Hűtőszörnyek serpenyőben

A hétvégi hűtőleolvasztás és konyhatakarításnak volt még egy áldásos hatása. (Leszámítva, hogy időt szakítottam a koktélmeggyen való gondolkodásnak.) Jó darabig megint sikerült megszabadítanunk a hűtőnket az evolúció útjára lépett organizmusoktól, lásd még ételmaradékok. Az aprólékosan kidolgozott penészvárosok vizsgálata után pedig nyomtunk egy laza tippversenyt arról, hogy milyen gyümölcs volt egykor az üvegébe belegyógyult az a lekvár.

Az újra felfedezett sonka és kolbász darabok kidobálására viszont már nem vitt rá a lélek, bár nyersen fogyasztva élvezeti értékük megcsappant. Trehány vagyok, de azért szívem nekem is van, vagy éppen hogy mégsem, mert így nem lett csomag a hajléktalanoknak, hanem akkor mit lehet ebből főzni? A szekrényből még előbújt némi bab is, így már adta magát a hagymás bab, mi más.

A hagymás babot pedig mindenki szereti, aki valaha nézett Bud Spencer és Terence Hill filmet, sőt nálam az egész hagymás bab dolog valami misztikus felhőbe burkolózott sokáig, mert a családom főzni tudó tagjai leráztak, ha a filmes fogás elkészítésére kértem őket. Mondhatjuk, hogy ezért kezdtem el magamra főzni, mégis, amikor odakerültem, hogy rekonstruáljam, jött a keserű felismerés, szépíthetjük a dolgot, de a hagymás bab csak a filmekben lehet jó.

Terence Hill, vagyis Mario Girotti Velencében született 72 évvel ezelőtt. Girottiként több mint negyven filmben játszott, itthon azonban már a spagettiwesternekkel meg Don Camilloként tarolt. Hillként húsz filmet készített, plusz 17-et Bud Spencerrel. Vagyis Carlo Pedersolival, (akit Zseni általában Piedoneként azonosít, és) aki idén lesz 82 éves, szintén szereti a babot, a Puffint viszont utálja.

Nincs gond a fehérbab-hagyma-zsíradék és só alaprecepttel, csak éppen valahol nagyon is szegényes meg unalmas, jobban mutat, mint amilyen az íze, és fújhatjuk kívülről a Bunyó karácsonyig meg az …és megint dühbe jövünk teljes szövegkönyvét, megállni nem fogjuk, hogy ne menjünk tovább. Mert némi tikkadt kolbász és öreg sonka, vagy néhány zöldség hozzáadásával olyan széppé turbózhatjuk a hagymás babunkat, amilyenre a kellékesek is befizettek volna.

A hagymás babbal az a legnagyobb bajom tehát, hogy egy esetet leszámítva akárhányszor futok neki, mindig valami több a vége, most, mint említettem, némi régi, húsvétról felejtett sonka ment bele, meg egy kis kolbász. Recept mellé holnap lesz, ahogy az lenni szokott.

(Az első kép innen.)


Terjesztem Facsén
whollosi Véleményezem

A bejegyzés trackback címe:

https://gasztroszex.blog.hu/api/trackback/id/tr342890799

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.