Marcsi a paprikák földjén

Marcsi Szegedről köszön be, csodaszép kisvendéglős-kockásterítő lengedezik rajta. Körözöttet kínál az utcán a kedves Bognár Szilvivel, még jó, hogy az ÁNTSZ engedélyek megvannak, ugye? Szilvi énekel, a műmájer szegedi nem érzékeli ki a különbséget kalocsai és szegedi paprika között, még szerencse, hogy csak egyiket szereti. Ez a polgári öntudat nagyon erős, minden városlakó csak a szegedi paprikát eszi (nem mintha nagy különbségekről beszélnénk). Aztán érkezik minden magyarok olasza, Gianni (cébéás) Annini (de minek?), teljes a csapat, jöhet a főcím. Zene szól, zene szól, és mi már a múltkor is elfelejtettünk hangosan örülni annak, hogy eltűnt a vacsoracsatás bemondóhang.

Idill a paprikaföldön, a lányok serényen dolgoznak, Molnár asszony jön is a vödrökkel, segítségnek már a celebek megszedni a mennyiséget. Nem Gianni, te nem lusta olasz vagy, hanem már lusta magyar, de dolgoznak itt mások is, nem kell ezért beszólni nekik, bár a kedves digónak ezt is elnézik. Szedjétek csak Marcsi, ha kétszáz nincs is a földön, egyszer csak elfogy az a paprika. Ami olyan, mint a bor, minden évjárat más és más. Szilvi érdeklődik, palántáznak tán? Marcsi nem győz csodálkozni, mit meg nem tanult ez a Bognár Szilvi az elte néprajzin, hiába, a vazsi lányok ilyen talpraesettek. (Bognár Szilvit szeretjük, vasi gyerek mint mi, s ráadásul jó zenét is ad az embereknek.)

Gianni dereka, jaj, de fáj a sok hajolgatástól, szerencsére a délibáb paprikára váltunk, fűszerpaprika-nemesítőket látogatunk. Bizony, néhány éve még mi vittük külföldre a paprikát, nem kellett volna akkor téglaporral felütni, talán még mindig jó híre és hitele lenne a külföldi kereskedőnél. Hálisten minden, ami külföldről jön silány, meg az ördögtől van. Marcsi nem győz csodálkozni, mennyit vettek az amerikaiak régen, hát most akkor miért hagyjuk magunkat elnyomni (ugye tudjuk, kik által). Sebaj, ha lesz védjegy, az majd megőrzi a minőséget.

Marcsikat kóstolgatja a paprikákat, csak belefut egy csípősbe, kemény lány ez, meg se érzi, már majdnem kifog a nagy öregeken, de aztán győz a kapszaicin, belepirulunk mi is. Ginnai is csak a kalapja mellé gyűjti a paprikát, még szép, hogy az olaszok is csinálnak erőspistát. Kalocsán van a kalorez fajta, a rezisztens, kutya seper a növények között. Kiderül, hogy régen a kedvenc paprikaárustól vásárolt mindenki a piacon, jobb helyeken (mondjuk a határ túloldalán) még mindig így megy ez.

Gyorsan vissza Budapestre, Litauszki Zsolthoz a 21-be, visszafogott termékelhelyezés megint. Zsolt nem megy bele a játékba: se nem szegedi, se nem kalocsai párti, hanem egyszerűen paprikapárti. Kolbászt készítünk és töltünk, Marcsi felfújja a sertésbélt. Engedj ide, ez női munka! az biztos! Meg is dicséri Marcsi Zsoltot, hogy itthonról szerzi be a krumplit, szerencsére jó lett az étel.

Közben fűzik a paprikát száradni, Ginanni próbál csajozni, de úgy pattan le a Vőneki néniről a magas labda, hogy Ginanni-nak torkán akad a szó. Marcsi, egyre nagyobbra nősz a szemünkben, csak odacsípsz a megsebzett Gianninak:

Neked mi is az anyanyelved?
Hát az olasz.
És mi az apanyelved?
Az olasz.
(fenye tudja, mondja a Vőneki néni)
És miért beszélsz magyarul?

Hogy Gianni most igazából olasz, vagy magyar, pontosan ugyanannyira izgalmas rejtély, mint hogy mi van Balogh Szilárd/Vujity Tvrtko sapkája alatt. De tény, hogy a következetesen felépített, és nem minden alapot nélkülöző olasz imázs jó marketing, de mondjuk a származás teljesen mindegy is, hiszen mindig az számít, ami a tányéron van.

Na de köszi a belsős poént Marcsi! Meg a tudást, hogy erős paprikás bácsik madzagot kötöttek a pöcsükre, úgy mentek a hugyoldába, és kezet bizony nem mostak utána (előtte se, persze). Munka közben régen  szerelmes dalt énekeltek (mi tudjuk, hogy minden népdal a dugásról szól. Ha valaki tud egyet, amelyik nem, szóljon.)

Hopp, egy óvatlan pillanatban Vőneki néni olyan labdát ad Gianni-nak, Hízölöghetsz nyugodtan…özvegy asszony vagyok, hogy a félolasz csődőrtől valami zavart nevetésre futja csak.

Jön a dunaparti idill, naplementével, Marcsi a csirkepaprikást Heimann Zolival, és jól választott a hölgy, kérem. Halászlésen csirkepaprikást. Csirkét falusit vegyünk mindig, jön az ukáz. Ne dőljünk be annak, ha sárga, mert a gaz csalók sáfránnyal színezik (most ez komoly, az egyik legdrágább a fűszerrel?) Szerencsére Heimann úr megoldja a problémát: vegyük megbízható helyről (Szegény tesco, hiába az új reklám, mégis egymás után kapják a büntetéseket.)

Hoppá, lesz teszt is, végigjárták az összes hipermarketet, és tesztelésre bevásáltak paprikából, melyiket vegyék a háziasszonyok. A konklúzió, hogy erkölcstelen keverni a magyar paprikát a külföldivel. Mellé nem alföldi borral kísérletezünk, a Liszt évre kitüntetett Heimann kadarkát kóstolják a paprika mellé, kiderül mennyire szerette Liszt a szekszárdi borokat. Nekünk a lelkünk ujjong, hogy a kadarkát behozzuk a köztévébe, hogy kadarkát kóstolunk, és milyen igazad van Marcsi, a magyar konyha részévé kell tenni.

A Tisza-holtág partján Gianni megfogja a halászléhez valót, kézzel bizony, állatvédők most kapcsoljanak el. És a következő perceket, nem hinnénk, ha nem látnánk. Kis tisza-parti lelkizés Giannival és Marcsibal (atyaég, ezt most ki rendelte meg, a megyés püspök?), majdnem megkönnyezzük az olasz önvallomását a vallásról, meg istenről, a szpirituális dolgokról. Tényleg nem tudom eldönteni, Marcsi az érzelgősség miatt szorítja a száját, vagy amiatt, hogy rálőcsölte a szerkesztő ezt a beszélgetést. Olyan katolikus propaganda jön, hogy leolvad a képernyő.

Aztán a magyar gasztronómia zavaros kiosztása jön, közben elhatárolódnak a patriotikus mozgalmaktól, melyek akkor a legrosszabbak, ha a politika csak önös érdekből használja fel. Aha. A műsort ki fizeti? A szakácsok örülhetnek, megvan a fonal, sínen van a magyar gasztronómia, de lassítsatok srácok, túl gyorsak vagytok. Ölelés jár érte, ha nem lenne kamera, még a lányt is meg lehetne fektetni.

Kicsit odébb halászlével versenyeznek a kalocsai és a szegedi srácok, passzírozós, kontra a tésztás. Gianni dönt, az eredmény megdöbbentő: mindkettő nagyon jó, nagyon, kár hogy az a fránya ősi ellenségeskedés nem jön át, mert talán nincs is, Gianni megmondja a tutkót, ne veszekedjetek srácok, nem tesz jót a szépségnek, inkább isznak egy kis Teleki bort a nagy izgulásra.

Gianni olasz hallevest készít, tintahallal és ördöghallal, közben Szilvi énekel nekünk, a chili olasz, ja kigondolta volna, a kalocsai srácok majdnem fejest ugranak a folyóba, mit művel ez a srác a hallal. Következő része ma délután a tévében.

És hogy miért minden étel olasz? Nem akarjátok tudni.


Terjesztem Facsén
whollosi 1 hozzászólás

A bejegyzés trackback címe:

https://gasztroszex.blog.hu/api/trackback/id/tr553337508

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vallásos · http://gasztroszex.blog.hu/ 2012.01.20. 11:35:28

Sok mindent mondhatunk a Giannira és lehet, hogy a nagy része igaz. Az is lehet, hogy a következőkben leírt tényekhez sincs túl sok köze, de egy biztos: a Trattoria Pomo D'oro egy kiváló étterem.