Régóta szemeztünk már egymással, régóta készültünk a kóstolásra, és a blog születésnapján végre sikerült megismerkedni a Varga Pincészet (Magyarország kedvenc borászata) Töpszli elnevezésű édes pinot noir-jával. (Annyira buzgók voltunk, hogy egymástól függetlenül) két palackot is sikerült begyűjteni belőle, whollosi kolléga is úgy gondolta, hogy ez a jeles alkalom tökéletes lehetőség a nevezett bor megkóstolására. Legalább volt kontrollpalack, nem mondhatja senki, hogy mi nem adunk esélyt az édes vöröseknek.

Jó egy éve, mikor először találkoztam ezzel a borral egy ismerősöm polcán, és nem is figyelek fel rá, ha nem olvasom el a hátcímkét. Ami elég komolyan kiverte a biztosítékot nálam, és már írtam is a kis monológomat, amit abba is hagytam, mivel nem kóstoltam meg a bort, nem lett volna jogos így fikázni.

Szóval a hátcímkén keményen megy az érvelés az édes vörösek mellett, mert állítólag a világ híres, nagy borainak jelentős hányada édes vörösbor (várjuk a megfejtéseket). De az átlag borissza is megkapja a magáét egy teljesen új terminus technicus képében: mi vagyunk a „szárazborsznobok”, akik már a fehér édesek ellen is ágálnak. Pedig nem is, sőt még édes vörösből is ittam finomat, profin elkészítettet, de az év napjainak kilencvenöt százalékában biztosa nem édeset szeretnék inni, fröccsbe meg főleg nem. Egy szó, mint száz, ez a szép arany hálóba bújtatott bor hívatott arra, hogy megmutassa az eltévelyedett borívónak, hogy milyen szép is tud lenni egy a természet által megédesített pinot noir. Én megadtam neki az esélyt.

A DMR módszer, a Töpszlinél is ezt alkalmazták:
Az utóbbi években megnőtt a kereslet a természetes maradék cukrot tartalmazó borkülönlegességek iránt. Az ilyen típusú borok előállítása ugyanakkor nagy termesztési kockázattal jár. Ez a kockázat egy új szőlőtermesztés-technológiai megoldással, az un. D.M.R. (másodlagos érlelés) módszerrel csökkenthető. A módszer lényege, hogy szálvesszős metszésű tőkék esetében a tervezett szüreti időpont előtt 1-2 héttel a szálvessző, illetve kétéves fás rész eltávolításával hatást lehet gyakorolni a szőlő fiziológiás folyamataira, amelynek következtében a szőlőbogyóban a cukor, a savak, az íz és aromaanyagok koncentrálódnak. A módszer késői szüret esetén is alkalmazható, a hatás itt még kifejezettebb. Nagy előnye a módszernek, hogy a hagyományos késői szüretelésű tételekkel szemben, ennél a módszernél a mustban található íz és aromaanyagok nagyobb koncentrációban, de közel az eredeti arányban maradnak meg, így a belőlük készített bor megőrzi fajtajellegét.

A pohárban a megszokott pinot-s árnyalatoknál sötétebb tónusok jönnek, egészen könnyedén mozog a pohárban. Illata kezd egy kicsit elbizonytalanítani, néhol sherry-re, sangria-ra emlékeztet, néhol kis wax és cukros viasz ugrik be. A levegő nem igazán válik előnyére, jön egy kis penész illat (halványan rothadt gyümölcsök) is, én valamiféle koncentrált édes gyümölcsösséget vártam volna, sajnos az nem jött. Vallásos megfogalmazása szerint olyan szaga illata van, mint az édes cherry-től kiöklendezett gyomortartalomnak, és saját tapasztalatok alapján egyet kell vele értenem. Ízben talán egy fokkal jobb a helyzet, de a rendezettség nyomait itt is nehéz felfedezni. A cukrosság visszafogott, nem émelyítő, halványan töppedt gyümölcsök is jönnek, a lecsengésben viszont a kesernye viszi a prímet.

Nagyon nehéz megfogni valamilyen ízjegyet benne, szinte nyom nélkül tűnik el a szájból, és a kesernye miatt nem feltétlenül kellemes az utóíz. Hiányzik az izgalom, nincsenek koncentrált ízek, hosszan tartó zamatok vagy valami, ami miatt töltenék magamnak még egy pohárral. Igazán még desszert mellé sem tudom elképzelni, mert nem elég erőteljes, könnyedén elnyomná az étel. Fura kísérlet ez a Töpszli, mert az biztos, hogy az édes vörösek (és a Varga Pincészet) kedvelőinek ez így kevés, nem elég cukros, és ráadásul még drága is (a többihez képest).

A másik tábor (például én) sem tud vele mit kezdeni, mert tudja, hogy az ezzel a módszerrel készült tételek igazán csodálatos illatokkal és ízekkel tudják megajándékozni azt, aki szakértelemmel nyúl az alapanyaghoz, de ezek ebből a borból hiányoznak (ezért már nyúlok is a jól megérdemelt rizling fröccsömért). Nem az a baj ezzel a borral, hogy édes vörös, hanem az, hogy nem finom, nagyon nem. Ehhez képest a legmagasabb polcról emeltem le a METRO-ban 1220 jó magyar forintért (a Pincészet online boltjában 1365 forint), ami azért nem aprópénz, lássuk be. Hosszas gondolkodás után sem tudok egy palacknál többet adni a Varga Pincészet 2010-es Töpszlijének. Az ízlés pedig nem vita tárgya, ugye (képzeljük el ezt a bort jó zsíros húsokhoz, ahogy a címkén található ajánlás írja).

A hátcímke:
„De gustibus non est disputandum”, az ízlés nem vita tárgya. Mégis gyakran próbálkoznak vele. A szárazborsznobok már a fehér édes borok ellen is ágálnak, az édes vörösborokat pedig a borkultúra elleni bűnténynek tartják. Holott Európa híres nagy borai között sok az édes vörös, és a történelmi Magyarország területén is nagy hagyományai vannak a természetes édes vörösborok készítésének. A Pinot Noir fajta különösen alkalmas édes bor készítésére, ugyanis rendkívül jól cukrosodik, és mivel szeptember közepi érésű, gyengébb évjáratokban is megbízhatóan beérik. A cukortartalom növelése érdekében egy új, Franciaországból származó eljárást alkalmaztunk, amelynek lényege, hogy a szőlő teljes érésében elvágjuk a fürtöket tartó szálvesszőket, és így megszűnik a kapcsolat a gyökérzet és a fürtök között. A szemek néhány hét alatt megráncosodnak, betöppednek az ízeknek és a cukortartalomnak nagy koncentrációját hozva létre. A bor fantázianevét a ráncos, töppedt szőlőszemek látványa ihlette. A Töpszli színe visszafogottan vörös, illatában és ízében sherrys jelleg dominál érdekesen párosulva a meggy és utóízében a csokoládé ízérzetével. Fogyasztását szobahőmérsékleten zsíros húsokhoz, fűszeres ételekhez, érlelt sajtokhoz ajánlom.
 

A zene volt már, de azért úgy gondoltuk, illene betenni ide. A képet innen metszettük. Varga fanoknak megnyugtatásul: A Ház Bora sorozatban vannak is szép tételek, és akkor az Aranymetszésről nem is beszéltünk. Ár-érték arányban meg főleg.