Fehér pinot és a gyökerek

A bor egészen alaposan meg tud határozni egy embert, akár az identitástudatát is. Az én szülőfalum például Szombathelyhez sokkal közelebb van, mint Sopronhoz, de borral kapcsolatos beszélgetésekben mindig inkább soproninak vallom magam (egyébként persze szigorúan vasigyerek az önmeghatározásom).

A duhaj évek elmúltával szerencsére már a soproni borok neveltek, a belváros több száz éves pincéiben találtunk egymásra a borral, meg a borhoz kapcsolódó, semmihez sem hasonlítható légkörrel. Figyeltem és habzsoltam az öregek szavait, a kötelező szófordulatokat, kóstoltam és ittam rendületlenül, belém ivódott a borvidék. Azóta sem találtam meg máshol a sopronihoz fogható siller borokat, és például a soproni vörösek miatt vagyok képtelen jóízűen meginni egy nagyon sűrű, alkoholos, erőteljesen fás borcsodát, még ha jó bor is.

A soproni sokkal inkább a savakról szól, a friss (kicsit hűvös) gyümölcsökről. Ezek biztosan nem annyira érettek, mint a délebbi borvidékeken, de a frissesség és a lendület mindenért kárpótol, természetesen csak akkor, ha megfelelően hozzáértő ember kezébe kerül az alapanyag.

Sopronnal méltatlanul keveset foglalkozik a boros közvélemény, ha meg igen, akkor sajnos legtöbbször kimerül egy olyan borász ajnározásában, aki még annyira sem érdemes, hogy a borvidék termelői egyáltalán a véleményüket kifejtsék róla, ez utóbbit már több ízben tapasztaltam. Nem akarok konzervatívnak látszani, de szerintem nagyon nincsen az jól, hogy egy ilyen nagy múltú borvidék hírnevét egy végtelenül arrogáns, az alázatnak még csak a látszatát is kerülő ember „öregbítse” (ráadásul szakmai szemmel nézve, az általam is kóstolt borok nagy része komoly technológiai hibákkal küszködött).

Ezért (is) jöjjön most egy tökéletes ellenpélda egy 2008-as Töltl Pinot Blanc személyében. Töltl „Szepi” József családjában egészen a 16. századig nyúlnak vissza a boros gyökerek. Szepi bá nagy dumás, emellett kitűnő vadászember, de ami a legfontosabb, végtelenül nagy alázattal áll a szőlőhöz-borhoz. Nem mellékesen pedig mássalhangzó torlódás van a családnevében, ez pedig szinte minőségi garancia a Soproni Borvidéken (lásd még Jandl, Gangl). Burgundia szerelmese is, ezért komoly szerepet kapnak a pincéjében a pinot blanc és a pinot noir szőlőfajták.

A kétezernyolcas pinot blanc nem került egykönnyen a poharamba, fatert majd egy teljes napig győzködtem, hogy nem kell már tovább tartogatni, igyuk meg végre. Megjelenésében már eleganciát sugall, könnyedén, de tartalmasan mozog a pohárban. Ez az elegancia végigkíséri az egész bort, a megjelenésétől egészen a lecsengéséig, ahogy egy jó pinot blanc-tól el is várom. Bontás után azonnal letisztult, szép illatokkal köszön, koriander meg picit még zöld egres, meglepően nagy adag ásványossággal, levegőn jön még egy csipetnyi fűszeresség is. Nem hivalkodik, elegáns, mély, letisztult. Kortyolva egészen vastag szövetű és gömbölyű, savai mégis szinte vibrálnak a pohárban, megint erőteljesek, de nagyon elegánsak a jegyei, a lecsengése meg szinte végtelen. Nem lehet belekötni, letisztult, érett bor ez, nem a direkt gyümölcsökről szól, sokkal inkább fehér bor, a szó szoros értelmében. A pályája zenitjén jár, de biztosan a közelében. Nem is emlékszem, mikor ittam utoljára ennyire szép soproni fehérbort, bár az biztos, hogy a 2007-es Töltl pinot blanc talán még ennél is nagyobb bor volt. 2008-as Töltl Pinot Blanc érett, gyönyörű négy palack, öröm volt inni, meg kicsit nosztalgiázni.

(Az első kép innen.)


Terjesztem Facsén
Tony D'Amato Véleményezem

A bejegyzés trackback címe:

https://gasztroszex.blog.hu/api/trackback/id/tr233375948

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása