékonyabb is a bor, így alá-fölé rendeltség alakul ki kaja és bor között, ezért szerencsésebb inkább vmi délies - provanszi, esetleg spanyol - rozé, ha már a paprikás krumpli kultúrrokonaira utaltatok. Én egyébként berber barlanglakásban ettem olyat, ami akár itthon is készülhetett volna, így azt gondolom ebben az ételben a közös nevező a török és az arab hatás.

Kenszei · http://www.pecsiborozo.hu/ 2011.04.17. 20:11:31

@zoli: azt hiszem én sem fogalmazhattam volna meg szebben.

zoranka · http://www.pecsiborozo.hu 2011.04.18. 10:20:34

@zoli: az alapigazság, hogy a bor legyen mindig intenzívebb az ételnél, már ha nem csak szomjoltó, szárazság elleni fegyver az ital. a paprikás krumplihoz a rozé nem feltétlenül rossz választás, csak valóban a könnyed szó kiiktatása után olvasandó a szöveg a teljesebb gasztroélmény megvalósulása érdekében.
süti beállítások módosítása