Az van, hogy pár napra kiléptünk Thüringiába egy barátunk esküvőjére (lesz is róla kis elmélkedés nemsokára), s gondoltam a távol töltött időt felhasználom arra, hogy aludttejet készítsek. Ez lefejte, ez eltette, mi nagyon vártuk már, de vallásos kiborította az egészet. 

Bolti tejjel neki sem akartam futni a feladatnak, viszont lett házi tej egyenesen a tehénből. Merthogy Zseni, aki simán veri a magyar átlagot az egy főre eső tejfogyasztás tekintetében, néhány hete elkezdett érzékenyen reagálni (hm) a tejre, pedig. Azért gyanítottuk, hogy nem teljesen az ő rendszerében van hiba, tehát faluról felkérettünk kecske-, meg tehéntejet, lám mi történik majd.

A kecsketej el is pörgött müzlivel, tünet semmi, a tehéntejnek viszont nem értünk a végére. A hűtőben nem akartuk legyilkolni, kipakoltuk hát egy szélesebb edénybe, papírszalvétával lefedtük, lesz majd jó aludttej meg tejföl, mikor hazajövünk.

Aludttejhez a legjobb a friss házi, a boltiból rendszerint kihal a nagy része minden olyan életformának, melyek munkájára feltétlen szükségünk van. Az aludttej magától képződik, nem kell más, minthogy szobahőmérsékletre állítsuk egy edényben, esetleg egy szalvétával fedjük le, és várjunk két-három napot. A baktériumok ráadásul első osztályú tejföllel is megajándékoznak minket. A tejen azért egyszer forraljunk a biztonság kedvéért. Amikor a meleg helyen (lehet 25 fok, ebben szaporodnak vidáman a kis élőlényeink) beindulnak a baktériumok, a tej aljára megy a savó, az aludttej középen lesz, a tetejére pedig feljön a tejföl (nomen est omen).

Azért élénkek még a gyerekkori emlékek, hogyan fintorogtunk, amikor anyánk/nagyanyánk aludttejezett, nem győztünk kifelé menekülni a konyhából. Legalább idővel megjött a mi eszünk is, s tudunk őszintén vágyakozni a dolog után. Aztán tegnap éjjel annál nagyobb volt a sokk, amikor hazaérve csak a hűlt helyét találtuk a tejnek. Mint kiderült, a növények öntözésére felkért vallásost ijesztették meg tejsavbaktériumok, s öntött ki mindent a wécébe. Persze megértjük, mit is várjon az ember olyantól, aki nem szereti a tejet?

(A kép és a poszt címe innen van, angolban menőbb barátainktól megtudtuk, hogy a szólás-mondás annyit tesz, hagyd el a közvetítőt, a középső embert, szóval jelen esetben tejet vásároljunk onnan, ha lehet, ahonnan kell: a termelőtől.)