Ültettem löböstököt

Ültetni először a főiskolán akartam. Buliból hazafele a kuka mellől magunkhoz vettünk egy kiszuperált képcsöves tévét. Másnap a delíriumból eszmélve rögtön elhatároztuk, hogy virágládaként fogjuk hasznosítani. El is mentünk a legközelebbi boltba, és bevásároltunk mindenféle növénymagot, szereztünk virágföldet, persze jóval többet, mint amennyi kellett. Válogatás nélkül mindent elültettünk, aztán neveltük, gondoztuk a dzsungelt. Ez azt jelentette, hogy hol kétes eredetű borral, sörrel, fogkrémmel, ritkábban vízzel öntöztük.

Mondhatnám, hogy ökológiai csodák mentek végbe a borgőzös koleszszobában, de a bűzön és mocskon kívül egyéb eredménye nem lett a dolognak. Most viszont amatőrként, de lelkesen belevetettem magam az otthoni kertészkedésbe. Mivel édesanyám teleltetés céljából rám bízott növényeit nem nyírtam ki, vettem a bátorságot és a magokat, szereztem virágföldet, cserepet és belefogtam.

Első körben lestyánnal próbálkozom, ezt a fűszernövényt amúgy is használom a legtöbb ételhez, még hasznomra is lehet, ráadásul a szárítást is kipróbálhatom. A lestyán valamikor minden konyhakertben jelen volt, és a falusi konyhák alapfűszerének számított. Ráadásul a legtöbb boltban kapható ételízesítő/por/leveskocka (melyeket lehetőleg mindig kerüljünk) egyik legfőbb összetevője is ez a fűszer.

Kertbe nem tudom ültetni, erkélyem nincs, maradok a cserépnél és a konyhaablaknál. Lestyán-magot és közepes méretű cserepet a legtöbb szupermarketben kapni. Töltsünk tehát utóbbiba virágföldet három centivel a perem alá, mehetnek a magok, megint föld, majd öntözzük meg. Elméletileg sok víz, és nagyjából szobahőmérséklet kell a kifejlődéshez. Most várakozom, de bizonyos időközönként hírt adok majd az eseményekről.

Itt a hétvége, időben belefér még, bár márciusra javasolják az ültetését. Az öreg tévéről tőle kölcsönöztük a képet.


Terjesztem Facsén
Vallásos Véleményezem

A bejegyzés trackback címe:

https://gasztroszex.blog.hu/api/trackback/id/tr792774342

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Richard Quandt - IN VINO VERITAS 2011.04.02. 09:17:44

Az emberiség már több ezer éve issza a szőlő erjesztett levét, és nem mindig válik hasznára – gondoljunk csak szegény Noéra, aki nem tudta, mikor kell abbahagyni. Az antikvitás borairól csupán korlátozott ismereteink vannak, de valószínű, hogy a ...

Trackback: Richard Quandt - IN VINO VERITAS 2011.04.02. 09:17:31

Az emberiség már több ezer éve issza a szőlő erjesztett levét, és nem mindig válik hasznára – gondoljunk csak szegény Noéra, aki nem tudta, mikor kell abbahagyni. Az antikvitás borairól csupán korlátozott ismereteink vannak, de valószínű, hogy a ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása