Nyomj egy gasztroszexet

Két dologról fogunk szólni röviden: az egyik a Goldenblog lesz, de nyugi, nem kérjük ingyen a lájkot!

Szóval neveztünk mi is, és fölöttébb örülnénk neki, hogy amennyiben szereted a Gasztroszexet, vagy te is gasztroszexistának vallod magad, szavazol ránk.
A blog pont 190 napos, ezt onnan tudjuk, hogy ez a 190-ik poszt. Ez nem véletlen. Mivel eléggé linkek vagyunk, már a legelején megfogadtuk, hogy ha esik, ha nem, napi egy bejegyzést legalább írunk az olvasóknak, magunknak, ilyesmi, mert így nem szakad meg a lánc, különben is.

Ez alatt a bő félév alatt sok minden történt, megírtuk az ország gasztroAlkotmányát, közreadtunk fröccslexikont, lefőztünk egy csomó receptet, sőt írtunk is róla, ráadásul megittunk egy rakás bort. Kedves barátunk megírta török emlékeit, paradicsomot neveltünk és szüreteltünk, majdnem aludttejet is csináltunk, ha a Vallásos nem öntötte volna ki idő előtt.

Jártunk közben Szabadkán a hétvégén, lesz majd róla úti film is, meg beszámoló. Viszont Magyarország sokkal szebb lenne, ha mondjuk lehetne jó bureket kapni, és azalatt a sok év alatt ellestük volna a pljeskavice elkészítésének mikéntjét. Szabadkára menet átszeltük Bácskát, erre emlékezünk a képpel, ami innen van.

 


Terjesztem Facsén
gasztroszexisták Véleményezem

A bejegyzés trackback címe:

https://gasztroszex.blog.hu/api/trackback/id/tr843135116

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.