Recept: Zöldbab pörkölt

Ami kell

  • 50 dkg zöldbab vagy sárga hüvelyű bab
  • 2 pár juhbeles virsli
  • 2 közepes fej hagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1 fakanál zsír
  • pirospaprika
  • bors
  • babérlevél
  • 1 kis doboz tejföl

whollosi így szereti

  • A zöldbabot mossuk meg, a végeit vágjuk le. Nagyjából egyforma méretű, 3-4 centis darabokra vágjuk fel.
  • A hagymát pucoljuk meg és kockázzuk fel, majd a zsíron pároljuk üvegesre.
  • Hagyjuk kihűlni, szórjuk meg pirospaprikával és a már előkészített zöldbabbal keverjük össze. Felöntjük annyi vízzel ami ellepi. Rádobjuk a babérlevelet és egy kevés sót. Hagyjuk rotyogn.
  • Közben felkarikázzuk a virslit és a fokhagymát is vékony szeletekre vágjuk.
  • Ha a zöldbab kezdi elfőni a levét, hozzátesszük a virslit és a fokhagymát, fűszerezzük még sóval és borssal ízlés szerint.
  • Figyeljünk, mert a bab viszonylag hamar elkészül. Ha már elég puhának érezzük a babot, fogjuk a tejfölt és sűrű kevergetés mellett hozzáadjuk a pörkölthöz. Még egyet hagyjuk, hogy felforrjon és már kész is vagyunk.
  • Tálaláshoz én a rizst javaslom, de tulajdonképpen kenyérrel vagy tésztával is lehet enni. Meg savanyúval.

Terjesztem Facsén
Vallásos Véleményezem

A bejegyzés trackback címe:

https://gasztroszex.blog.hu/api/trackback/id/tr673211276

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.