A Jó, a Rossz és a Csúf

A Jó
Clint Eastwood szerepében a Pannonhalmi Apátság 2009-es rajnai rizlingje. A 2006-ossal már lenyűgöztünk pár vadnyugati kocsmát, ez a csavarzáras gyönyörűség meg igazi hatlövetű, legalábbis olyan sebességgel fogy ki a palackból. Azt írtam a nagy okoskodás végén, hogy nem tudok belekötni, mert nem is akarok. Mert mindent tud, amit egy rendes kóracélos rajnainak tudnia kell. Friss és intenzív, hársvirág meg barack vannak az illatában, meg a petrolosság. (Ez kell a jó rajnaihoz.) Kapott szénsavat, szépen pezseg a nyelven. Gyümölcsök, savak, jó ízek.  Igyál meg, ez szűrődik ki a palackból. Fater szemében megjelenik a pajkos csillogás, már tudom, hogy ez el fog fogyni az utolsó cseppig, pedig mindig Ő erősködik, hogy tegyük el holnapra, nézzük meg mit tud. Eszembe sem jut szódát tenni bele, nem kívánja. Nem tudom elképzelni, hogy egy emberi lénynek ne essen jól, és ne kérjen belőle még egy pohárral. Tizenhárom alkohol(lövetű), pont jó. Természetesen a nők kedvence, mint Clint, a valaha élt legkeményebb tehenészfiú.

Három és fél palack a legjobb fajtából, METRO-ban 1800 forint környékén beszerezhető. (Bortársaságnál 2190 forint).


A Rossz
Lee Van Cleef szerepében fater karácsonyi ajándéka, Légli Géza (aka Kislaki Bormanufaktúra) 2009-es Birtokfehér elnevezésű házasítása. A címke szerint meg lehet kóstolni a birtokot, ha iszunk belőle. Meg kézműves is, külön ki van emelve. Na, ezt akarom, chardonnay, sauvignon blanc és rajnai rizling. Na, ezt akarom, aztán meg kéne nézni fater arcát a kóstolás közben, rég láttam ennyire elkeseredettnek. Ritkán nyúl mellé borvásárlással, de most sikerült. A sárdoni uralkodik, olyan túlérett, krémes-fülledt illatú. (Másnap is, meg harmadnap is. Mindenféle hőfokon. Egy esetben működött, mikor kukorica-krémleves közben nyeltük.) Ízben hasonló gondok, meg bántó hordócser, meg égető alkohol. Pedig tizenhárom lövetű ez is, mégis. Harmónia nincs, izgalom nincs. Egyszerűen nem tudtuk jó ízűen meginni. Pedig akartuk. Valószínűleg megporosodna a polcon, mert egyik cowboy sem kérne belőle jó szívvel.

Pinceáron 1790 forint. Egy és fél palack.

A Csúf

Eli Wallach szerepében szűkebb pátriám egyik ifjú pisztolyhősének, „Söröm” (nomen est omen) Lászlónak 2010-es zöldveltelinije (csipetnyi rizlingszilvánival bolondítva). Itt kezdődik a borkultúra: parányi termelő, parányi birtokának, parányi tétele. És jó. A pincében tetszik, de tudjuk, ez még nem jelent semmit. Aztán lepalackozva, otthon nyakalva is hat. Mert egészséges, érett alapanyag találkozik egy egyszerű, de maximálisan korrekt pincetechnológiával. Az évjárathoz képest nagyon is jók a savai, a bort egy pillanatig sem érzem vékonynak, a szilváni meg picit izgalmasabbá teszi az illatot. Azért jelezzük Lacikának, hogy fejtés, meg a kénszint belövése jót tenne, mert fárad picit, az utóízben jön egy kis oxidáltság. (A helyi szakértők alig akarták neki megadni az ezüstérmet a borversenyen, és savcsökkentésre akarták rávenni ezt a drága embert). Szerencse, hogy mi nem értünk ennyire hozzá, megittunk belőle fél litert tisztán, aztán még egyet fröccsben.

Még jó, hogy nekem mindig is a Csúf volt a kedvencem az aranyvadászok közül, sokkal hitelesebb volt bármelyik bőrmellényesnél. Ebből a hármasból is, mert könnyen be tudom szerezni verhetetlen áron.

Literje 250 forint. Két palack.

(Persze fröccsözés közben már a hármon gondolkodtam, lásd még: az alkohol hatásai az objektív borbírálatra. Az első kép innen.)


Terjesztem Facsén
Tony D'Amato Véleményezem

A bejegyzés trackback címe:

https://gasztroszex.blog.hu/api/trackback/id/tr702834918

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.