Kovászolt káposzta

Ma írt a DalaiLáma (maga) életvezetési tanácsokat, hogyan éljek 2012-ben, ennek tizenkilencedik pontja azt mondja:  

A szerelemben és a főzésben kerüld a szélsőségeket.

Tegnap elkészítettük az első kovászos káposztánkat, ami inkább Erdélyországban népszerű, sőt a töltött káposztát is ebből csinálják. (S gyakorlatilag a mechanikája megegyezik a kovászos uborkával.) Meg magában is finom, persze.

Tehát, káposzta külső leveleit szedjük le, mossuk meg, a többit gyaluljuk le jó apróra. Ha nincs más, késsel akkor. Nekem egy közepes fej kétliteres duncos üvegbe belepasszolt profin. Üres üveg aljára mehet néhány szem feketebors, két babérlevél, csípős, ha szeretjük, fokhagyma négy gerezd, esetleg torma. Jól tömködjük le félig káposztával, megint a fűszerek ízlés szerint, meg egy kis kömény is, persze.

Káposzta, aztán forraljunk két liter vizet, literenként egy evőkanál sóval, és merjük rá a káposztára, nézzük, hogyan csordogál le az üvegben. A tetejére mehet igazi kenyér, ha igényeljük, tegyük gézbe. Tegyük melegebb helyre, de csak műanyagtállal fedjük le, mert egyrészt kiforrhat még, másrészt annyi oxigénre lesz még szükség az erjedéshez. Négy-öt nap kell neki. Hajrá.


Terjesztem Facsén
whollosi Véleményezem

A bejegyzés trackback címe:

https://gasztroszex.blog.hu/api/trackback/id/tr653536452

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.