Folytatódik a kis beszámolóm a nyaralásról, aki vérre számít, várja meg a következő részt, a többieknek jöhet ez is. Utunk következő állomása a nagyszülők Mezőgyáni kis birtoka volt, ahol már a jól megszokott falusi életbe csöppentünk bele. Itt reggel az ember lecsóval kel, este pedig kolbásszal és kerti zöldségekkel fekszik. A kettő közt pedig hol sült kacsa, hol pedig egy jó pörkölt a bográcsból.

Nekem vasból van a gyomrom, de ez a fél hét a nagyszülőknél vidéken még engem is megviselt. Kolbászt ettem kolbásszal és némi paradicsommal, erős paprikával, szigorúan a kertből. Ez még talán oké, de amikor két reggel is Gézapapa lecsójának illatára ébredtem, és a csabagyöngye szinte állandósult a reggeli kávé helyett, már minden mindegy volt. Sok legendát hallottam a csajomtól arról, hogy szezon idején a kertből felhozott paprika, paradicsom, hagyma, fokhagyma kvartett alkotja a reggelit szinte minden áldott nap, de valahogy ez mindig csak kedves túlzásnak tűnt. Aztán most megígérte Gézapapa, hogy majd csinál nekem is.

És ennél jobban még semmi nem indította a napom. A friss, még gőzölgő lecsó, aminek alapanyagai néhány perce még kinn lógtak a kertben, hát egyszerűen leírhatatlan. Olyan szintű energia- és koleszterinbombát kap az ember, hogy délig még csak az ételre sem gondol, hanem csakis arra, ez a nap már nem lehet jobb.

De lehet. Ugyanis, mint már rájöttem az Alföldön (és különösen igaz ez Mezőgyánra) mindennek csak a képzelet szabhat határt. Ha én azt kérem, hogy vágjunk le egy csirkét, mert én olyat még soha, akkor nincs habozás, és sumákolás, hanem már megyünk is a baromfiudvarba. De erről majd legközelebb. Mert az egyik lecsós nap után, mivel esett az eső, hirtelen felindulásból felavattuk az új bográcsot egy jó kis pörkölttel.

Előző este a tavalyi disznóvágásból félretett csontos húst levettük a fagyasztóból, olvadjon ki lassan. Reggel a lecsó után elkezdtem kicsontozni és megszabadulni a hájas részektől. Persze a csontozás elsősorban a nőknek szánt gesztus, mert ők kényesek ilyen szempontból. Aztán a garázsban tüzet raktunk, nagyokat kortyoltunk a meggyborból és a reggeli ébresztő pálinkából. A bor pedig itt érte el végső célját. Bele is borítottam majdnem az egészet a pörköltbe. Azért csak majdnem, mert hát előtte a minőséget is ellenőrizni kellett.

A papa meg én üldögéltünk két sámlin és vártuk a mű elkészültét, közben pedig, ahogy az apák a fiaikkal, vagy a nagyapák az unokáikkal, beszélgetünk csak úgy. A téma nem lényeg és az egyetértés sem fontos, csak az ételkészítés és az, hogy együtt vagyunk. Közben lassan készül a mű, ahogy kell, kis szalonna, aztán hagyma, majd a hús és némi víz, zöldségek (erősek és édesek), fűszerek és néhány órával később csak a csönd van és a tányérhoz újra meg újra odakoccanó kanál hangja. Ami azt jelzi, hogy sikerült.

Recept róla holnap, akiknek éppen kiműtötték a bölcsesség fogát, az pürésítsen bátran.