Torma nélkül nem megy

Nincs még étel, ami ennyire feltolná magunkat az agyunkig, szétrugdosná a nyálkahártyánkat, megbőgetne, satöbbi. És mégis imádjuk, és mégis keressük.

Húsvétra még ráérünk készülni, de a rendes januári megfázós, torokkaparós, teától frászt kapós időszakra az ember majdhogynem ordít valami hatékony megoldásért, ami legalább időlegesen feloldja a baját. Most ezért nem kell messze menni, és nem is kell sokat tenni, tormát kell reszelni. (Ha van kertünk és kedvünk, nevelhetünk is, reméljük a kapanyélen is megjelenik róla valami hamarosan.)

A torma története viszont nagyon régre nyúlik vissza, ismerték már az ókori Egyiptomban is. A görög mitológiában a delphi-i jós veri bele Apolló isten fejébe, hogy a torma súlyának értéke megegyezik az aranyéval. A középkorban már bátran használják gyógyításra, ébresztgetik vele az ájultakat, kis mennyiségben baktériumölő, jó a reumára, kinöveszti a hajadat, tisztítja a légutakat, csökkenti a lázat. Sőt, örömhír: végre egy növény, amit nem Amerikából kaptunk, hanem az európai ember vitte a távoli kontinensre. (A nátha mellett, persze.) Merthogy Ázsiából származik. Könnyen megterem, nagyon rezisztens fajta, ugyebár a gyökerét fogyasztjuk inkább, pedig friss levelét is érdemes felhasználni.

Mondjuk a (frissen) reszelt tormagyökér nekem mindig egyet jelent a húsvéttal (és a füstölt sonka, kalács illatával). Az üveges, konzervez, csökkentett és megszelídített hatóanyagú változatoknak megvan a maga a helye (mondjuk virsli mellé vagy szendvicsbe kenve), csak ne keverjük össze a nagymama kertjéből való, frissen reszelt, illóolajával az agyunkat megfacsaró tormával.

Zseni kis se jön a konyhába, sőt rám zárja az ajtót (bár lehet, hogy inkább a kovászos káposzta áttelepítése miatt). A lehető legtöbb kérdésben ragaszkodunk a hagyományos módszerekhez, szóval kézzel állunk neki a reszelésnek. Aztán jegyezzük meg, azokhoz a régi dolgokhoz nem ragaszkodunk, melyeknél már van ugyanolyan eredményt hozó, csak éppen egyszerűbb megoldást biztosító szerkezet. S míg mondjuk fokhagyma nyomó használatára nem lehetne rávenni minket, negyed órás szenvedés után elővesszük a mini robotgépet és ledaráljuk a francba az egészet.

Azt tudtátok, hogy tormával készülnek a wasabi hamisítványok? Torma nevű településünk nincsen, viszont Frenk polgári neve Torma Gábor, Henry J. Heinz pedig tormával alapozta meg hírnevét és kezdte a vállalkozását?

A friss darálmány illata utánozhatatlan, szippantsunk bele mélyeket, összehasonlíthatatlan élmény illatorgia és eszencia. Mi mézzel kevertük ki egy részét, másikat meg ecettel, volt nagy sírás este. De jól viselkedik különböző dolgokkal, tejszínnel, majonézzel, borral, mondjuk a natúr a legjobb. Recept róla holnap.

Innen okosodtunk, sőt innen is. Heinz-ről a kép innen,a tormáról innen, a gyárról meg innen.


Terjesztem Facsén
whollosi Véleményezem

A bejegyzés trackback címe:

https://gasztroszex.blog.hu/api/trackback/id/tr513752559

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.