A vadász szemével

Ez a gif nekem nagyon bejött, kb ezt látja a vadász amikor a távcsövön keresztül kiszúrja a szarvast.



A szarvas, mint táplálék jó pár ezer éve szolgálja az emberiséget, jelentőségét nem szabad elfelejteni. Ma már persze nem az életben maradás miatt kergetik, de a vadászatra már csak azért is szükség van, mert a rendes csúcsragadozókat sikeresen kilőttük időnek előtte. Így most a magyar erdőkben nincs például farkas, aki levadássza helyettünk az őzeket és szarvasokat. Vadászok a szarvasok elszaporodnának, és jól kilegelnék maguk körül az erdőket, meg a veteményeseket. A vadászok egyfajta génjavítást is végeznek, hiszen a beteg, sérült, torz agancsú egyedeket lövik ki elsősorban.

A legkisebb szarvas a Chilében és Argentínában őshonos pudu, avagy a déli törpeszarvas. Szarvas nevű településünk van, Békés megyében keressük. Itt született Bajcsy-Zsilinszky Endre és itt halt meg Tessedik Sámuel. Sőt, még Novodomszky Éva is itt született, akinek lenyűgöző tehetségét tevékenységét a fantasztikus Balatoni Nyál Nyár műsorban is meg lehet csodálni. Végezetül ne felejtsük el, hogy a Baratheon-ház jelképe is egy koronát viselő, ágaskodó szarvas, ami meg lényegében a norvégiai Voss címerének lenyúlása.

A gif-et a createthefuckingchaos mikroblogon találtuk.


Terjesztem Facsén
whollosi 4 hozzászólás

A bejegyzés trackback címe:

https://gasztroszex.blog.hu/api/trackback/id/tr663172797

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Attilajukkaja 2011.08.30. 12:03:59

A belinkelt gif es mikroblog is nagyon jok!

stelze fan 2011.09.01. 15:01:20

Erdőkkel körülvett kis faluban lakom, minden évben van "szerencsém" végignézni azt a vérengzést, amit szarvasbőgés idején véghezvisznek a vadászok. szó sincs hibás egyedek selejtezéséről , a legszebb agancsú példányok hullanak el (drága pénzért), ráadásul szaporodás előtt. Hol itt a génjavítás ?

Attilajukkaja 2011.09.01. 16:08:04

@stelze fan:
Ha ket napon belul nem kapsz valaszt, eskuszom, errol is leirom, amit gondolok!!! :o))))

vallásos · http://gasztroszex.blog.hu/ 2011.09.02. 08:22:34

A cikkben említett génjavítás a vadgazdálkodás része. A vadászat ezen részét el kell választani attól, amikor a trófeás vadászat zajlik.

A vadgazdálkodás az egy szükséges rossz, ha úgy vesszük. A vadászat önmagában pedig egy jelentős bevételeket termelő igen költséges hobby.
süti beállítások módosítása