Tegnap belenéztünk kicsit a márciusi ifjak tányérjaiba, ma a poharaikba iszunk bele.

Bor nélkül nincsen forradalom. A bor az, ami a forradalomhoz szükséges lelkületet előidőzi az emberben, a sörtől elfáradnak, a keményebb piáktól meg bealszanak az emberek. A bor volt az, mely lassan, de biztosan tűzbe hozta a forradalmárt, s a kellő szinten is tartotta, amíg csak kellett. Bor pedig 1848-ban is volt elég, még ha ekkor általában két fajtát különböztettek csak meg: a fehéret meg a vöröset. De gyanítható az is, hogy a kocsmában eleve vizezve érkezett a szesz. Csak más okból, mint ma.

Nem volt még igazán pincetechnológia, a középkor óta forradalmi dolog nem történt a pincékben, nem találtak ki semmi újdonságot, az majd az 1870-es évektől indul meg. A szőlőt leszedték, a levet kinyomták, a bor meg hamar megzavarosodott, eloxidálódott. Nem is nagyon tartogatták a jóemberek. Nem voltak még (többnyire) fajták, fajborok meg évjáratok meg válogatás satöbbi. Fehér vagy veres bort kértek az emberek, fehéret általában, mert a vörös arányban jóval alatta maradt akkor a fehérnek. A bort leginkább a termőhely szerint szelektálták. Az ültetvényeken nem volt fajtaszelekció, a különböző szőlőfajták egymás mellett nőttek, kölcsönhatásban egymással, nem is csoda, hogy egyben szüretelték őket. De szaladt a siller szekere is, isten áldja azokat az időket! Fogyhatott a bor, mert az alkoholtartalom jóval alatta marad a mai borokénak. Sokat lehetett inni büntetlenül.

A siller se nem fehér, se nem vörös bor. A siller nem a rozé. A siller az lélekállapot. De nem is szőlőfajta, létrejöttét a szokás hozta. Régen a vegyes szüretelés nemcsak fajták, de sokszor szín alapján sem különült el, együtt dolgozták fel a fehér és vörös szőlőket. Mára már rendelet védi a sillert, kizárólag vörös szőlőből készül. Amit kicsit tovább áztatnak héjon, így több szín és vörösbor jelleg kerül a sillerbe. Egyébiránt, mint a magyar borászatban oly sok mindent, a sillert is a német-magyar örökség alakította, neve is német eredetű (színt játszik). Mondják még piros vagy kastélyos bornak, hozzánk a szekszárdi, (a róka szőre nyomán) a fuchsli elnevezés áll közel.

Másik élettani szerepe volt a sillernek, hogy a kocsmákban alapból járt az étel mellé. Folyt a zsír a pofákból, mindenki csámcsog, és nagy öblös kortyokban issza a savas majdnemvörösbort. Mert fontos volt ám akkoriban a sav, egyszerűen a kaják mellé nem ihattak savhiányos borokat. Aki dolgozik, annak ennie kell, tartalmasat, zsírosat, húst. Ezekhez pedig kell a savas bor, hogy szétrobbantsa a zsírcseppeket, segítsen az emésztésben az ember gyomrának. A lényeg, hogy akkor is volt szar bor, meg jó bor, pénz és igény szerint lehetett válogatni. De sokkal jobban megbecsülték a bort. Fizetőeszköz volt, a mindenit.

De visszatérve, nézünk körbe, mit ihattak a szabadságharc arcai, ha lett volna fajtaszelekcó. Attól most persze tekintsünk el, hogy Széchenyi soha nem ült volna egy asztalhoz mondjuk Petőfivel. Mi most összehoztuk őket. Kezdjük is mindjárt cérnahangú váteszünkkel, aki egymaga tartotta kezében egész Európa forradalmi forgószeleit. Petőfi bizony nem volt éppen egy lovagi alkat, komoly borhoz nem nyúlhatott. Gyomra a csárdák világának bizonytalan eredetű homoki borain edződött, akkoriba azért még nem a Frittmannék mérték arrafelé a bort. Az nagy Pestbe tehát Sándor. Veltelini meg olaszrizling vegyese kerül a poharába, de kákabelű révén csak a hosszúlépést bírja, feleresztve vízzel. Meg nem is rúghat be nagyon, ez a kis spritzen meg pont annyira hat, hogy bármikor előrelökhetik, hogy szavaljon már valami lelkesítőt.(Tegyük fel azt is, hogy van már fröccs.) Nem különösebben igényes, de a pici ecet, meg oxidáltság nem tántoríthatja el a forradalmi érzülettől.

Petőfi írt sok bordalt, verset a borról, verset a borral. És a bor kivétel nélkül mint bor jelenik meg, se nem száraz, se nem fehér, nem is vörös, csak bor. Pedig azt feltételezhetjük, hogy aki ilyen lelkesen fogyasztotta, értett hozzá valamennyire. Hogy fiatalként szűkölködnie otthon nem kellett soha, az biztos, az öreg Petrovics nemcsak hentes volt, de kocsmát is üzemeltetett, nyilván a legjobb húsok-borok megfordultak a családi asztalon is. Petőfi első publikált verse A borozó volt (1842. május 21. Athenaeum), nem véletlen, hogy többször is a bor a központi téma, Hamvasig a legszebben talán. Elég csak a Bordal, meg a Részegség a hazáért címűekre vetni egy pillantást.

Jókai nincs most velünk, mert kulcsra van zárva a szobája, és addig nem jöhet ki, míg meg nem írja a napi adagot az aktuális regényből. Az asszony hordja arrafelé a nadrágot. De a jófajta bablevest természetesen megúsztatja, komáromi zsidó kereskedő barátja szállítja neki a Duna túloldaláról a bort. Megfontolt, vájt szájú fogyasztó, kis kortyokban, és csak a legjobbat.

Tessék, horribile dictu, Petőfi mellett italozik Széchenyi István gróf. Nem nagyon tud bekapcsolódni a nótázásba, nem megy még annyira a magyar. Nem is magyar borokon nevelkedett, az hétszentség. Kis batyujába hozott magával két palackot (nem többet, önmérséklet), egy rajna-menti rizlinget, meg egy bordói nagy vöröset. Évjáratosak! Nem irigy vagy nagyképű, de nem szívesen töltöget ezekből a palackokból másnak. Az igazi műkedvelő, olyan fajta, aki még érti is. Hedonista ifjúként végigitta az egész kontinenst, tudja, hogy mitől döglik a légy. Zum Wohl!

Stílszerűen Kossuth ül a balján. Sokat koccintanak, és a gróf elismerően nyilatkozik Lajosunk tokaji nektárjáról. Aki monoki gyerekként sokszor járt át a legszebb tokaji termőterületekre ízlelni ezt az isteni italt, nagy szakértője a vidék borainak, nem sokkal később Washingtonba is nagy mennyiséget exportál majd. Szamorodni az biza, ahogy a lengyelek tanították, a félszáraz-félédes határon valahol, tökéletes egyensúllyal. Rohadjon meg a labanc a vámtörvényeivel együtt, a magyart igyuk!- mondja.

Görgei Artúr jól odabök egyet, rendes késmárki gyerek ez, tokajit hoz, de kicsit észak-keletebbről, ma már szlováknak mondanánk. Ez az igazi casus belli kettejük között, ezt mindenki tudja.

Táncsics Mihályt négyéves forma korában Mórra vitték a szülei, ott megfogták a sarkát, és ezerjóba mártották. Ez nagyba meghatározta borfogyasztási szokásait, bárhol is járt éppen, Szombathelyen vagy Párizsban. A savak éltetik, a köpése állítólag serceg a kocsma vastag tölgyfa pultján. Szerény öt litert gondolt az estére elegendőnek az ezerjóból, tisztán. Aztán még legurít két litert kisfröccsben. Lehet vagy tíz éves a bor, de áll mint a cövek! Táncsics hihetetlen, sokan próbálták már leinni, de mindenkinek beletört a bicskája. Tipikus remete a kocsma homályos füstjében, akiről soha nem lehet tudni, hogy egy pohárral, vagy egy vödörrel ivott-e meg.

Arany János koszorús költőnk nemrég avanzsált sztárrá a Toldival. Az asztalnál központi helyen van, Petőfivel szemben. Folyamatosan rugdalja az asztal alatt fiatalabb társát, hogy ugyan igyon már valami emberesebbet, de hiába, csak jön a következő kör kisfröccs.

Arany nem ma kezdte a szakmát, ifjú költő-színészként hosszú órákat töltött az éjszakában. Nagy zsiványra vall a mosolya, de megfontolt is. Tudatosan iszik, tudja, hogy kell egy férfinek méltóan berúgni. Kadarkát kér folyamatosan, nagy, öblös kancsókból. Van is körülötte szép nagy pereputty, mások is meg akarják érteni a titkot. Pedig egyszerű, igyál kadarkát, és megérted, hogy mekkora erővel bír a bor. Tudja ezt nagyon jól, és csak mosolyog a bajusza alatt a sok hülyére, akiket simán lenyom a kadar, gügyögnek, mint a csecsemők, nem pörög a nyelv. Neki meg csak az arca pirosodik idővel, meg pajkosan csillognak a szemei (mint whollosi kollegának a második rozéfröccs után). Kadarka kell, hogy igazán szeretni tudjuk az életet, nőket, bort.

Batthyány Lajos fiatalon katona, mostanság az Ellenzéki Párt elnöke, a nagy nótások egyike, a hangulatfelelős. Sokfelé járt, s fiatalon bizony nem vetette meg egyik ország kocsmáját sem. A zágrábi jogi akadémián is tanult, akkoriban ismerkedett meg a világ leggyönyörűbb szőlőfajtájával, az olaszrizlinggel (ott graševinaként emlegetik). Pohara soha nem ürül ki, tisztán issza és nagy, kövér kortyokat harap. Öröm ránézni, ahogyan a zöldesen csillogó italt magába tölti. Csak úgy dől belőle a nóta, még olasz katonadalokat is énekel (huszárként megjárta Itáliát), nem lehet lelőni. Ilyen a rizling, felszabadít minden gátlást (ha van egyáltalán), mehet a mulatság hajnalig.

(A siller innen, János Vitéz innen, Zichy Mihály A bor hatalma című festménye pedig innen van, érdemes a cikket is elolvasni.)