Az elsőre mindenki emlékszik

Kicsit nyálkás, kicsit furcsa, kicsit nem tudod, mit csinálj, de azért alapvetően kellemes. Nekem akkor volt, amikor négyen srácok kikönyörögtük volt kolléganőnk autóját egy hétvégére, hogy csak ide megyünk a Balatonra, de végül úgy alakult, hogy nem hajtottunk le az M7-esről Siófoknál, hanem meg sem álltunk az Adriáig.

Annyi kis kitérőt még tenni kell, akárhogy siettünk, úgy is éjfél lett, de egy tengerparti étteremben félig horvátul még ki tudtunk könyörögni fejenként egy szendvicset. Örömmel bólogattunk a prsutra és a pekorínóra, mehet bele persze, vertük a mellünket a teraszon. Kicsit irigykedve néztük a félig elfogyasztott szkampi tálakat a szomszéd asztaloknál, de annál nagyobb lelkesedéssel ettük a szendvicseket. Csak amikor a számla jött, rajta a 15000 magyar forintnak megfelelő kunával, akkor kezdtünk el csuklani.

A tintahalakat nagyon gyakran összekeverik a kalmárokkal, mondjuk nagyon is hasonlítanak egymásra, csak két külön rendbe tartoznak (sepiida és teuthida). Szerencsére mindkettő ehető, és mindenekelőtt finom, utóbbinak több nem kihalt faja van még. Nem illik összekeverni őket, bár táplálkozási szempontból kevés különbség van közöttük. (De nem a csirkére hasonlít íz ízük.) Gondoltátok volna, hogy szépiacsontot tesznek a papagáj elé csipegetni, és hogy egy kalmár 2 millió utódot is képes rakni?

Viszont másnap ebédkor már egy hangulatos dalmát kisvendéglő teraszán üldögélünk, és várjuk a királyi nagyságú tálat, rajta a sült/grill/párolt kalmárokkal és tintahalakkal. A hosszú hétvége ezek után őrült gasztroorgiába fordult, de tényleg, és a vége egy nem túl kellemes fehérjesokk volt a részemről, mint veregették utóbb a vállamat az együtt érzők.


Viszont (legrosszabb esetben) a Metroba hetente kétszer érkezik friss haláru, úgyhogy Zsenivel még a múltkor nekivágtunk, és mi mást vennék, mint parizer áron tintahalat (borjú párizsi, a pontosság kedvéért). A következő kihívás a tömegközlekedéssel azelőtt hazaérni, hogy a jég megolvadna, a tintahal meg bebüdösödne. Otthon kisebb sokkot kapok, a nagy izgalomban nem néztem, konyhakész-e az állatka. Sebaj, ezt is el kell kezdeni valamikor.

A szépiák és a kalmárok nemcsak „tintát” tudnak lőni a rájuk vadászó megzavarására, hanem egyes fajok egész szép méretekre képesek megnőni. Nem meglepő hát a hatalmas irodalma a különböző óriás kalmároknak és tintahalaknak, a gazdag fantáziával megáldott ember már jó régen szörnyesítette őket. Most így hirtelen két film ugrik be, az 1996-os A szörny és a 2005-ös A tintahal és a bálna. (Előbbi felejtős, utóbbi nézős.) Igazságtalanok lennénk, ha ne emlékeznénk még meg a Kraken: Tentacles of the Deep című opuszra, amit a magyar Tibor Takácsnak köszönhetünk, aki például a Sabrináért is felelőssé tehető. Sebaj, release the Kraken!

Szépiát pucolni nem nagy ördöngösség, ha túltesszük magunkat a belezés sajátos hangulatán, még vidám kis délutáni kézmunka is lehet belőle. Most többféle fokozata van ennek is, holnap majd átvesszük részletesebben is. Röviden a lényeg: fejet kirántani, műanyagszerű szépiacsontot kihúzni, szemet kivájni, tintazsákot lemetszeni, seggszájat kinyomni. Nem is annyira bonyolult, mi? Nagyon alap olívás recept holnap, akik nem bírnak addig várni, innen szemezgessenek. Vagy számolják ki, hányan laknának jól egy óriás tintahalból.

(Az első kép innen, a második meg tőle.)


Terjesztem Facsén
whollosi 3 hozzászólás

A bejegyzés trackback címe:

https://gasztroszex.blog.hu/api/trackback/id/tr673121150

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Attilajukkaja 2011.08.03. 11:17:24

Mar kezd lelkiismeretfurdim tamadni, hogy folyton beirkalok, de imadom a fent emlitett allatokbol keszult csemegeket! Hogy a tintahal nem ugyanaz, mint a kalmarhal, azt tudtam. Az elso pucolasi proceduran is tul vagyok mar (nem tul szep emlek), de hogy "szépiacsontot tesznek a papagáj elé csipegetni, és hogy egy kalmár 2 millió utódot is képes rakni", na azt sosem gondoltam volna! :o)))
Ha nem muszaj, magam nem keszitem, mert kell hozza ne'mi tapasztalat, hogy ne legyen se tulfott, se ragos. De ettermekben (foleg Tavol-Keleten) szivesen rendelek. Es nasinak sem utolso az enyhen edeskes-sos szaritott valtozata, amit egyes orszagokban ugy arulnak, mint nalunk a Balaton szeletet.

"Vagy számolják ki, hányan laknának jól egy óriás tintahalból."
Itthon? Kiszamoltam: tizenoten, plussz/minusz masfel (a tobbi meg sem kostolna, ha latna mibol keszult!) ;o)

st.laurent 2011.08.04. 13:48:37

@Attilajukkaja: Ne viccelj, örülünk neki, ha "beírkálsz".

Ha amúgy könnyebben be lehetne szerezni, két naponta azt ennék!

Étteremben jártál már vele rosszul?

Attilajukkaja 2011.08.04. 23:33:30

@st.laurent:
Koszi :o)))

"Étteremben jártál már vele rosszul?"
Igen, nem is egyszer. Volt mar ehetetlenul ragos sushi es grillezett szepia is (talan nem irdaltak be elegge vagy tulsutottek?). Illetve zsirban tocsogo "calamari fritti". De a legrosszabb elmenyem talan egy tintahal konzerv volt (nem etteremben), ami izben az olajban aztatott hullampapirra emlekeztetett, kinezetben pedig arra a spirituszban evtizedek ota tarolt es mar kisse maladozo orias tintahalra, amelyet valamelyik Tengereszeti Muzeumban lattam kiallitva gyerekkoromban.
Amugy en is nagyon szeretem, ahogy a polipot is. Az abszolut kedvenc pedig a tengeri uborka :o)