Az il Gioia (az Öröm ünnepe) kétségkívül az egyik legszebb húsvéti parádé. Hol máshol ünnepelnék, mint Olaszországban, azon belül is Szicíliában, egy Scicli nevű kisvárosban, Ragusától délre. A l’Uomo Vivo-t (az élő embert) ünnepelő fesztiválon, húsvét napján (mint kitalálhattátok) Jézus feltámadását dicsérik a városlakók.

Ma van húsvétvasárnap, Krisztus feltámadásának az ünnepe. A keresztény szokásokon túl számos néphiedelem tartotta magát ezen a napon. Nem főztek, nem hordták ki a trágyát, varrni, söpörni se volt szabad. (Utóbbi azért, nehogy elseperjék a másnapi locsolókat.) Mindenesetre napfelkelte előtt öntsünk vizet a keresztútra, nem lesz jégeső és más veszedelem. Ha a mosdóvízbe piros tojást teszünk, egészséges lesz a család, de legalább üssük a másik homlokához, ne fájjon a feje.

Azt leszámítva, hogy a nőnemű gioia szó férfi névelőt kap, mégis miben különbözik az ünnep az ezer meg ezer másik különleges keresztény húsvéti jellegzetességtől? Abban a felszabadító- és életörömben (amit pl. mi, de más sem fog teljesen átélni és megélni), ami benne van a csontokban, amibe elmúlt száz generáció véste bele.

Bemennek a fiatalok a Santa Maria La Nova templomba, bemennek a la statua lignea del Cristo-ért, azért a meglehetősen nagy és súlyos Krisztus szoborért, melyet aztán a vállukra vesznek, és a templom előtt őrült, eksztázisban táncolni kezdenek. Pörögnek a hatalmas szoborral, valaki megpróbál felmászni rá, a tömeg megveri, kilöki, cserélődnek az emberek a körben és a gerendák alatt, az egész egy katartikus káoszba fullad, és csak táncolnak, énekelnek késő estig az ünneplők. A fesztivál másik (újkori) különlegessége minden bizonnyal Vinicio Capossela, aki zenekarával és énekhangjával ma már nem csak a fesztivál leválaszthatatlan része és látványossága, de a tömeg első számú feltüzelője is.

Másik szép szokás a hajnali határjárás. Bár erős egyházi jelenlét és külsőségek jellemezték, gyakorlati célja is volt, a földek, termés babonás védelme, és a fiatalok megismertetése a határvonalakkal. Hajnalban tehát nagy zajt csapva, dalolva, zenélve, puskával lövöldözve kivonultak a fiatalok a határba, és azt kiáltották: „távoztass el mezeinkről jégesőt, sáskát, árvizeket, falunktól a tüzet, idegeneket; adj bő termő esztendőt s békességet!”. Székelyföldön szokás volt, hogy a határjárók napközben újra összegyűltek a húsvéti didergésre, s miközben végigmentek a településen, a részeg kántornak pálinkát, a nemtörődöm papnak keresztelnivalót, tolvajnak fogságot, a legyet akaratán kívül bekapó lánynak bölcsőt ajánlottak.
 

 Okos dolgokhoz a Magyar Néprajzi Lexikonból vettük az adatokat, a kép innen.