A karácsonnyal ellentétben (amikor is nálunk nem alakult ki semmilyen ikonikus ételsor) a húsvét maga volt a gasztronómiai tökély. Olyan ételek és ízek együttállása egyszer az évben (meg a szájban), ami alapos rákészülést gyomorban és fejben is alapos rákészülést igényelt.

Egy rendes húsvét nagyjából így zajlott nálunk: reggel, mire megérkezünk nagyanyámhoz, már elkészül a forró tea, az asztalon meg ott van szép sorban, a főtt sonka, a házi kalács, a tojás, és a kerti reszelt torma. Mind felszentelve, ahogy kell. A felfokozott érzelmi állapotomnak köszönhetően sokáig meg voltam győződve róla, hogy a szentelt víznek nem annyira szakrális, mint inkább ízfokozó szerepe van, s többet ér a modenai balzsamecetnél is.

A negyven napos böjt alól felszabadító húsvét (az utolsó vacsora miatt is) idején az étel szakrális értelmezést nyer. A bárány, a kenyér, az étel megszentelése legalább ezer éves hagyomány. A 12. századtól kezdve a tojás, mint a feltámadó Jézus jelképe is bekerült a szentelendő ételek sorába. Nem véletlen az a lelkünk mélyén gyökerező szokás sem, hogy a húsvéti ételeket a rosszullétig fogyasztjuk. A szentelt ételeket, maradékait különleges erővel ruházták fel, régen, ezt magunk is kipróbálhatjuk, ha a húsvéti szentelt sonka csontját felkötözzük a gyümölcsfára a bő termésért. A veteményest a húsvéti asztalról összegyűjtött morzsával hintsük be kereszt alakban, hogy elijesszük a kártékony madarakat. Ha biztosra akarunk menni, valakivel osszuk meg a húsvéti tojásunkat, mert ha eltévednénk, a másiknak eszébe fogunk jutni azon nyomban. (És fordítva, persze.)

Pedig nagyanyám, bár rendes rom.kat. asszony, szentelni maga sosem vitte el a húsvéti ételeket, mert valami homályba vesző vita miatt nem volt hajlandó kommunikálni a falu plébánosával, ezért a nagyszombati szentmisére a szomszéd Baba nénivel küldte el a pakkot minden évben.

Ma van nagyszombat, a húsvét vigiliája. Korábban az egyházi szertartások estefelé kezdődtek, karácsonyhoz hasonlóan éjféli mise keretében készültek a keresztények Krisztus feltámadásának megünneplésére. A negyven napos böjt elmúlását tűzszenteléssel, harangozással jelezték. A pogány tűzgyújtási szokások ellensúlyozására a templomokban az egyház megszervezte a maga tüzes mulatságát. A hiedelem szerint ez megvédett a rossz idő, a bajok, a tűzvészek ellen, ezért a parazsat rendszerint hazavitték a házi kemencébe. De vittek parazsat szántóföldre, tettek belőle a libák itatójába, fehér nyárfa ágával és keserű gombával keverve a hamuja elkergeti a káposztáról a penészt, meg a hernyókat. Nagyszombaton a lányok körbeseperték a ház környékét, vagy késsel megveregették a gyümölcsfákat. De ezen a napon szenteltek vizet is. Békák ellen hintették meg vele az udvart.

A rendes házi sonkának, tojásnak, kalácsnak és tojásnak íze olyan ütős kombót alkot, melynek még jóval húsvét után sem tud ellenállni az ember, amikor már az összes rokon áthordta az összes rokonhoz a maradékot, amikor a kalács már kiszáradt, a sonka mármegizzadt.

Nagyanyámnak volt még egy kedves szertartása, egy még Csehszlovákiából beszerzett bárány tortasütőformának köszönhetően minden évben alap volt, hogy az unoka kapott egy krémbundás és drazsé szemű, dunakavicsokat szaró tortabárányt, amibe kétévesen öröm volt bele hemperegni.

Okos dolgokhoz továbbra is a Magyar Néprajzi Lexikonból vettük az adatokat. A képek közül a tojásos-lányos innen, a régi képek innen