A nemzet igazi kenyere

Holnap sütik/szegik/eszik meg Pécsett a Nemzet Kenyerét, a nemzeti összetartozási intézmények szokásos túllicitálásának egyik eredményét. Kár, hogy egy kis vasi faluban évtizedek óta megsütik minden áldott nap.

Rendes vasi születésű gyerekként kötelességem legalább egy posztot szentelni a toronyi kenyérnek, amit modorosan nevezhetnénk egyszerűen csak kenyérnek. Még az új (egyébként jó) divatpékségek szuper rozsos bajor parasztkenyerei sem közelítik meg azt a matúrát, aminek kilónkénti ára például a szombathelyi teszkóban eléri az ötszáz forintot, de a sütödébe is háromszáz, hm? Nem aranyporral futtatják be a cipókat, hanem egyszerűen belekerül minden, amitől kenyér lesz a kenyér, nem pedig amolyan felpuffasztott cucc, mint amit általában lehet venni.

Az ország és minden magyarok nagykenyeréhez tíz tonna (nemzeti) búzát dobtak össze a felajánlók, egy részét (nemzeti malmokban) Szigetváron, aztán meg Mohácson nemzesítenek lisztesítették meg. A történelmi események (fail) miatt választották a helyszíneket, nem a lobbi meg a logisztikai miatt, ezügyben mindenki túl (alul) nyilatkozza a másikat. A párezer cipót holnap osztják szét Pécsett adományokért cserébe, a maradék és a befolyt pénz az árvaházakba kerül.

A toronyi kenyérről tudni kell, hogy két hétig kenyér, kerek, ezért annyi csücske, sterclije van, amennyit nem szégyellünk lefaragni. Legfinomabb a eredeti kétkilós kiszerelés (régen nem is készült máshogy formájában). Az valami éteri, amikor éppen csak kikerült a kemencéből, a külseje roppanós, a belseje puha, olyan ízes, hogy kis vajnál, esetleg újhagymánál mást nem is akar enni mellé az ember, nehogy elrontsa a kenyeret.

A toronyi kenyeret a Toronyi Sütőipari Kft.-nek, Tar Jánosnak és Desics Ferencnek Köszönhetjük. Majd húsz éve ők vásárolták meg a toronyi péküzemet, és alapítottak céget. A kenyereik hagyományos módszerekkel készülnek, s talán ma ezek vannak legközelebb a régi, kemencében sült cipókhoz.

„Először kovászt készítünk, aminek hat órán keresztül érnie kell, ezalatt elszaporodnak benne az élesztőgombák. Ezt követően géppel bedagasztjuk a tésztát, ilyenkor már élesztőt nem teszünk bele, csak sót, vizet és lisztet, majd ismét érleljük egy órán át a csészében. Amikor megérett, akkor a pékek kézzel kimérik, aszerint, hogy egy- vagy kétkilós, vagy 35 dekás kenyeret sütünk. No de például a kétkilós kenyérhez nem két kiló nyers tésztát kell ám kimérni, mert sütés közben a víz elpárolog belőle, hanem 25 dekával többet, az egykilóshoz meg 15 deka nyers tésztával teszünk többet. A kimért darabok mehetnek a szakajtóba, ahol újabb hatvan percet pihennek. Innen már a kemencébe visz a kenyértészta útja, ahol megint csak hatvan perc kell a sütéshez. Ha a kovászolást is számítom, akkor kilenc óra alatt készül el a kenyér, ha ezt nem vesszük figyelembe, akkor egy óra a tésztaérés, egy óra a kelés, meg egy óra a sütés. Ezeket a folyamatokat és időfokozatokat kell betartani, különben nem toronyit veszünk ki a kemencéből, hanem csak kenyeret.” (Az interjú a nyugat.hu-ról van.)

Eléggé szomorú, hogy a pékség fizikai korlátai miatt a környéken élőkön kívül más nem igen részesül az áldásból. Nem kérdés persze, hogy volt hasonló pékség és kenyér máshol is, amely a maga legendájával rendes nosztalgiázásra készteti az embert. Viszont mára eléggé megfogyatkoztak ezek a kenyerek.  Ma a toronyi legnagyobb erénye, hogy megmaradt olyannak, amilyen volt. Szikár, tömény és gazdag anyag. Az alapanyagok drágultak, a rezsi drágult, a végtermék is drágább lett, legtöbben ezért az árat megtartották (az ember húsz évig ugyanannyit fizetne valamiért), a minőséget meg lerontották.

Még van egy különlegessége a toronyi pékségnek, ez pedig az esti órákban készített langalló, a félméteres kenyérlepény sóval és fokhagymával. Ahogy nagyapám cipeli, amikor az Etus néni temetése után a toronyi ház kicsi konyhájára bezsúfolódott a néma rokonság, csak a tűz pattogott a cserépkályhában, kint hideg szél és eső, bent a sűrű levegőben izzadtság, kávé, pálinka, meg a frissen sült tészta, fokhagyma illata keveredett össze és nehezedett rá az ember mellkasára. Ez volt Etus néni halotti tora, melyen a család néma dühvel, falatonként tüntette el a langallót, a gyászt.

Augusztusban azért ünnepeljük a kenyeret, mert ilyen tájban zárult az aratás, ilyenkor készült el az első liszt és kenyér, ilyenkor adtak hálát a földművesek a bő termésért a templomban, és a szokás régebbi, mint gondoljátok, érdemes az urbanlegends-en utána olvasni. Az tudtátok egyébként, hogy a kenyérsütő mestersége (általában) nem volt azonos a pékével? A dagasztás, gyúrás, sütés női munka volt, például Debrecenben 1795-ben egyetlen pék és 61 kenyérsütő nő dolgozott, olvasható a Magyar Néprajzi Lexikonban. Talán még meglepőbb, de még a Horváth "Charlie" Károly is itt született, mondjon akármit a wikipédia, pontosabban Ondódon, amit 1950-ben csatoltak Toronyhoz.

(A toronyi kenyérről innen és innen okosodtunk. Az első kép innen, a másik innen van.)


Terjesztem Facsén
whollosi 5 hozzászólás

A bejegyzés trackback címe:

https://gasztroszex.blog.hu/api/trackback/id/tr513163392

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Attilajukkaja 2011.08.19. 12:03:53

"a nemzeti összetartozási intézmények szokásos túllicitálásának egyik eredményét"
Ajaj, ennek a kenyernek az en pofazacskomban is van/lenne egy ilyen mellekize!

Attilajukkaja 2011.08.19. 12:21:52

"olyan ízes, hogy kis vajnál, esetleg újhagymánál mást nem is akar enni mellé az ember"
Errol az jut eszembe, hogy nyaron egy-bugyiban-szaladgalos, porbafingos korszakomban gyakran egy akkora karaj kenyeret nyomott nagyanyam a kezembe, hogy ha erosebb szel fujt volna, vitostlaskent repit el az ebedem. Csak akkor kuldott el a kerti csaphoz kezet mosni elotte, ha a rajta levo kosz mar ropogott volna a fogaim alatt (az egeszseges kosz pedig erositette az immunrendszunket,...azota se nagyon ismerem az allergiat vagy a nathat!). Nalunk nem nagyon volt vaj, ezert a zsiros deszka divott, vasarnapi ebed utan sulthusos zsirral! Nagyanyam a kezunkbe nyomta az "oriasi" szelet kenyeret azzal, hogy "eriggyetek a kertbe zo"dert", vagyis szedjunk magunkat paradicsomot, paprikat, hagymat, ki mit szeretetett. De volt egy kulonckodo unokatestverem, aki kristalycukrot kert ra. Az szamunkra olyan volt, mint egy kereszteny papnak a homoszexualis. Nem bantottuk miatta, de valahol undorral fordultunk el a kenyeretol.
Elmultak azok a jokenyeres idok :o)
En azota az altalad emlitett bajor rozskenyeret veszem, neha a diosat (nyammm!), de eppen ma mentem el az orosz Arbat uzletbe a Feny utcai piacon es vettem igazi orosz, savanykas fekete kenyeret. De az mar egy masik sztori....

Attilajukkaja 2011.08.19. 12:34:11

"a kenyérsütő mestersége (általában) nem volt azonos a pékével? A dagasztás, gyúrás, sütés női munka volt"
En meg akkor nem eltem, de anyam meselte, hogy nagyanyam is maga keszitette a kenyertesztat egyszer egy heten es elvitte a cipokat a zsido pekhez. Igy hivtak. Zsido pek. Ennek ott es akkor nem volt semmi negativ felhangja. Neki volt kemenceje es sutotte a kenyeret. A maradek tesztabol persze otthon keszult langos. Mondanom sem kell, hogy az a kenyer nem morzsalt meg egy het utan sem! Sok volt a "csalad", ezert naluk 5 kilos veknik is keszultek, es azok is teljesen atsultek.
Ma mar vannak peksegek, amelyek probaljak visszahozni a regi izeket, de ritkasagszamba mennek. Az arakrol ne is beszeljunk. A szomoru, hogy az o aruk a VALOS!

Most jol kinosztiztam magam :o)

qwertzu 2011.08.19. 16:47:52

Éppenséggel a pálinka, tej, sajt, stb... után a kenyérnél is lehetne szabályozni, hogy kenyér az ami liszt, só, víz és kovász felhasználásával készül. A többi hívják máshogy. Sok morzsálódós egynapigsejó hulladék meg elmehet a búsba.

Franci1969 2011.08.24. 10:44:19

nemrég találtam a blogra, tetszik!
a kenyér manapság kivételes helyekről szerezhető be ilyen békebeli minőségben, megbízható pékség, vagy kedves rokon szükségeltetik hozzá. az időráfordítás és a hozzáértés pedig pénzbe kerül...
(én tegnap este gyúrtam be a kovászos kenyeremet, reggel sütöttem ki és valóban, frissen szinte tényleg csak a vajat "bírja el")
:)