Pontok mindenhol

Kicsit begőzöltem a múlt héten. Ilyen a tavasz, megint egy borverseny, és a nap végére már csak sorszámokról meg pontokról beszélgettünk, nem is igazán a borokról, borokkal. Nem vagyok évtizedes, öreg motoros borbíra, de nem is tegnap kezdtem a bírálatot, viszont ennyi idő alatt is kialakult egy jó nagy adag ellenérzés bennem a kényszerpontozással és folyamatos kategorizálással kapcsolatban.

Arany, gyenge ezüst, nekem nem, nekem bronz sem, két ponttal kevesebb, hárommal több. Ezek maradnak meg egy-egy bor kapcsán. Mióta borverseny létezik, azóta így megy ez, mégis fáraszt. Mintha egy gyártószalagon lennél minőségellenőr, mechanikusan ismétlem ugyanazokat a mozdulatokat, szavakat, aztán lesz belőle egy szép kerek pont, (aztán persze a jó magas pont után jöhet a horror-ár, tisztelet a kivételnek), csak a borok ordítanak, kérlek, egy kicsivel több időt.

Mégsem hiszem, hogy a (bor)versenyeket kellene megreformálni. A rendszer szar, még akkor is, ha nem lehet jobb. Képzeljünk el egy olyan helyzetet, ha minden bort a népszerűségi indexe alapján rangsorolnánk (mint a FIFA világranglista), beleszámítana mindenki véleménye, a heti egyszeri borfogyasztótól a jedikig. Nem két korty alapján, hanem egy palack elfogyasztása esetén.

Szép ranglista kerekedne ki, súlyozott pontokkal. Hosszú távon szépen megmutatná, hogy a maga kategóriájában nincsen népszerűbb és jobb mondjuk a Dúzsi rozénál vagy éppen a Szeremley Rizlingnél, hogy a Bussay szürkebarátokat már ne is említsük. Egy hosszabb lélegzetvételű leírás sokkal többet ad vissza arról, hogy milyen érzelmeket váltott ki a bor, milyen gondolatokat indított el az ember fejében. Meg akarom ismerni a bort. (Persze ha nagyon bejön, legurítom minden lelkiismeretfurdalás nélkül, akár fröccsben is.) Nem sírok, mert bort kell kóstolnom, hiszen imádom, csak ne futószalag mellett kelljen. Egyre kevésbé tetszik a rendszer, mely a borok meghatározója lett.

Egy borverseny vagy a fogyasztónak, vagy a borásznak szól.

Egy kedves kollégánál kóstoltuk meg életem első, saját készítésű szilva illetve birs pálinkáját, aztán persze mindenféle palackok előkerültek. A végére maradt a slusszpoén, amitől rendesen beindult az agyam. A vendéglátónk apósának (aka Dodi) bora került az asztalra, hogy milyen palackból, annak kiderítését rátok bíznám, a mellékelt kép alapján. Dodi borai, ahogy sok más após bora, eddig általában a lefolyóban vagy a virágföldben végezték.

De ez most valami csoda, a család sem igazán érti, mi történt. Valamit nagyon elkapott az öreg, már a bor színéből látni, szinte világít a pohárban, annyira erőteljes. Talán még a Jóisten sem tudja a pontos összetételt, annyi bizonyos, hogy rizling meg csemegeszőlő van benne, meg marha sok minden más. Klasszikus vegyes ültetvény, minden fontos dolgot (sav, cukor, illat, test) más-más szőlőfajta pumpál a borba. (Nem voltak ám hülyék régen.) Nagyon brutál illat, van benne illatos fajta meg csemege, nem is kérdés, de minden pillanatban azt érzem, hogy gyümölcsből készült a cucc. Szinte hibátlan a korty, nem is kell emlékezni, mibe kötöttem bele. Dús, jó savú, egészen sok gyümölcsös ízzel, meg rizlinges vonallal. Nagyon helyesen. Hosszú is, marhára ízlik. Nem pincében ittuk, hanem komoly palackos borok után, lezárásnak. (Hihetetlenül jó élmény volt, és hogy csúszott fröccsben is.) Becsüljétek meg meg, ha ilyen nedűvel találkoztok, én be is rendeltem öt litert belőle. Kétszáz forintért vesztegetik, több mint átlagos, kettő és fél palackos. Pont nincs, de valami irányadó kell, csak amennyire szükséges.

(Az első kép egyébként a Pont magazin logója, melyet érdemes olvasgatni.)


Terjesztem Facsén
Tony D'Amato 1 hozzászólás

A bejegyzés trackback címe:

https://gasztroszex.blog.hu/api/trackback/id/tr852907451

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.