Kakas a háton

Az utolsó alkalom, hogy nagyapám mint hős jelent meg előttem, az akkor volt, amikor körültekintés nélkül rontottam át a kisudvaron a hátsó kertbe, mert már beért a cseresznye. A kisudvarban (, mely a ház meg veteményes/gyümölcsös kert között húzódott) voltak az állatok, a disznók az ólban, nyulak a ketrecben, a tyúkok és a kakas pedig általában szabadon. Amit mi nagyon élveztünk, mert egy vásott kölyöknek nincs is jobb szórakozása, mint a bevágott szárnyú, repülni képtelen tyúkok kergetése, még akkor is, ha az Oma rendre lekent egy maflást tettenéréskor, „az istenedet hát, megijeszted aszt nem fognak tojást adni”.

Míg a kopasznyakúak beszarisága csak még inkább olaj volt a tűzre, addig a kakas mindig megkövetelte a tiszteletet. Tehát egyik pillanatban még cseresznyék tömege a szemem előtt, a következőben meg kiront a tarajos rettenet, megtorpanok, fordulok, persze már késő, leszegett fej, egy ugrás, csonka szárnyak csapdosása, és a kakas már ott verdes a hátamon, a körmeivel a lapockámon, a csőrével meg a tarkómnál.

A bömbölésre persze kiront nagyapám, rohanok felé, ő meg mint egy balett táncos, szép ívű mozdulatsor, egy tánc, ahogy a rönkből kikapja a kisfejszét a jobb kezével, közben, ahogy elsuhanok előtte, bal keze a kakas nyaka köré fonódik, én tovább, a lendületét vesztő szárnyast pedig földöntúli erő csapja a fatuskóra, hogy a lesújtó balta a jobb kézben elválassza a fejet a testtől. Mielőtt szipogni kezdenék, már csak a kakas kidülledt szeme bámul rám, a teste még szédelegve lép néhányat, amíg vér bugyog ki a sebből.

Aztán állok az Oma mellett, vizet forralunk, kopasztunk, aki érezte már a gőzben puhuló toll szagát, annak egy életre az agyába záródik az emlék, nagyapám lemetszi a tarajat, mi felnyitjuk a hasfalat. A kakas még fiatal, nem az a fajta, amiből húsleves esszencia készül. Mert annak hosszú élete során a húsa rághatatlan lesz, a küzdelmek, meg a viharos szerelmi harcok égnek bele az inaiba, szikár, egy álló napig kell főzni. De ez a kakas még fiatal, pörkölt lesz belőle.

Ahogy az öregek egyre inkább összementek, és az Oma végleg megpihent egy különösen hűvös júniusi napon, nagyapám meg levágta az utolsó tyúkot is az udvarból, úgy kopott ki lassan ez az emlék belőlem.  Addig, amíg Csilláék be nem szereztek faluról egy méretes tyúkot, s Csilla meg nem csinálta az egészet fazékban, paprikásnak, de úgy ám, hogy mindene benne volt, a máj és a zúza, a láb, s a még éppen csak formálódó tojások is. (Ennél pedig kevés csodálatosabb étel van, ez biztos.) A csirkemellel való játék nem mérhető a paprikáshoz, vagy pörkölthöz, ha valahol, itt tud igazán kibontakozni a baromfi lényege. 

Szóval Zsenit ezzel várom ebédre, pontosabban a könnyített változattal, a piacról beszerzek némi szárnyat, alsó- és felsőcombot, kevés csirkemellet, jobb híján. Zsírt olvasztok, hagymát dinsztelek, húst pirítok, paprika, paradicsom, pörkölök, párolok, közben elkészítem a nokedlit mellé. Régen tejfölt tettem bele, de aztán észhez tértem, s most már nem keverem hozzá, kizárólag mellé. Ha valaki azt mondja, liszttel sűrítsétek, ne higgyetek neki, még ha történetesen a nagyanyátok is bizonygatja ezt. Udvariasan köszönjétek meg a jó tanácsot, és ne adjátok tovább, hátha kikopik végre a köztudatból. Recept itt.

(A képet útwengertől vettük, és nem bírtuk ki, hogy ne rejtsünk el néhányat kedvenc kakasos/csirkés rajzfilmjeink közül a sorok közé. Az első a játékfigurákat stop motion mozgató Robot Chicken, aztán ott a felejthetetlen Cow and Chicken, és hogy szó ne érje a házat, Kukori és Kotkoda is jól benyomnak a végén.)


Terjesztem Facsén
whollosi Véleményezem

A bejegyzés trackback címe:

https://gasztroszex.blog.hu/api/trackback/id/tr552763589

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.