Kinn a farmon

Családom a névadás terén igencsak gyér fantáziáról tett tanúbizonyságot. Jómagam Zsuzsanna névre kereszteltettem, de rajtam kívül még ketten kapják fel a fejüket erre a névre, ha családi ünnepen összegyűlünk nagyanyám házában. Ezenkívül egy szamár és egy kecske is ezt a nevet kapta a háztartásban, ami egyértelműen árulkodik családtagjaim humorának színvonaláról. Katalinnak minimum öt leányt anyakönyveztek a rokonságban, ha jól számolom. Természetesen rögtön a keresztelő/névadó után jelentkezik korrekciós igény a könnyebb megkülönböztethetőség kedvéért, így tehát számon tartunk Katit, Katát, Kiskatát, Katót és Katicát.

 

Probléma csak akkor van, mint például az én helyzetemben, amikor is mindketten ragaszkodunk a Zsuzsa megszólításhoz, egyedül nagynéném tűri békésen, ha Zsuzsinak titulálják. (A kecske és a szamár opportunista módon bárkire hallgat, aki egy marék zabbal közelít feléje.) 


Persze esetünkben is történtek bizonyos kísérletek, ám teljes kudarcot vallottak, így én most Zsuzsa vagyok csakúgy, mint unokatesóm felesége, de nagynénémet nagyanyám Zsuzsinak, lányom Zsuzsikának, anyám (a nővére) húgomZsuzsának szólítja. Mivel én nagynéném után-miatt kaptam a nevem (vagy dédnagyapám Zsuzsi szamara után, ez máig nem tisztázódott megnyugtatóan), sokáig én voltam a kisZsuzsi, de egyrészt magasabbra nőttem, mint a nagy, másrészt az ő asszonyneve Kiss lett, tehát innentől kezdve teljes a káosz Zsuzsa-fronton.


 
Van aztán az a szép magyar szokás, miszerint az elsőszülött fiú az édesapja nevét kapja. Mondanom sem kell, hagyományőrző család vagyunk, így van jópár Lacink, Ákosunk, Sándorunk és Tamásunk is: apák, fiaik, és kecskék. Mindezzel nem is lenne semmi baj, ha nem jönnénk össze lépten-nyomon, mert ha fantáziánk nincs is, a rokoni szeretet bizony túlteng a családban, s egy hétvégi szalonnasütés-sörözgetés állandóan és hamar össznépi nevetésbe fullad, ahogy egymást szólongatjuk: "Ki, én?" "Nem te, a másik!" "Én?" "Nem, a kicsi!"
 
Mikor leendő férjem először mutatkozott be, már éreztem, ez égi jel, és biztosan ő az igazi: édesapja után őt is Zolinak keresztelték, akárcsak az én korán elvesztett nagybátyámat, és az egyik unokaöcsémet. Valamint az udvaron békésen röfögő hatalmas kan disznót is, de ez nem közöltem ott és akkor vele. Anyósommal pedig nem csak keresztnevem, de a teljes asszonynevem is azonos, ami szintén okozott már derűs pillanatokat az életünkben, például mikor telefonon keressük egymást: Halló, K.Z.-né Zsuzsa vagyok, és K.Z.-né Zsuzsával szeretnék beszélni. De férjeinket pedig nemes egyszerűséggel "a te Zolid" és "az én Zolim" néven emlegetjük. Amikor a húgom bemutatta új párját, a legújabb Zolit a családban, a másik három e névre hallgató kétségbeesetten felhorkantott, pedig tesómZolija igazán szimpatikus fiatalembernek bizonyult. (Az öreg kandisznó legalábbis nem nyilatkozott.)    


 
Mondhatnánk, hogy nem szerencsés az állatokat embernevekkel felruházni, de az én családom dacol a társadalmi normákkal, így aztán csak nézett a sarki boltos a nagyanyámra, mikor az így fordult hozzá: Kisaranyos, nem maradt véletlenül egy kis száraz kenyerük tegnapról? Emmám hajnalra megszült, vinnék neki egy kis ropogtatni valót, egyébként kisjány lett, Lenke, nemmondom, még szerencse, mer' ha fiú, le köllött vóna vágni, a szívem szakatt vóna bele, mikor ojjan helyesen sírnak az annyuk után.

Bizonyos pozitív terhességi tesztem után az én Zolimmal sokat tanakodtunk, milyen neveket válasszunk leendő kisbabánknak. Egyben biztosak voltunk: nem magunkról fogjuk elnevezni a kicsit! Rögtön az elején megegyeztünk, hogy a mi gyermekünk önálló, szuverén személyiség lesz, nem pedig valamelyikünk klónja, tehát igyekeztünk olyan keresztnevet keresni, ami:

  • ritka
  • a családban még nem fordult elő
  • nincs becézett alakja


(Később annyi engedményt tettünk, hogy amennyiben fiú születik, férjem nagypapája után a János nevet kapja majd. Az, hogy Magyarországon ez az egyik leggyakoribb férfinév a felnőtt férfi lakosság körében, nem tartott volna vissza a meggondolatlan cselekedettől.)

De szerencsére kisbabánk lánynak született, így már könnyen tarthattuk magunkat az eredeti elképzeléshez, és a Karina nevet választottuk neki. Rajta kívül egyetlen Karinát sem ismertünk, és nyomatékosan figyelmeztettünk minden ismerőst, hogy Karina a baba neve, és nem Karesz, Karinka, Karcsika, vagy más hasonló elmésségek. Persze hogy egyedül én, az elvetemült édesanya hívtam csak kislányunkat Maszatnak, amivel viszont sikerült nagynéném azóta már jobb létre szenderült Maszat kutyáját többször is zavarba hozni.


 
Első iskolai napjáról egyébként az én Maszatkám legörbülő szájjal jött haza: az új padtársát Karinának hívják, úgyhogy a tanító néni kérésére a mi Karinánk a könnyebb megkülönböztethetőség kedvéért Kiki lett. Férjemmel hosszasan vigasztaltuk, dicsértük aranyos új becenevét, s beláttattuk vele: így végül mégis csak egyedi és igazán helyes neve lett. Hogy végképp jó kedvre derítsük, megengedtük, hogy a nagymamánál/dédmamánál született egyik kiskecske hivatalosan is az övé legyen. Lánykánk pár percig még bánatos képpel mászkált körülöttünk, aztán felragyogó arccal közölte, hogy már tudja is, mi legyen a kis gida neve. Naná, hogy Maszat lett.

(A szöveget írta Zoska a farmról, az óriásira növő tökök földjéről. A fényképeket Zseni lőtte.)


Terjesztem Facsén
gasztroszexisták 4 hozzászólás

A bejegyzés trackback címe:

https://gasztroszex.blog.hu/api/trackback/id/tr733139221

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Attilajukkaja 2011.08.12. 14:09:46

Nagyon helyes iras, kedves Zsuzsa!
:o)))))

Attilajukkaja 2011.08.12. 15:57:59

Kedves Zoska!
Ha valoban Zsuzsanna a neved, akkor buszke lehetsz ra, mert sokakat megihletett ez a nev. Nem sorakozatom fel azon festok nevet, akik a Biblia szent szava moge bujva rajzoltak bujabbnal bujabb Zsuzsannakat,...inkabb egy dalt linkelnek be neked. Gondolkodtam azon, hogy egy regebbi, tokeletesebb verziot valasszak vagy ezt a 2008-as valtozatot? Vegul az utobbi mellett dontottem, mert ezzel talan le is rovom az eloado iranti tiszteletemet.
www.youtube.com/watch?v=snMOmHzgssk

Erdekes, ahogy az emberek oregszenek, egyre inkabb kezdenek hasonlitani egymasra, vagyis egy bizonyos sztereotip karakterre. A testverek, unokatestverek is, akikrol annak idejen azt mondtuk, hogy "Ah, dehogyis hasonlitanak!". Vagy csak en latom igy?

Praise 2011.08.15. 20:26:14

@Attilajukkaja: Bezonybezony, egyre inkább hasonulunk egymáshoz, családon belül. A végén jön a teljes hasonulás. :) Tiltakozhatunk kézzel-lábbal, de a genetika nagy úr: bele kell törődnünk, hogy mi sem esünk messze a családfánktól. Nekem kellett pár pszichiáter, míg beletörődtem, de már tudom kezelni a tényt! :) A hangok is ezt mondják.
Viccet félretéve, szép ez a dal, tecccik.

Attilajukkaja 2011.08.15. 22:18:31

@Praise:
Egy ismerosom szerint, ha megerunk egy bizonyos kort, mindannyian kinaiakra kezdunk hasonlitani :o))))))