A zalai dombok után egy talán még ismeretlenebb vidékre látogatunk el, a Bakony és a Vértes között megbújó Móri Borvidékre. Pedig adottságai szintén kitűnőek, hiába, mert a móri borokkal szinte lehetetlen áruházak vagy vinotékák polcain találkozni, nincsenek benne az országos körforgásban.

A gyökerek itt is a római korig nyúlnak vissza (fontos hadiutak csomópontja volt a vidék), az első írásos emlékek meg 1230-ből származnak. A legmeghatározóbb események azonban bizonyosan a kapucinusok és a német telepesek környékre telepítése voltak a 18. század elején. Valószínűsíthetően a kapucinusok telepítették az első ezerjó tőkéket, a németek meg hozták magukkal az egyedi pinceépítkezési technológiát, óriási bálványpréseket, rendet-tisztaságot a pincében.

A borvidéki státuszt viszonylag későn, csak 1928-ban kapta meg Mór és környéke. Ekkor már közel egy évszázada szüreteltek aszúszemeket, és készítettek belőlük ezerjó aszút, ezek a borok a tokaji borokkal közel azonos árban keltek el a piacon. Élénken élt már a legenda, miszerint a móri ezerjó fogyasztása a nászéjszakán nagymértékben megnöveli a gyermekáldás esélyét (már ha képes volt még egy nagy adag ezerjó után teljesíteni a férfiember).

Tehát komoly hírneve és nagyon magas árú borai voltak Mórnak egészen a második világháborúig, a háború után pedig Sopron mellett ezen a vidéken voltak a legjobb állapotban a szőlők az akkori felmérések szerint. Aztán komoly visszaesés, érték- és szőlőromlás jött hosszú éveken keresztül. Ennek hatásait a mai napig komolyan nyögi a (bor)vidék, itt találhatóak a huszonkét borvidék közül a legelöregedettebb ültetvények, nagyon szétaprózódott a birtokszervezet, ennek köszönhetően kevés az olyan gazda, aki igazán komolyan, megélhetésszerűen borászkodik.

Ha mór, akkor megkerülhetetlen az ezerjó. Mindenhol ebbe fogunk ütközni, utca, étterem, kocsma, fürdő, játszótér, itt minden az ezerjóról szól, és jól is van ez így. Móron nem igazán jellemző az olaszrizling (ez most kivételesen bocsánatos bűn), viszont minden magára valamit is adó gazdának kötelessége tisztességes ezerjót készíteni. Ezzel általában nincs is probléma, ahogy már szó esett róla (a fajta rothadékonyságának is köszönhetően) nem ritkán aszú borok is készülnek belőle.

Az ezerjótól soha ne várjunk hivalkodó illatokat és ízeket, eléggé neutrális fajta, a szőlő illat és íz dominál benne (ha már abból készül a bor), savtartalma nagyon magas, de nem bántó és nagyon hosszan érlelhetővé teszi a bort. Messze ebből van a legtöbb, még olasz barátaink is nagyon kedvelik, és (sajnos) előszeretettel szállítják nagy tartálykocsikban haza a savszegény tételek megmentésére. Az ezerjón kívül domináns még a leányka (az ország legszebb leánykáit én itt találtam meg), tramini, chardonnay, rizlingszilváni és a zöldveltelini. Nekem eddig mindösszesen egyszer sikerült móri vörösbort kóstolnom egy eldugott kispincében, kitűnő kékfrankos volt az, de egyáltalán nem jellemző a borvidékre a rozé vagy a vörös bor. (Bár van, aki erőteljesen próbálkozik.)

A móri borok savtartalma általában magas, ezért hosszabb érlelést kívánnak, nem ritka a termelő, aki most hozza piacra a 2006-os, vagy még idősebb tételeit, amelyekből azonban egyáltalán nem hiányzik a frissesség vagy a lendület. Komoly előnye még a borvidéknek a fekvése. A Móri-árok lejtőin elterülő szőlősorok között szinte egész évben folyamatos a légmozgás, ezért jóval egyszerűbb a gazdák helyzete növényvédelmi szempontból, legtöbbször az országos átlagnak a felét éri el az éves permetezések száma. 

Akiket én nem hagynék ki:

• Szili Pince, Frey Pince, Vécsei Pince, Geszler Családi Pincészet, Bozóky Pincészet, Miklós Csabi Pincéje, Maurus Pince

Ahol biztosan finomat ennék-innék:

• Bormúzeum Étterem (kitűnő étkek, rengeteg móri bor, sörkülönlegességek)
• Fogadó az Öreg Préshez
• Móri Bornapok (aki számít a borvidéken, itt megtaláljuk, természetesen a borokkal együtt)

Hasznos infók itt és itt. És hát ne felejtsük el azt sem, hogy erről a borvidékről származik az egyik legjobb boros szóvicc, a Roger Mór, köszönet érte Miklós Csabinak. Első kép innen, második meg innen van. Matisyahu (szül.: Matthew Paul Miller) zsidó-reggae zenész, és ezzel szerintem el is mondtunk mindent. A zenéje speckó, viszont nem is vicces, sokkal inkább izgalmas a héber és a reggae összeházasítása, mi szeretjük nagyon. Bővebben róla itt.