Néhány extra finomságról még nem ejtettem szót, amelyeket a magyar gasztronómia abszolút nélkülöz, viszont Törökországban gyakori vendégek az asztalokon.

Az egyik ilyen a gránátalmaszósz. Ez egy egyszerre nagyon édes és nagyon savanyú, barna színű, sűrű szósz, első ránézésre kicsit hasonlít a balzsamecetre. Salátákra a legtökéletesebb öntet, de használják mártogatósként is, amihez épp jólesik.

Egy új kedvencem a tahini (szezámmagkrém) és a pekmez (sűrű szőlőmelasz) házasságából született keverék. Nem túl eredeti, de igen találó módon tahini pekmeznek hívják. Állagra és színre az amerikai filmekből ismert mogyorókrémhez áll közel, az íze azonban egészen más. A törökök reggelire, kenyérre kenve eszik, én pedig kis tálkából, kiskanállal.

Ma pedig történelmi pillanatot élhettem át, amikor megkóstoltam a sült fürjet. Mindig is ki akartam próbálni, mert fürjet enni számomra valami nagyon sznob és kifinomult dolgot jelentett, amit a hercegek meg Széchenyi István csináltak a 19. században. Egyébként minden török boltban kapható fürjtojás is, amit itt rendkívül egészségesnek tartanak, ezt a csomagolásokon látható vidám család is bizonyítja.

Szóval, a fürjek ketten voltak, és úgy néztek kis, mint nagyon apró, pirosra sütött kiscsirkék. Szinte bűntudatom támadt a pici combocskákat látva. Ízre nem volt különlegesebb egy jól elkészített libánál, de a húsa sokkal omlósabb és puhább. Finom volt, az apró csontok miatt igazi tortúra az elfogyasztása.

A török marketingről talán már írtam korábban: minél színesebb, hangosabb, idegesítőbb, annál jobb. Épp most nyitott egy çiğköftés az utcában, így az iroda ablaka alatt lévő üzletben a múlt héten őrületes buli folyt, üvöltő trance-house zenével, az elmaradhatatlan hangosbeszélővel, lufikkal, sőt, a tulajdonos még két bohócot is szerzett valahonnan, akik a bolt előtt táncoltak. Az eső és jeges szél miatt a bohócok már kissé megviseltekké váltak, az emberek pedig az esernyőjükbe burkolózva rohantak el az üzlet előtt, így kétségesnek tűnik, hogy milyen hatással volt az akció a célközönségre. Sajnos mi nem tudtunk elmenekülni, így egész nap élvezhettük a török popzenét és a hangosbeszélőn keresztül az üzlet tulajdonosának vidám kurjantásait.

UPDATE: végül a kollégák telefonon megfenyegették a köftést, hogy ráhívják a rendőrséget, ha nem tekeri le a volumét. Azonban így sem maradt abba a vidáman harsogó zene és a mikrofonba üvöltözés, így aztán a szomszédos helyiségből egyre többször hallottam az elfojtott „Allah Allah!” morgásokat.

A zalai dombok után egy talán még ismeretlenebb vidékre látogatunk el, a Bakony és a Vértes között megbújó Móri Borvidékre. Pedig adottságai szintén kitűnőek, hiába, mert a móri borokkal szinte lehetetlen áruházak vagy vinotékák polcain találkozni, nincsenek benne az országos körforgásban.

A gyökerek itt is a római korig nyúlnak vissza (fontos hadiutak csomópontja volt a vidék), az első írásos emlékek meg 1230-ből származnak. A legmeghatározóbb események azonban bizonyosan a kapucinusok és a német telepesek környékre telepítése voltak a 18. század elején. Valószínűsíthetően a kapucinusok telepítették az első ezerjó tőkéket, a németek meg hozták magukkal az egyedi pinceépítkezési technológiát, óriási bálványpréseket, rendet-tisztaságot a pincében.

A borvidéki státuszt viszonylag későn, csak 1928-ban kapta meg Mór és környéke. Ekkor már közel egy évszázada szüreteltek aszúszemeket, és készítettek belőlük ezerjó aszút, ezek a borok a tokaji borokkal közel azonos árban keltek el a piacon. Élénken élt már a legenda, miszerint a móri ezerjó fogyasztása a nászéjszakán nagymértékben megnöveli a gyermekáldás esélyét (már ha képes volt még egy nagy adag ezerjó után teljesíteni a férfiember).

Tehát komoly hírneve és nagyon magas árú borai voltak Mórnak egészen a második világháborúig, a háború után pedig Sopron mellett ezen a vidéken voltak a legjobb állapotban a szőlők az akkori felmérések szerint. Aztán komoly visszaesés, érték- és szőlőromlás jött hosszú éveken keresztül. Ennek hatásait a mai napig komolyan nyögi a (bor)vidék, itt találhatóak a huszonkét borvidék közül a legelöregedettebb ültetvények, nagyon szétaprózódott a birtokszervezet, ennek köszönhetően kevés az olyan gazda, aki igazán komolyan, megélhetésszerűen borászkodik.

Ha mór, akkor megkerülhetetlen az ezerjó. Mindenhol ebbe fogunk ütközni, utca, étterem, kocsma, fürdő, játszótér, itt minden az ezerjóról szól, és jól is van ez így. Móron nem igazán jellemző az olaszrizling (ez most kivételesen bocsánatos bűn), viszont minden magára valamit is adó gazdának kötelessége tisztességes ezerjót készíteni. Ezzel általában nincs is probléma, ahogy már szó esett róla (a fajta rothadékonyságának is köszönhetően) nem ritkán aszú borok is készülnek belőle.

Az ezerjótól soha ne várjunk hivalkodó illatokat és ízeket, eléggé neutrális fajta, a szőlő illat és íz dominál benne (ha már abból készül a bor), savtartalma nagyon magas, de nem bántó és nagyon hosszan érlelhetővé teszi a bort. Messze ebből van a legtöbb, még olasz barátaink is nagyon kedvelik, és (sajnos) előszeretettel szállítják nagy tartálykocsikban haza a savszegény tételek megmentésére. Az ezerjón kívül domináns még a leányka (az ország legszebb leánykáit én itt találtam meg), tramini, chardonnay, rizlingszilváni és a zöldveltelini. Nekem eddig mindösszesen egyszer sikerült móri vörösbort kóstolnom egy eldugott kispincében, kitűnő kékfrankos volt az, de egyáltalán nem jellemző a borvidékre a rozé vagy a vörös bor. (Bár van, aki erőteljesen próbálkozik.)

A móri borok savtartalma általában magas, ezért hosszabb érlelést kívánnak, nem ritka a termelő, aki most hozza piacra a 2006-os, vagy még idősebb tételeit, amelyekből azonban egyáltalán nem hiányzik a frissesség vagy a lendület. Komoly előnye még a borvidéknek a fekvése. A Móri-árok lejtőin elterülő szőlősorok között szinte egész évben folyamatos a légmozgás, ezért jóval egyszerűbb a gazdák helyzete növényvédelmi szempontból, legtöbbször az országos átlagnak a felét éri el az éves permetezések száma. 

Akiket én nem hagynék ki:

• Szili Pince, Frey Pince, Vécsei Pince, Geszler Családi Pincészet, Bozóky Pincészet, Miklós Csabi Pincéje, Maurus Pince

Ahol biztosan finomat ennék-innék:

• Bormúzeum Étterem (kitűnő étkek, rengeteg móri bor, sörkülönlegességek)
• Fogadó az Öreg Préshez
• Móri Bornapok (aki számít a borvidéken, itt megtaláljuk, természetesen a borokkal együtt)

Hasznos infók itt és itt. És hát ne felejtsük el azt sem, hogy erről a borvidékről származik az egyik legjobb boros szóvicc, a Roger Mór, köszönet érte Miklós Csabinak. Első kép innen, második meg innen van. Matisyahu (szül.: Matthew Paul Miller) zsidó-reggae zenész, és ezzel szerintem el is mondtunk mindent. A zenéje speckó, viszont nem is vicces, sokkal inkább izgalmas a héber és a reggae összeházasítása, mi szeretjük nagyon. Bővebben róla itt.
 

Küzdünk a tavaszi fáradtsággal.

Végre ez az én műsorom. Gyors autók, hóesés és versenyhangulat. A köztévé nekem tetszőt önpromóz. A Hungaroringen Wéber Gábor és Michelisz Norbi vár Marcsira. Én őket kedvelem, amikor technikai sportokról van szó, de a főzés az más tészta. Érzik ezt a fiúk is, de belevágunk, Norbi el is viszi egy körre a mi gasztroangyalunkat. Kicsit szívatja is, kavarodik a gyomor és már jön is a főcím.

A srácok csirkéket hajtanak, míg Marcsi tesz még egy kört a ringen. Mi lesz ebből, drága kocsi ám az. Gyorsan ki is kerül a Termékelhelyezés felirat, csak most nem tudom eldönteni a csirkék vagy a BMW miatt. Éles váltást követően a Sümegi vár tövében találjuk magunkat, ahol őshonos csirkék lesznek a főszereplők. Nyilván a zenei szerkesztő nem hagyhatta ki a Kukori Kotkoda főcímdalát. Vannak itt kopasz nyakúak, gyöngytyúkok, hagyományos és a mindenki által ismert sárga magyar kakas. Hatalmas a buli a baromfiudvarban. Szalay István a KÁTKI Gödöllő igazgatója mesél nekünk a tyúkok tulajdonságairól és sajátosságaikról. Gyorsan meg is tudjuk, olyan három hónapos korára lesz rántani való a csirke, ekkor nagyjából egy kilós a súlya. 5 hónapos korára éri el a másfél két kilós súlyt, amikor már inkább levesbe, pörköltbe megy. A legenda szerint az újházi tyúkhúslevesbe olyan öreg szárnyast tesznek, amit három napig kell főzni.

Tudományos kísérlet következik. Állatvédők menjenek ki a szobából, szadisták készüljenek. (Ide szúrnám be édesapám egyik legendás sztoriját. Bátyjával nagyon jó gyerekek voltak és ők kipróbálták hányszor lehet a csirke fejét körbetekerni, amíg még visszacsavarodik és még szalad. 17-ig jutottak, a csirke túlélte. Ezt az esetet legalábbis.) Fog Marcsi egy tyúkot, hátrahajtja a fejét, ringatja kicsit és már alszik is a jámbor jószág. Fantasztikus.

Ám mi nem alszunk, hanem bemegyünk a sümegi Palotapince Borászatba (én már jártam errefelé és mindenkinek csak ajánlani tudom. A saját boraik is kiválóak, de a vinotékájuk is egészen fasza). A pincészet a vár tövébe, az erősen meredek domboldalba mintaültetvényt is csinált, ahonnan egészen fantasztikus kékfrankost kóstolhattam, de a Vesperás elnevezésű olaszrizlingből is rögtön újratöltettem anno. Az ültetvényt főleg régi magyar fajtákkal telepítették be, így van itt bakator, csókaszőlő, sárfehér, feketeleányka, furmint. Egly Márk borász vezet be minket a pincészet jelentős történelmi múltjába és a pincészet borainak világába. Görnyedeznek is Marcsiék egy 500 éves alagútban, amely szintén a pince része. De nem csak bámészkodni jöttünk, hanem iszunk is.

Aztán megyünk tovább, a kocsiban kicsit szakmáznak a versenyző urak. Megyer településre érkezünk, mely az ország legkisebb települése. Mindezt már Pajer Kristóftól tudjuk meg, aki a helyi polgármester. És akkor főzni fogunk végre. Sárközi Zsolt főz nekünk klasszikus húslevest gyöngytyúkból, amit cserépedényben készítünk és sparhelten. Csirke darabolás következik. Látjuk is rögtön a gyöngytyúk inkább vadhúsra emlékeztet, mint a hagyományos csirkére.

Így az adás fele környékén kijelenthetem, hogy a vendégek jó választásnak bizonyulnak. Csendben vannak főleg, szerényen háttérbe szorulnak és feleslegesen nem szerepelnek. Közben kiderül, ez egy igazi zalai recept lesz. Zalaivá pedig az teszi, hogy almát teszünk bele és szegfűszeget. Eredetileg birsalma dukálna, de az most nem volt. A levesek már forrnak, most nekiállnak a kakaspörköltnek. Olyan kakasból lesz, ami már épp nekiállnának cicerézni. Ám most Marcsi lelép Elza nénihez, csirkenézőbe. Hájas süti érkezik, amit gyorsan be is tolnak Marcsiék.

Máris Takács Lajosnál és a legendás Olimpiában találjuk magunkat, ahol Lajos a konyhában vezet be minket szakácstudományába. Kelkáposzta lesz töltve csirkemájjal, kakastöke, kis japános ízekkel. Ez egyébként egészen leírhatatlan. Ezt nem lehet, ezt látni, de leginkább érezni kell. Egyvalamit mondok: tokaszalonna minden mennyiségben! A műsor történetében először lettem konkrétan éhes, pedig alighogy megvacsoráztam. Lajos pedig laza és csak szerzőinek definiálja a saját konyháját, ami egyébként illik is rá. És akkor még csak most kerül elő a homár. Ennyi ezt már nem lehet tovább fokozni. Komolyan jó ez az adás, élvezetes, érdekes minden felesleges sallangtól mentes. Éljen!

Visszatérünk a fiúkhoz, akik már javában kóstolgatják a szárnyasból készült remekeket. Marcsi is és gyorsan jön a kívánságcsontok eltörése. Egyet Gábor nyer, egyet meg Marcsi. Hústesztelés következik a pajtában. Teljes az őrület. Bortésztában (bor, tojás, liszt) rántjuk ki a melleket. Közben hideg majonéz készült medvehagymával. És akkor még dobnak a srácok egy mediterrán dresszinget. Persze mindenbe megy a verjus (kiejtése: „verzsü”) nevezetű borecet féleség. És akkor nézzük meg a három hiperben vásárolt csirke. Az egyik óriási duci, a másik soványka, de elvileg drága, a harmadik pedig egy sárgás színű magos csirke.

Egyébként nem értem mit akar ezzel a műsor, nem kéne ilyesmibe belemenni. Mit kapunk a boltba, mit a hentesnél ez totális zsákutca, csak homályosan ködösen utalgatunk és fikázunk. Persze ne vegyünk nagydarab csirkét, mert az tuti génkezelt, de soványkát se vegyünk, mert az meg kitudja honnan jön. Nyilván a legjobb, ha olyantól van a csirke, amit tudjuk ki hol nevelt, de ez ugye nem kivitelezhető. Jó, ha van az embernek nagymamája.
A kis csapat elindul vissza a Hungaroringre, ahol a boxutcában főzés következik. Borsos tejszínes csirke, belefőzött széles metélttel. Ez Marcsi egyik nagyon egyszerű találmánya.

Mondjuk a körülmények nem éppen ideálisak. Látszik, hogy mindenki majd megfagy és közben esik a hó. Végül pedig kis számvetés, a srácok jól elvoltak, Marcsi is élvezett mindent és így mindenki boldog. Marcsi azért megy még egy kört, míg a fiúk arról diskurálnak, hogy mennyire tudnak főzni. Hát nem nagyon.

Hozzávalók egy halra

• 1 db durbincs/tengeri süllő/pisztráng stb.
• friss bazsalikom
• koktélparadicsom
• só, bors
• olíva bogyó
• olíva olaj
• fehérbor
• néhány gerezd fokhagyma

Így készül el szépen

• Fogjuk a halat. Ha nincs megpucolva, vágjuk fel a hasát, szedjük ki a belsőségeket. Késsel szedjük le a pikkelyeket. Nem olyan nagy tudomány, ne parázzunk rá, csak húzzuk végig a kést a hal bőrén, a pikkelyek könnyen lepattannak.
• A hal belsejébe öntsünk kis olajat, fektessük oldalára, tömjünk bele paradicsomot, egy fokhagymagerezdet, koktélparadicsomot, bazsalikomot. Sózzuk meg kicsit.
• Közben egy sütőpapírt tartsunk folyó víz alá, majd simítsuk bele egy serpenyőbe. Öntözzük meg olajjal majd borral bőven. Tegyük bele a halat, sózzuk, borsozzuk, szórjuk mellé a maradék zöldségeket, a fokhagymát is egészben. (Persze más zöldségek is simán mehetnek bele.)
• Sütőt melegítsük elő 180 fokra, a halat lefedve tegyük be negyed óra, húsz percre, majd vegyük le az alufóliát. Ha a szeme szépen "kisült", már készen is vagyunk.
• Sauvignon blanct igyunk mondjuk mellé, szálkákra meg vigyázzunk.

Ma van a víz világnapja. Halat kell enni, mi mást? Még akkor is, ha Magyarországon tragikusan alacsony szinten van a halfogyasztás. Nemhogy évi tíz kg per kopf felé nem tud menni az éves átlag, de a hat kg-t is alig éri el. (Hol van ez az izlandiak száz kgjához.)

Pedig a hal egészséges: olyannyira, hogy nem is lehet túlenni magadat belőle, gyakorlatilag nem lehet eleget enni. Nagy mennyiségben tartalmaznak zsírban oldódó, (elsősorban) A- és D-vitaminokat. Fogyasztása erősíti az emberi szervezetet, növeli a testünk ellenálló képességét, nemcsak a szív és érrendszeri betegségek kockázata csökken jelentősen, de a szellemi fejlődésre is pozitív hatással van. Gazdag forrásai a telítetlen, különösen az omega-3 zsírsavaknak.

Az a kevés fogyasztás is főleg az ünnepi időszakokra korlátozódik (lásd karácsony), vagy a strandok büféire, ahol olajtól csöpög a több ezer kilométert utaztatott/fagyasztott hekk (és újabban a pangaziusz). A hatalmas ökológiai lábnyom ellenére még így is olcsóbbak, mint a jó haza fajták többsége, ez pedig legtöbbször el is dönti a választást.

A víz világnapját 1992 óta tartjuk meg, akkor vetették fel a dublini környezetvédelmi konferencián, hogy kellene ilyen. Viszont még mindig nagyon szeret az emberiség szemetet burogatni az óceánok mélyére, na meg rablóhalászattal pusztítani a tenger lakóit. (Mérettől függetlenül.) Nem üres szózat tehát, hogy a saját jól felfogott érdekünkben igyekezzünk kicsit kíméletesebben bánni a vízkészlettel, szóval ne folyassuk a csapot, ne borogassunk vegyszereket a klotyóba, a fáradt olajat gyűjtsük össze, együnk magyar halat, stb, stb. Tényleg minden csepp számít.

A gyenge honi halevésre amúgy sokféle magyarázat van, több kutatás zajlott már a témában. Egyrészt biztos ok, hogy a kultúránknak egyszerűen nem szerves része. Élénk halevés jellemzően a tavak, folyók, stb. mentén alakult ki, ott viszont nagyon, elég csak a színes halászleves és halpaprikás receptekre gondolni.

Sokan (nem vicc) arról panaszkodnak, hogy nem jó a halak íze (gondolnak itt az iszapos halra), a szálkáktól is sokat félnek, de van, aki egyszerűen csak undorodik a haltól. (Nyilván a gyerekkori rémképek, amikor apu beborította a pontyot a kádba, aztán jól agyonverte kalapáccsal.)

Ma nem olyan lehetetlen hozzájutni a jó minőségű halhoz. A rögtön fagyasztott halak (a polipnak kifejezetten jót tesz) sem feltétlenül ördögtől valóak: ahogy a gyümölcsöknél, vagy bármi másnál, egyszerűen a friss jobb. Amit könnyen felismerhetünk. Ha nincs szaga, húsa szép fehér, rózsaszín, ha húsa feszes, de ruganyos. Ha a szeme fényes, domború és tiszta, ne késlekedjünk, ha homályos és beesett, inkább hagyjuk ott. Hűtve egy-két napig lesz jó, még egy napot nyerünk, ha besózzuk.

Holnap lesz egy speckó recept, de addig is itt van grillezett kárász meg sült szardínia, aki nem tud várni, elindulhat ezeken. Japp, meg beillesztettük a Piranha 3DD legújabb trailerét. Hasselhoff forever!

Ma túl tavasz van, nem megy több.

A kép innen.

Óh, hát az utóbbi hónapok legdrágább játéka a Daps! Van ez a három szőrös kis krumpli, a Daps család, és szeretne vacsorázni: csak hát üres a kamra.

Egyszerű, jópofa point'n'click kalandjátékról van szó, aki a műfajt szereti, ne hagyja ki. Nem annyira pszichedelikus, mint az Amanita cuccai, de azért eléggé elborult. A feladatunk, hogy feltöltsük a kamrát, és a beszerezzük a hozzávalókat a vacsorához. Hajrá!

Manapság sokan és rengeteg helyen emlegetik az ásványosságot a legkülönbözőbb borokkal kapcsolatban. A kézművesség mellett ez lett mára (sajnos) az egyik legelcsépeltebb kifejezés borbuzi körökben.

Nem vetem meg az ásványokat, köveket, sósságot a pohárban megjeleníteni képes borokat, sőt, kimondottan kedvelem az ilyeneket. A mindent átható, kemény, és az arcunkat mosoly helyett fintorba rántó ízeket viszont nagyon nem. Mostanában két olyan borhoz is volt szerencsém, amelyek az utóbbi élményt nyújtották (az egyik ráadásul még jó nagy adag, friss tölgyet is kapott), és ezt, mintegy a bor erényeként, az aránytalanul magas árat magyarázva adták elő (lásd: barrique), pár hardcore borsznob vájtfülű el is ájult mellettem rögtön, én meg csak egyre a borélményt kerestem. Hiába levegőztettem, pörgettem, kóstoltam vissza többször, jólesően egyszer sem sikerült a poharamba kortyolnom. Ráadásul az erőteljes savérzetet egészen karcossá tették az ásványos jegyek, ez nem segített éppen a helyzeten.

Mert jöhet bármennyire durván vulkanikus/ásványos területről egy bor, nem szólhat csak az ásványokról. Mégiscsak gyümölcsből készült, méghozzá azért, hogy elfogyasztása élvezetet nyújtson nekünk. Számomra az ásványos-sós illatok és ízek fontos kiegészítők, díszítőelemek, melyek izgalmasabbá tehetik a bort, de nagyon fontos az egyensúly megtalálása a kövekből és a gyümölcsből származó aromák között. Való igaz, hogy az ilyen területekről szűrt boroknak hosszabb érlelésre van szükségük, de ha fiatal korukban nincsen meg bennük a hajlam a kedvességre, akkor az később már csak bajosan fog kialakulni.

Kitűnő példa a „gyermekkori” kedvességre Pálffy Gyula 2010-es Olaszrizlingje a Káli-medencéből. A Balaton-felvidéki termelő központja Köveskálon található, nem egész öt hektáron. Nem egy tételéhez volt már szerencsém, és bizton állíthatom, hogy neki évről-évre sikerül kitűnően megtalálnia az emlegetett egyensúlyt a boraiban. A kétezertízes év viszontagságai sok termelőt, és sok bort alaposan megviseltek, alapvetően nagyon nehéz volt megfelelő érettségű szőlőt megfelelő savtartalommal szüretelni, úgyhogy az előfeltételek nem éppen kedveztek az ásványok-gyümölcsök megfelelő egyensúlyának kidomborításához, könnyedén elboríthatták volna a kövek a picit vékonyabb alapanyagot. Szerencsére nem így történt.

A pohárban világos árnyalatok, halvány szalmasárga színvilág. Első szippantásra kellemes, könnyed gyümölcsösség, a háttérben meg hűvös ásványosság. Elsőre egy kicsit külön életet él a fahordó, de alig negyed óra alatt szépen beépül az aromatikába. Szájban elsőre megint szép gyümölcsök (alma, pici körte és mangó) utánuk pedig egészen üdítő ásványos-sós ízek. A lecsengésben hibátlanul köszön vissza az olaszrizling kesernyéje, nem végtelen hosszú, de szépen ível lefelé, sós az utóíze. Kedves, könnyedén megfejthető, nagyon jó egyensúlyú bor, sokat segít ezen a mindösszesen 11 és feles alkoholja is. Mindenféle megtorpanástól mentesen, ütemesen csúszott le az egész palack, másfél deci maradt másnapra, az meg a gyöngytyúk mellé kitűnően passzolt. Három és fél palackot érdemel, én 1500 forintért szereztem be vinotékából, itt picivel drágábban megrendelhető.

És akkor itt ragadjuk meg az alkalmat, hogy stílusosan ezzel a borral boldog születésnapot kívánjunk az egész blog nevében borászZolinak, akinek bizony mind bor és mind étel szempontjából nagyon sokat köszönhetünk! Szóval hajrá, sok szép évet, sok szép bort!

A palackfotó innen volt, a mosolygós kő meg innen. Norah dontnóváj Jones-t nem kell talán senkinek bemutatni. Albuma és slágereinél csak Grammy és egyéb díjainak száma nagyobb. Az elmúlt tíz év legsikeresebb és hitelesebb női zenésze. Na de azt már biztos nem tudtátok, hogy édesapja Ravi Shankar, a híres szitár művész, mi?

Azzal azért remélem mindenki tisztában van, hogy a Görögország táblát simán lehet Magyarországra cserélni. Oszt akkor annyi.

Kép innen.