Miután az előző estét házon kívül, (de legalább egész napos tanyasi meló után) éjjeli dorbézolással töltöttük, reggel annál fájdalmasabban hasít belém a felismerés, hogy egyrészt ebédre vagyunk hivatalosak vallásoshoz, másrészt a frankfurti levest én vállaltam be. Idő kevés, vallásos és gyomra meg nem viseli el, ha késik az ember, ráadásul két óra forja van, hogy összedobja a töltött karalábéját. Nem a sütőset, a levesest.

A frankfurti levest a benne lévő húsárú teszi azzá, ami, ezért az isten szerelmére, a virslin ne spóroljunk, mert sokat úgysem nyernénk vele. Hiába nagy a kísértés, a baromfis és pulykás kínálatból ne válogassunk (a füstli is felejtős), előbbiek nem helyettesíthetik a báránybélbe töltött, füstölt frankfurtit. Kár, hogy a pépesített hús intézménye elsatnyult, de az olcsóbb megoldásra mindig lesz igény, lásd halrudacskák. Hiába gasztroevolúciós zsákutcák előbbiek, sikeresek, mert nem látszik, mit és hogyan töltenek bele, nem mintha a legtöbb vásárló foglalkozna ezzel. Csak az ár számít, pedig ha utánaszámolunk, mennyire jön ki a belenyomott nettó színhús, nem csodálkozunk, miért nem eszi meg a kutya az elé tett hiperes, saját márkás virslit. (Kipróbáltuk, tényleg.)

A sztori szerint a Frankfurtból elterjedt virslifajtával Johann Georg Lahner csinált nagy üzletet, aki a szigorú frankfurti céhes szabályokat megkerülve, de a tudást felszippantva Bécsben dobta piacra a bécsi frankfurtit. A molnárbéék olyan szépen összefoglalták a virsli fajta lényegét, hogy nincs is mi hozzátenni, csak idézni őket.

„A „frankurti virsli” tiszta sertésből készül. Mégpedig 5 kg virslihez 2,5 kg sovány sertéshúst használnak, 1 kg kemény hátszalonnát és ¼ kg tokaszalonnát, 1,25 liter jeges sovány tejet vagy vizet. Fűszerek, aszkorbinsav, 15 g polifoszfát. Általában a péphez tehát 20%-30% tokaszalonna kerül. Juhbélbe töltik, bükkfán füstölik 40-50ºC-on, a végén nedves füstöt is kap (= az izzó fára kevés nedves faforgács kerül). Füstölés után 72ºC-on 6-8 percig főzik.” A cikk tanulságos, alapos virsli-gyorstalpaló, de megtudhatjuk, hogyan működik az árral trükközés, meg böngészhetjük a teszteredményeket, duplán." mbtbd

Tehát a frankfurti virsli nélkül neki se álljunk a frankfurti levesnek. A választékot nézzük át alaposan, nem kell a legdrágább juhbelest hazavinni, bár nagyon mellé nyúlni sem tudunk. A másik fontos összetevőnk a kelkáposzta lesz, a savoy cabbage, a cavolo verza, melynek egyes fajtáji az enyhébb telekkel megáldott országokban simán megteremnek egész évben.

A káposzta már vagy 4000 éve boldogítja az emberiséget áldásos hatásaival, vadon nőtt ősfajtáját kínaiak, görögök és rómaiak is szívesen fogyasztották. Nyersen, sütve, de leginkább levesbe elkészítve fogyasztották (meg az űrlények is szeretik), na meg savanyították. Persze sok benne a vitamin és sok más ásványi anyag. Amúgy a kelkáposzta, a karfiol, a kelbimbó, a lilakáposzta, a brokkoli és a karalábé stb. mind testvérek, a vadkáposzta egyenjogú leszármazottai. Elképesztő, mi?

Amíg Zseni hajat mos, addig sikerül észrevétlenül lekanyarintanom néhány szeletet a múltkori hűtőleolvasztás után maradt, soha el nem fogyó füstölt sonkából a levesbe. Nem túl sokat, inkább csak jelen legyen, mint uraljon mindent, enyhe bűntudattal vétek az archaikus recept szentsége ellen. Boltból hazaérkezés után jó egy órával később elkészült a leves, csak a kezem égett szét, mikor kómás fejjel átcipeltük a fazekat vallásoshoz.

Mi vasiak esszük virsli nélkül a frankfurtit, csak akkor már plutykának hívjuk. Arról már véres viták folynak a család generációi között, hogy a plutyka főzeléket avagy levest takar-e, de gyanítom az utóbbit, mert ilyen esetekben hallgassunk a ’45 előtt születettekre. Legjobb tudomásom szerint plutyka nevű város nincsen, savoy cabbage nevű étterem viszont igen, Cape Town-ban. Jó hír, hogy az argó is számon tartja a plutykát, mint erősen (el)használt, kiperemesedett nő nemi szervet. (Elég csak ránézni a kelkáposztára.)

Recept róla holnap, addig is itt vannak variációk káposztára a régi időkből.

(Káposztafej egy régi hirdetés és innen van, a másik kép pedig Carl Warner fotós tehetségét dicséri, aki szeret tájképekre élelmiszert álmodni.)