Boldog születésnapot, srácok!

Még tavaly ilyenkor sem lettem volna abban teljesen biztos, hogy most kell nyomni egy születésnapi posztot. Magunkat ismerve azt hittem, félúton kifogy a lelkesedés, nem tudjuk tartani a napi egy posztot, aztán itt marad a blog, mint valami csontváz.

Annak fog hangzani, de nem közhely, hogy nélkületek nem lennénk itt srácok, szívből köszönjük az egész éves figyelmet, olvasást, kommenteket, maileket. Szeretném megköszönni minden rendszeresebb-ritkább vendégszerzőnknek a sok energiát, posztot, lendületet, ötletet, hogy színt és izgalmat hoztak a blogba.

Már szilveszterre is akartunk készülni egy statisztikával, de legkésőbb mára. Egyrészt jól néznek ki és mutatósak, de aztán a valós életben annyi ilyen szart kellett gyártani a napokban, hogy inkább lemondtunk róla, és készítettem egy kis interjút magunkkal. Válaszoltunk gyakran feltett kérdésekre is. (Amúgy is adósak vagyunk még mindig egy költői hitvallással.)


Kik vagytok és mit akartok?

Néhány 25 és 40 év közötti lány és srác, akik szeretnek enni, szeretnek inni, szeretik élvezni előbbi két tevékenységet, és nem félnek hangot adni a véleményüknek. Írunk a fővárosban, megyeszékhelyen, kistelepülésen és külföldön is.

És miért szex? Home pornóztok is tán?

Van a gasztronómiai értelemben vett food porn, ami nekünk nagyon tetszik, és ha lefordítjuk, akkor mennyivel menőbben hangzik, hogy gasztroszex, mint étel pornó, nemde? Maga a fogalom egy durva gasztrotúra közepén született meg bennünk, ami tényleg nem szólt másról, mind a jobbnál-jobb ételek és borok esztelen habzsolásáról nemre, árra való tekintet nélkül. Jobban éltünk négy éve. Úgy véltük, ha a közösüléshez magához nincs is köze a gasztronómiának, azért az érzékek felszabadítása, a vágy, a kielégülés tekintetében nagyon is sok hasonlóságot mutat, legalábbis elvi szinten.

Hoppá, már azt hittem, loptátok a nevet.

Nem, hogy másnak is eszébe jutott már, meglehet, mi nem tudtunk, tudunk róla. Említett kaland volt már vagy négy éve, három éve kezdett körvonalazódni, hogy valamit kezdeni kéne vele, de csak tavaly jutottunk oda, hogy regisztráltuk a blogot.

Miért, hányan vagytok tulajdonképpen?

Van ugye whollosi és vallásos, akik sokat írnak, meg tony, aki a borokért felelős, és néha beleszól még a képbe fotósMáté. Ez a belső mag, de hálisten van sok remek vendégszerzőnk, barátunk, segítőnk, ésatöbbi. Így színesedik az összkép.

Jaja, persze, csak ők nem kapnak fizetést.

Mi sem kapunk. Senki. Ez az egyik legfontosabb alapelv. Nem reklámozunk, vagy ha mégis, jelöljük. Minden pozitív és minden negatív gondolat a saját véleményünk, gondolatunk, úgy mondjuk el, ahogy kedvünk tartja, és ezt bármikor felvállaljuk. Nincs bujtatott reklám, nincs elfogultság és részrehajlás, mert ilyen kis idealista majmok vagyunk, akik hisznek benne, hogy az írás, a narrátor, az író elkülöníthető, elválasztható minden világi befolyástól. Az írott szónak pedig hatalmas felelőssége van. Olyan komolyan gondoljuk, hogyha ezt sérülni látnánk, el is menne a kedvünk az egésztől.

És szerintetek erre ma még vevő valaki?

Naná. A magyar gasztronómia is tök olyan, mint a közélet. Sajnos nagy részében hazugságok vannak igazságba csomagolva, van demagógia és elferdült értékek, befolyásolás, kézkezetmos, belső belterjes kör, és a lesajnált tömegek. De nem kell megijedni, vannak szép, ésszerűen gondolkozó tulajdonosok, szerény, őrülten tehetséges, még nem elszállt szakácsok, elkötelezett szerzők. Vagy hát a francokat, ennyire nem szar a helyzet. Sokkl inkább aggasztó, hogy az embereknek nincs pénzük, nem is pénzük, igényük a jóra, a minőségre, vagy egyáltalán az igényesre. Na ez a nagy helyzet. Nem kel lehinni most ezt nekünk, de attól még így van.

Mit kell itt pattogni ezen éppen nektek?

Mert van felelősségtudatunk, és van bennünk tenni akarás, és valakinek már meg kel szólalnia. Van sok gasztronómiai, boros elméleti és gyakorlati tudásunk. Ha ez nem lenne elég, amikor nem tudunk valamit, alaposan utánajárunk.

Igen, de közben még neveteket sem meritek felvállalni. Hogyan lennétek így hitelesek?

Valóban, a vallásos, a tony, mind-mind egy valós embert takar, nem valóságos név. Nem mindegyünk posztol a saját neve alatt. Sokaknak ez ellentmondásos lehet, de hát ezzel nem tudunk vitatkozni. Csak azért használnak nicknamet, (mert menő), mert a valós élettel nem mindig összeegyezethető a posztok tartalma. (Pl. Tony egy országosan ismert borászatnál dolgozik, de mindig kíméletlenül pontozza és kritizálja őket is.) A valós életben elkerülhetetlen, hogy függésbe kerüljünk valamilyen szinten valamitől. Egy alteregót ilyen veszély nem fenyeget. Lehet, hogy ez gyávaság, de az tuti, hogy így őszinte tud maradni.

Miért ilyen a skin?

Nincs közöttünk grafikus, fotós is csak egy, szóval ezt tudtuk összehozni házilag, és ezt is milyen nagy munkával. De talán a szöveg kárpótolja azt, akinek gondja van.

Néha nagyon durvák és hímsoviniszták vagytok.

Pedig nem direkt van, de komolyan. A nagyon kemény, olykor biza öncélú tartalmat ezentúl ide tesszük: gasztroszex.tumblr.com.

Ja igen, néha olyan, mintha politikai üzenetet és tartalmat is elrejtenétek a szövegben.

Nem rejtjük, nyíltan vállaljuk. Gyűlöljük a szélsőségeket, feltétlen hiszünk a humanizmusban, megpróbálunk Jézus hegyi beszéde szerint élni, mert akkor a föld is egy sokkal jobb hely lehet. Még egy kis gasztroblogon is felelősségünk van abban, hogy felemeljük a szavunkat a demokrácia lerombolói, az elvakultak, a gyűlölködők és az áldoktorok ostobák ellen. Szóval ha éppen betelik a pohár, akkor azt ki is adjuk magunkból.

De miért akarjátok megmondani, hogy mit igyak vagy egyek?

Nem akarjuk megmondani. Csak fel akarjuk hívni a figyelmedet egy alternatívára, lehetőségre. Hogy lehet leveskocka nélkül főzni, hogy lehet tudatosan étkezni, hogy nem bűn szeretni az édes vörösbort, csak legyünk tisztában vele, hogy az nem egészséges és (százból kilencvenhétszer) nem természetesen készül, hanem (általában) mustsürítménnyel, mesterségesen. És hogy közel sem olyan izgalmas, szép, sokrétű, mint a száraz vörösek. Például.

Hogyan tovább?

Továbbra is fő cél a napi egy poszt, szívesen várjuk az ötleteket témákra, rovatokra, ilyesmi, sőt, még a vendégposztokat is szívesen olvasunk, s ha olyan, publikálunk.
 


Terjesztem Facsén
whollosi 6 hozzászólás

A bejegyzés trackback címe:

https://gasztroszex.blog.hu/api/trackback/id/tr144044070

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Attilajukkaja 2012.02.01. 16:58:24

Gratulalunk!
www.elementshealthspace.com/wp-content/uploads/2009/09/1-year-12-months2.jpg
Szerintem tobb kerdesre adtal valaszt, mint amennyit valaha is megkerdeznenk, de igy legalabb senki nem mondhatja, hogy az ove kimaradt! :o)
Mi is koszonjuk az irasokat es a turelmet! Napi egy poszt jo, de a ketnapi egy sem rossz. Kellemes unneplest es tovabbi jo munkat!!!

nagyzsombor (törölt) · http://mustache.hu 2012.02.01. 22:40:20

további jó munkát:)

vallásos · http://gasztroszex.blog.hu/ 2012.02.02. 08:34:52

Na jól meg is adtuk a módját ennek az egy éves fordulónak. Borban és kajában nem volt hiány, ahogy megható pillanatokban sem. Minden közös kajálás/ivás, minden bejegyzés legyen legalább ennyire örömteli a következő évben is.

Az évforduló ünneplésnek pedig még koránt sincs vége!

whollosi · http://www.gasztroszex.blog.hu 2012.02.02. 10:40:08

@Attilajukkaja: köszi, pont ilyen képet kerestünk. jó, hát többféle ember többféle kérdést is feltehet:)

Franci1969 2012.02.02. 10:52:28

gratulálok, csináljátok tovább, a legtöbb poszt érdekes és hasznos, jó csevegni :)
ünnepeljetek:)

Attilajukkaja 2012.02.02. 16:34:47

@whollosi:
"pont ilyen képet kerestünk"
:o))))
Ereztem... (vagy csak baromi udvarias akarsz lenni!)
Igyekszem a jovoben is visszafogottan, kellemesen kommentelni.
Szerintem jok vagytok! Remelem @Franci1969: is kitart mellettem!
süti beállítások módosítása