Horváth Ilona Szakácskönyv című szakácskönyvének utasításai a mai napig generációk magyarjainak étkezési kultúráját határozzák meg. A tervem ez: naiv fiatalként nekiállok Ilona könyvének, mintha semmit sem tudnék róla. Bebizonyítom, Ilona megtette a kötelességét, és most már mennie kell!
1. „Elmondjam az élményemet? Ballagásra kaptam anyától és apától, aztán 5 évig hozzá sem nyúltam, pedig egy másik városba költöztem. Akkor nyitottam ki először, amikor nokedlit akartam főzni. Az jó belőle.”
2. "Manapság már ritka az olyan asszony, aki egész életét csak a háztartásnak szenteli. Sokkal gyakoribb az olyan, aki "második műszakban", a napi munka után végzi el az otthoni teendőket. Fontos tehát, hogy tisztában legyünk a háztartás minden csínjával-bínjával, ismerjük azokat a fogásokat, ötleteket, melyek segítségével lerövidíthetjük ezt a munkát, anélkül, hogy az a minőség rovására menne."
Az elsőt a csajom mondta, amikor a háztartásban felbukkanó második példányt szúrtam ki a konyhaszekrény polcán. A másodikat maga a könyvet szerzős Horváth Ilona, akinek szakácskönyve már legalább a második (ha nem a harmadik) generáció főzési (és evési) kultúráját határozza meg. Mindketten magunkkal hoztuk otthonról, és azóta egyikünk sem nyitotta ki.
Egészen mostanáig, mert kíváncsi lettem arra, mit is ír igazából a Szakácskönyv. Tényleg egy letűnt kor botrányos művéről lenne szó (amint azt szinte az összes rettentő borító sugallja, amikkel ma is különböző kiadók kiadják a kalauzt)? Ilona rontott el minket vagy éppen hogy nem követjük a tanácsait?
Egy eredeti (2001-es kiadás, 1993-as kézirat alapján) Horváth Ilonával felvértezve fogom megkeresni a választ.
Ki írta egyáltalán ezt a könyvet?
Bár a könyv elbeszélője a női szerepek újszerűségéről általa leírtak alapján tényleg lehet az 1955-ben a könyvet először publikáló Horváth Ilona (aki 1969-ben hunyt el). Viszont már a gyakorlati tanácsokról szóló bevezetőben olvasni olyan későbbinek ható szövegrészeket, mint például, hogy „A mikrohullámú készülékek csak tökéletesen zárt ajtóval működnek, ez biztosítja az egészségkárosítás megelőzését” utalnak arra, hogy későbbi betoldások is találhatóak a szövegben.
A könyv kiegészítése és átdolgozása F. Nagy Angéla, Örkény István második feleségének munkája. Az én kiadásomból nem derül ki, mely részek „A magyar gasztronómia nagyasszonyának” betoldásai, így a könyv szempontjából ő is horváthilonának tekinthető.
Eldönti-e a zsír/vaj/olaj kérdést?
A kortárs főzés egyik nagy dilemmája, hogy alapvetően olajjal, zsírral vagy vajjal (margarinnal) főzünk. Hagyomány, (vélt és valós) tudomány, ízbeli és egyedi esetekhez mért szempontok csatáznak, okosabbat pedig mi sem tudunk mondani, mint hogy mindegyik másra jó (kivéve a margarint, ennek nem tudom hol a helye).
A Szakácskönyv szerint: „Az utóbbi évtizedekben mind többen csatlakoztak hazánkban is az olajjal főzők táborához, mégis a legtöbb háziasszony még ma is idegenkedik ettől, mert nem szereti a szagát […] Az orvostudomány mai álláspontja szerint az emberiség legfenyegetőbb betegsége az érelmeszesedés, amelynek legfőbb kiváltó oka a helytelen táplálkozás, túlzott zsírfogyasztás”.
Egyre erősödik bennem a gyanú, hogy Ilona nem egyszerűen kiszúr velünk. A maga idejében (szüleink fiatalkorában) úttörő szerepet vállalt korszerű alapanyag-használatával (étolaj!). Nem lehetett könnyű 1955-ben meggyőzni az embereket, hogy álljanak le a zsírral. Ma viszont már arról kell őket meggyőzni, hogy diverzifikáljanak. Némely esetekben az olajjal álljanak le, hogy zsírral vagy vajjal helyettesítsék. Ilona jót tett, de mára óhatatlanul elavult. Akkor segített, ma már gátol.
Kedvet kaptam a részletes elolvasáshoz, végig fogok haladni Horváth Ilona Szakácskönyvén. Rápillantok a receptekre is, és utánajárok szörnyű megérzésemnek: minden főzelékben túlteng a paprikás rántás? Nézzenek vissza!
(Azóta egyébként a nokedlit a csajom a Bereznay Tamás-könyvből puskázza ki. Abban eggyel több a tojás, viszont nincs tej.)