Nem is olyan rég őszintén és szégyenkezve hírt adtunk kis konyhakertünk (vissza)fejlődéséről. Miközben napok óta filozofáltam azon, hogy mi legyen a család büszkeségével, az egy szem pirosodó paradicsommal, a csajom minden lelkizés nélkül megoldotta a kérdést. Egy aprócska érintéssel leszüretelte a termést.

Magyarországon termesztett paradicsomból lehetne pálinkát főzni, mert (ellentétben az eperrel és a dinnyével) gyümölcs. Amerikából hozták, meglepődnénk, mennyire közeli rokona a burgonyának. Nem véletlen, hogy aranyalmának nevezik, bár az azték elnevezés is megmaradt. A 17. században már megérkezik Magyarországra, oly sok más máshonnan érkezett dologhoz hasonlóan dísznövény volt. Nyersen több benne a vitamin, megfőzve viszont a tápértéke nő meg. Ahogy a még éretlen burgonya, úgy a paradicsom levele, szára is szolanint tartalmaz. Ez durván a központi idegrendszert támadja, mondjuk hogy az állatokra nagyobb hatással lenne, hát cáfolnom kell.

Leveshez ez persze nem lett volna elég, de ha már leszedték leesett, hát gyorsan megmostam és felnégyeltem azt az egy szemet. Látszólag szépen beérett, szemre mindenképpen. Aztán a gondos szülő jól ismert izgalmával haraptam egyet, s bár az ínyemet összehúzta, volt íze, nem is rossz. (Ez azért nem minden szupermarketes paradicsomról mondható el.) Szóval várhattunk volna még egy kicsit, de a természet másképp döntött, legalább nem volt hiábavaló a locsolás és a várakozás.

A Gyilkos paradicsomok támadása igazi kult (trash) film, b-movie, az egyik legjobb a fajtából. Különösebb sztorin nem erőlködt John de Bello író-rendező. Egy békésen mosogató hölgy konyhamalacából egyszer csak elő ugrik egy gyilkos ösztönöktől szétfeszülő paradicsom, széthentelni az emberiséget. Majdnem tíz évet kellett várni arra, hogy folytatódjon a történet, előbb a  Return of the Killer Tomatoes!, aztán a Killer Tomatoes Strike Back!, végül a Killer Tomatoes Eat France!. Gyakorlatilag ezzel ki is merült de Bello filmtörténelmi munkássága, más moziélménnyel gyakorlatilag nem ajándékozta meg a rajongóit. Az első rész folytatásai már inkább szánalmasak, a konfliktus Mortimer Gangreen professzor tevékenységéből fakad, aki nem jó fej, és ráadásul őrült is. A második rész érdekessége egyébként, ami nálunk valamiért elsőként,  A gyilkos paradicsomok címen érkezett egyik szereplője a fiatal és bohó George Clooney, olyan ndk-s focista sörénnyel, amit David Hasselhoff is megirigyelt volna. Jut eszembe, még rajfilm is készült belőle, meg játék.

Összegezve: még ugyan nem ért véget a szezon és (míg élünk, remélünk) eztán jön majd csak a java, lehet egy kert és terasz nélküli albérletben is konyhakerti növényeket termeszteni (hogy értelme mennyi, más kérdés). A szabadföldi kertészkedéshez nem is mérem, de azért egész szép örömet okoz az embernek. A természet úgyis utat tör magának.

Paradicsomleves idén tehát még nem saját termésből lett. Mivel a lakásban régen elhagytuk már a harminc fokot, a betűtésztás-forró paradicsomleves vonallal dolgoztam, s színesítettem, hűtöttem kicsit. Recept róla holnap.

(Innen azért sokat tanultunk. Az első kép innen volt.)