McMaharaja

Csak próbáljuk elképzelni, hogy a gyakorló húsevőnek mit jelenthet két hét vegázás. Meg az örömöt, amit az első fehérje bomba szájba robbanása okoz.



Sok választása persze nincs annak, aki Indiába készül túrázni. Hiába a sok védőoltás és az elővigyázatosság, húst enni Indiában felkészületlen gyomorral olyan, mint az orosz rulett. Még a gyümölcs/zöldség is okozhat heveny fosást, ritkább esetekben durvábbat is, de a hús biztosan. Nem véletlen a széles körben elterjedt vegaéletmód, és nincs kétségünk, mit okozta ennek szakrális szintre emelkedését: a monszun, a meleg, az óriási páratartalom gyakorlatilag lehetetlenné tette (és teszi ma is) a hús megfelelő, hosszabb távú tartósítását, hacsak nem zabáljuk meg rögtön az elejtett vadat Más kérdés, ha még növény is alig van jóllakatni az embereket, állatot eleget ma már biztos nem lehetne tenyészteni. 

A McDonald’s helyi jellegzetességre előszeretettel reagáló (lásd a förtelmes lángost és bundás kenyeret) marketingesei biztosra akartak menni, a marhahúst dicsőítő Big Mac-kel meg sem próbálták beetetni a teheneket évszázadok óta szent állatként tisztelő (következésképpen el nem fogyasztó) többségi hindu lakossággal. De az iszlám közösségeket sem akarták feleslegesen bosszantani, szóval a sertés is tiltólistára került. A Big Mac viszont megmaradt, és lett belőle Maharaja Mac bárányból és csirkéből. A bizalmatlanság azonban nem igazán csökkent, most már csak csirkéből készítik a Chicken Maharaja Mac-et.

Viszont kedves barátaink szerint ez is földöntúli öröm, főként hogy nem is kell aggódni a csúnya fertőzések miatt.

(UPDATE: Most látom, az asztalok azért ugyanolyanok, mint nálunk!)


Terjesztem Facsén
whollosi 4 hozzászólás

A bejegyzés trackback címe:

https://gasztroszex.blog.hu/api/trackback/id/tr103171701

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Attilajukkaja 2011.09.04. 16:49:50

Most milyen orszagban is jarunk?

En hianyolom az osszes gorsetteremnel, hogy nincs vegieburger-juk. Nem veszik figyelembe, hogyt a vegetarianusok szama a nyugati vilagban kb. ugyanakkora, mint a homoszexualisoke. En egyik kozosseghez sem tartoztam... eddig (ki tudja, mit hoz a jovo, nem!?), de tudom, hogy nagyon orulnek, ha azokra is gondolnanak a gyorsettermek, akik nem esznek hust.

"Nem véletlen a széles körben elterjedt vegaéletmód"
Orulok ennek a mondatnak. A vallasokba iktatott etkezesi szabalyok es tilalmak nem veletlenul alakultak ki. Jo lenne, ha utananeznetek, pontosan miert is van sertestilalom a Kozel-Keleten, es miert nem esznek a zsidok tejtermeket egyutt a hussal. A buddhistak es a hinduk miert nem javasoljak a husevest (tiltani nem tiltjak!).
Nem, nem csak lelekvandorlasi okai vannak :o)

Attilajukkaja 2011.09.04. 18:29:16

"Most milyen orszagban is jarunk?"
Na jo, Indiaban :o)
De melyik reszeben?

gasztroszexisták · http://gasztroszex.blog.hu/ 2011.09.05. 13:38:49

@Attilajukkaja: megint jogos, Jaipur a város. amúgy van ott vegaburger, nem is kevés!

Attilajukkaja 2011.09.06. 12:47:58

@gasztroszexisták:
"van ott vegaburger, nem is kevés!"
Be jo nekik!!!
Amugy nem veletlenul irtam vegieburgernek azt, amit te vegaburgernek. Nem Magyarorszagon ettem a legtobb finom husmentes hamburgert :o)
Itthon nagyon keves helyen kapni, azok kozott is keves a kifejezetten finom.