A leblebi-sorozatot követők a korábbi posztokban megismerkedhettek a török konyha néhány érdekességével. Miután megkapargattuk egy kicsit a felszínt, fejest ugorhatunk a mélyvízbe, vagyis az autentikus török receptek összegyűjtésébe. A török konyhától érdemes tanulni, mert egy rendkívül színes, izgalmas, a magyar ízléstől nem feldolgozhatatlanul messze álló gasztronómiát ismerhetünk meg, és higgyék el, van élet a joghurtos löttytől eláztatott, fonnyadt salátával megtömött és cipőtalpasra szárított (jobb esetben nem pulyka, hanem) borjúhúsos gyroson túl.

Legyen az első közreadott recept a török kávé. Egyrészt mert jó, másrészt, mert az elkészítését még Isztambulban a török lakótársam mutatta meg, így aztán a tudásomat eléggé autentikusnak érzem. A következőkre lesz szükségünk:

• Finomra őrölt kávé. Méghozzá púderfinomságúra! Kizárólag ebből lehet jó és az eredetihez közelítő kávét készíteni, ugyanis a zacc a kávéban marad, és nem kávédarabkákat szeretnénk rágcsálni, hanem a csésze aljára leülepedő finom rétegen megülő kávét akarunk szürcsölni. Akinek van otthon robotgépe vagy kávédarálója, az megpróbálkozhat az előállítással, akinek nincs, az vegyen valami török cuccokkal foglalkozó üzletből
• kis nyeles fémedény, 2-3 dl-es, például ilyen: nekem ugyanilyen kis „cezve”-nek (dzsezve) nevezett edénykém van, de bármilyen erre hasonlító dolog jöhet
• kristálycukor

Egy csészéhez mérjünk egy jó alaposan púpozott teáskanál kávét a cezvébe. Adjunk hozzá annyi cukrot, amennyit épp kedvünk tartja. Lehet cukor nélkül is készíteni. Én édesen iszom, amihez egy teáskanálnyi cukor elég, de ez tényleg ízlés kérdése. A kávéscsészével mérjünk annyi adag hideg vizet az edénybe, amennyi személyre készítjük. Ezután keverjük össze alaposan, és tegyük a tűzre. Mérsékelt lángon addig kell meg-meg kevergetve melegíteni, amíg elkezd világos habot adni a tetején. Ez a hab lesz a török kávénk lényege.
A kávéscsészék aljára óvatosan kanalazzuk a habot, ami akkor jó, ha a csésze alján is szép sűrű habréteget képez.

Ezután tegyük vissza az edényt a tűzre, és óvatosan forraljuk fel. Amikor forr, ki fog majd futni az edényből, erre figyeljünk. A tűzről lehúzogatva addig forraljuk (tehát forr egyet, majdnem kifut, ekkor levesszük, majd vissza), amíg a habja eltűnik, ez olyan egy-két perc. Ezután óvatosan töltsük a már előkészített csészékbe, vigyázva, hogy ne törjük meg a habot.Mire a kávé iható hőmérsékletűre hűl, addig a zacc is leül majd az aljára. Ezután már semmiképpen ne keverjük meg.

Egyébként az egész Közel-Keleten, ha kávét kérünk, akkor ilyet fognak felszolgálni. A zaccot véletlenül se igyuk meg. Inkább, ha végeztünk, borítsuk a csészét a csészealjra fejjel lefelé, és keressük valakit, aki járatos a kávézaccból való jóslásban. Törökországban gyakran láttam, hogy a kávézókban ülők vagy a házuk előtt pletykáló öregasszonyok átszellemülve forgatják a kezükben a csészét, és próbálják kitalálni, hogy az unoka férjhez megy-e még az idén, vagy hamarosan pénz áll-e a házhoz.

Az első két kép saját, az első egy kávézás emléke Törökország dél-keleti részéből, a második a forradalmi Alexandriából, a harmadik meg innen van, és egy cezve látható rajta.