Vörös finálé

A „karácsony-trilógia” záró fejezetében két vörösborra emlékezem, két igazán nagy névre, ünnepi asztalra kívánkozó tételekre. Azt, hogy egyáltalán még megkóstolhattam  őket, legnagyobb részt faternak köszönhetem, Ő ugyanis nem kapkodja el a borok felbontását, éveken keresztül pihenhetnek az otthoni gyűjteményben, így gyakran kerülnek sorra olyan borok, amelyeket boltban biztosan, de talán már az adott pincénél sem lehet beszerezni. Pedig a vörösek nagy részének igencsak szüksége lenne az érlelésre, különösen, ha egy-egy pince legféltettebb kincséről van szó.

Az első ilyen vörösünk Kiss Gábor 2004 Merumja volt, egy klasszikus bordeux-i házasítás Villányból. Kiss Gábort és borait az első piacra került évjárat óta figyelemmel követem, és eddig minden egyes Merum-hoz szerencsém volt. Gábornak az utóbbi időben alaposan megsokasodtak a feladatai, a pécsi székhelyű – de öt borvidéken tevékenykedő – Matias Pince főborásza is egyben, az utóbbi időben ez talán egy kissé a saját borok kárára is ment.

A kétezernégyes Merum (az ókori Rómában így hívták a vízzel nem higított, tisztán fogyasztott bort) világos, kissé már barnuló színvilággal köszön be nekünk, elsőre nagyon szúrós, alkoholos az illata, de szerencsére hamar kitisztul, és fűszeres-kakaós játékba csap át. Ezt tartja három napon keresztül, néha-néha feltűnik némi piros bogyós gyümölcs is, de már sokkal inkább az érettségről, a szépen korosodó vörösboros illatokról szól.

Leonard Cohen - Darkness by leonardcohen

Megnyerő, nagyon biztató indítás. Ízben összességében csalódunk, nem nagyot, de a magas elvárásoknak nem tud megfelelni. Tanninja szép, de nem teljesen sima, letisztult ízképet mutat. Összességében kerek a bor, mindene a helyén van, csak éppen ez a minden nem túl sok. Pontosabban nem túl sok egy ilyen magas piaci szegmensbe pozícionált bor esetében. Letisztult íz világ, fakuló erdei gyümölcsök, nagy, de nem bántó test. Savai még bőven életben tartják, de már kezd kiüresedni, laposodni. Hosszú, de nem túl izgalmas a lecsengése. Kellemesen iható, szépen öregedő vörösbor, de sajnos nem hagyott felejthetetlen nyomokat bennem, így ez most három palackra elég.

A második vörös, és egyben a karácsonyi sor utolsó bora Andreas Ebner 2003-as 7-es Hordó Cuvée-je volt. A Dél-Tirolból elszármazott fiatalember mára Szigetvár mellett (Mozsgó) alapított családot és szinte már teljesen önellátó birtokot. A Pécsi borvidék meghatározó figurája, nem kizárólag a borok tekintetében. A legenda szerint a pince indulásakor a hetes sorszámú hordóban érlelődött a legszebb alapanyag, ezért kapta ezt a nevet a cabernet franc-merlot házasítás, és kapja az óta is.

A Merumhoz hasonló, de fiatalosabb a megjelenése. Az első találkozástól egészen a palack kiürüléséig nagyon megnyerő, érett és mély az illata. Édes-csokis, enyhén animális és gyümölcsös egyszerre, a második napon pedig sok-sok csipkebogyó kerül még elő. Íze nagyon selymes, a tannin már szinte simogatja az ínyemet. Meggyes-erdei gyümölcsös ízek vezetik, a kornak csak nagyon halvány nyomait lehet felfedezni. A vége glicerin édes, és krémes csokiba van öntve. Hosszú és telt a korty, viszont a kitűnő savainak köszönhetően nagyon jól esik inni is, nehéz abbahagyni. Úgy tud nagy lenni, hogy abszolút nem nehézkes, nem esik túlzásokba, és ez az igazán nehéz feladat egy vörösbornak. Szinte hibátlan, és még jó pár év van benne, szép kerek négy és fél palackot simán megérdemel.


Terjesztem Facsén
Tony D'Amato Véleményezem

A bejegyzés trackback címe:

https://gasztroszex.blog.hu/api/trackback/id/tr173553664

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.