A pünkösdi király

Az egy héttel korábban megénekelt tokaji mellett a legtöbb karácsonyunk fontos szereplője a somlói bor is. Ha a somlai igazán jó, élményben megközelíti vagy el is éri egy komoly tokaji tétel szintjét. (Sőt! – whollosi) A múlt heti furmintunk előtt kóstoltuk a sorban Kreinbacherék 2007-es Juhfarkát. Eddig elég vegyes a kép nálam a birtok borait illetően, találkoztam már igazán kiemelkedő és a fával teljesen megfojtott tétellel, utóbbival főleg az első két-három évjárat esetében. De kóstolható tőlük syrah és az ebből készült pezsgő is, szóval még mindig megy az útkeresés, de lassan azért kezd beállni a szortiment, kezdenek rögzülni a márkanevek (Barát-szikla, Szent Ilona, Tradíció, Kőkonyha stb.). A borok mellett a Somló-hegy képét is folyamatosan alakítják, formálják, nyilvánvalóan a saját elképzeléseik szerint, ezt illetően azért elég vegyes a bennszülöttek álláspontja, nem aratott minden körben osztatlan sikert a terep újrarendezése.

A juhfarkunk hibátlan megjelenéssel nyit, komolyan mozog a pohárban, de semmiképpen sem sűrű, krémes, inkább elegánsan olajos. Meglepően kedvesen, intenzíven jön az illata, semmi zárkózottság, semmi marconaság. Elsőre jön a kellemes vanília meg a kávé, a legszebb tiramisukat juttatja eszembe. A második pohárnál beköszön mellé az ásványosság is, leginkább sós illatok formájában. Erőteljes és megingás nélkül tartja magát. Ízei krémes szerkezetben jelennek meg, egyszerre telt-meleg és (visszafogottan) ásványos. Az ászokolás nagyon szép, semmi túlzás vagy tolakodás, pont jól egészíti ki a struktúrát. Nagyon hosszú a korty, a savak végig szép lendületet kölcsönöznek neki, a végére meg még szép kesernye is szorult. A somlóiság, az ásványok itt kicsit a háttérben, inkább az elsődleges íz jegyek dominálnak. Az alkohol tizennégy egység, de abszolút nem bántó, kell és el is fér a komoly szerkezet mellé. Egészen barátságos, viszonylag könnyedén értelmezhető, de nagyon szépen iskolázott somlói bor.

Volt az első napon, mert sajnos a másodiktól kezdve darabjaira hullott, oxidált, elöregedett lett (darabillat és darabíz) illatában és ízében is. A harmadikon mutatott még némi életjelet, de pár perc levegő után ismét összezuhant. Karácsonykor sem feltétlenül ürül ki egy nap alatt az összes palack, főleg, ha komolyabb borsort állít össze az ember. Így elvárás lenne, hogy legalább három napot húzzon ki egy-egy tétel, kiváltképpen egy somlói. Ezért kénytelen vagyok az egyébként magas értékelést megkurtítani, egy egész értékkel mindenképpen. Így a Kreinbacher Somlói Juhfark 2007 hárompalackos. Meg kellett volna inni első nap, akkor nagy élmény volt.

A kép innen, a zene szóvicce megvan?


Terjesztem Facsén
Tony D'Amato Véleményezem

A bejegyzés trackback címe:

https://gasztroszex.blog.hu/api/trackback/id/tr783529807

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.