Marcsi a burgonyaforradalmár

Marcsit miért nem veszi már fel a színházába valamelyik politikára felesküdött súlytalan szórakoztatásban hívő „új színházas” rendező? Megint szerepet játszunk, kihallgatás félhomályban. Több mint kínos, ahogy Marcsi fejére olvassák a vádakat, mondjuk az üt, hogy „a közszolgálati televízió adásának megzavarása”. Marcsi azért csinálja, mert „megpróbálják becsapni az embereket”, besétál a ma reggel stúdiójába, és megzavarja a bemondót, krumplikat hoz, hogy megmutassa, miket eszünk, milyen szeméttel tömnek minket, ugye nincsen átfedés az adás ideje és a Darányi Ignác-terv bejelentése között? Főcím.

Mondjuk egy olyan adásnak ideje volt már, ami a botrányos burgonyahelyzetről szól. Vissza a kihallgató szobába, de ki a Marcsi társa, a kémfilmes bejátszásból, Vastag Csaba érkezik, jól ki is osztják, hogy dobja ki a gyorséttermes krumplit. Irány a piac, Marcsi biztosra megy, osztja az árusokat, zaklassa a vevőket. Mondjuk ha nem lenne az erőltetett közjáték, teljesen gasztronyomozós, alapos, érdekes lenne, „pimasz hölgy” a piacon.

Nade Marcsi elmegy a ma reggelbe, elmondja frankót. Tegyük hozzá, ideje volt már ilyen nyílt és hallható fellépésnek, csak éppen nem kell dramaturgnak lenni ahhoz, hogy érezzük, a béna bejátszás egyszerűen a visszájára sül el, nem tudjuk komolyan venni.

Őri Balázshoz megyünk, 15 féle burgonyával nyomul a piacon, bizony Csaba, az egy dél-amerikai lila. Tanuljuk a fajtákat, hogy mennyire neme egyszerű a dolog, mennyiféle burgonya van a világon, most ez laikusnak tényleg elképesztő, vágjátok. Ja és itt derül ki, hát a Vastag papa is krumplit termeszt otthon. Szóval tök jó, csak hát egy kiló 800 forint. Lehull végre a lepel a sokat szapult rózsaburgonyáról is, meg a szolaninnel, a zöld krumplival is vigyázzunk. Jön egy bácsi (véletlenül) a Marcsi szülőfalujából, kiderül korábban is volt hippikrumpli.

Sárközi Ákoshoz megyünk a Borkonyhába, aki színes burgonyákról való vonzódásáról vall, főzelék, gombóc, minden lesz itt. Olíva olajjal óvatosan süssünk, van ugye amit főzésre, van amit nyersen, óvatosan a hőfokkal, mert az olaj azt nagyon nem szereti. De nagyon durván jó dolgokat főzünk és csinálunk a konyhán, meg a legerősebb fizetetlen hirdetés, mondjuk ha valakiket, őket megéri közszolgálatilag reklámozni.

Testületileg beszélgetünk az asztal mellett, nagy igazságok és kedves életigenlő mondatok pukkannak el a levegőben. Marcsi hasonlít ránk, töltött paprika meg pacalleves, ó a kedvence, vigyorog mint a tejbetök. Kaja végére visszanyeri a hitét is. Légli Gézához megyünk, aki szintén burgonyahuszár, most tehát akkor ott vagyunk, hogy beszélgessünk burgonyáról Máriával öt percben, ki hogyan kötődik hozzá. Borozunk mellé, rajnai borokat kóstolunk, méghozzá terroir szelekciót, pezsgőt is, és jön egy kis silleres istenítés, hajrá gyerekek, megint egy plusz pont, ez az, amit vissza kell tenni az asztalra.

Otthon hamis túrós rétes készül, kissé fulladt az adás, de legalább megtanulunk vanília rudat is pucelni. Most annyira realtime és annyira elhúzott a főzés, de végül is beleférős lehet. De nem, egyszerűen inkább unalmas, ha a tévében néznénk, most kapcsolnánk át másik adóra, de még kivárunk, hiszen a szerepjátékra még lesz gondunk, van egy tippünk rája. Meg Szentendrére megyünk, ahol szintén burgonyaszakértőkkel találkozunk, például Polgár Zsolt kutatóval.

És Marcsi is fellebbenti a fátylat, hogy a tenyésztők mehetnek beszerezni a szuper alapanyagokat, nyitva áll az aranykapu, csak bújjatok rajta. És jön a nagy igazság: kellenek a referencia receptek, ami ki fogja váltani a speckó krumpli termesztésének kényszerét. Keresik majd, csak tegyék kötelezővé a krumpli nevek felírását, a törvényi szabályozást.

Atyaég, Marcsi bemegy az iskolába és rátapos a csipszre, (ami szerintünk ők vittek oda néhány perce), közben megy a Gangsta’s Paradise, de végül is hatékony, mutatós, laza akció. Kajacsata az iskolában, össznépi csipsztaposás. Még hátra van a modoros zárás is, ha csak ezerszer egy, tízből egy, már megérte, végül is azt kell mondanunk, le a kalappal, kár volt elbaszarintani a szerepjátékkal.
„Ne egyenek szemetet az emberek.” Kínos.
 


Terjesztem Facsén
whollosi Véleményezem

A bejegyzés trackback címe:

https://gasztroszex.blog.hu/api/trackback/id/tr163602601

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.