Fontos dolog az egészséges regionalizmus. Borban és kajában meg főleg. Segít, hogy egy-egy terület, tájegység igazi arcát jobban megismerhessük, majd a helyén kezeljük a saját termékein keresztül. A hétvégére a tolnai dombok közé menekültem le a nagyvárosi nyüzsgés elől, hogy pontosan hova, az természetesen az én titkom, még egy ember és már ott is nyüzsgés lenne, legyen elég annyi, hogy Simontornyán (meg Cecén) szereztük be a falatokat, italokat.

Az első kellemes meglepetés az ebédnél ért. Jó magyar emberhez méltó módon pacalt rendeltem a stornyai Tulipán étteremben, a borra nem is igazán gondoltam, bőven elég volt már a sok-sok rossz (éttermi) élményből. Erre ott figyel az itallapon: Simontornyai bor. Semmi flanc, semmi fehér/vörös vagy évjárat. Ez tetszik, kell nekem. Vörösbor érkezik félbevágott gömbben, pincehidegen, de most nem is foglalkozom ezzel (persze azért felmelegítem a kezemmel). Mert jó a bor, kellemes oportós illattal és olyan savakkal, amilyeneket elvár az ember étkezés közben, után. Biztos, hogy nem tiszta oportó, mert van benne egy jó adag fűszeresség is. Tisztességes folyóbor ez, hála Istennek, hogy megnéztem az itallapot.

Zaba után átballagunk a szemközti egykori áfész üzletbe (most éppen Coop). Felbátorodva egyenesen a borok felé veszem az irányt, nagy erőkkel keresem a Simontornyai bort. És ott van a polc végén baloldalt, középen. Simontornyai Rosé 2010 és Chardonnay 2009 (vöröset nem találtam, így annak felépítését továbbra is jótékony homály fedi) a Gálaker Kft. jóvoltából, a Pannon Régióból. A rozék esetében sajnos mindig csúszik az évjáratváltás a nagykerekben, még most is sok helyen próbálják ránk sózni a kilences vagy még öregebb „frissítő” italokat. Itt nem, 650 forintért pakolom be a kosárba a kékfrankos - cabernet sauvignon rozét, 12 és feles alkoholfok, tökéletes lesz az esti sorba a Bajnokok Ligája döntő mellé.

A félidő előtt tíz perccel húzzuk ki belőle a dugót, és talán mindent elmond róla, hogy a második félidő elején már újabb bort kell bontanunk (persze elfelejtettem lefotózni a még teli palackot). A rózsaszínnél egy árnyalattal sötétebb a színe, gondolom, a cabernet-nek köszönhetően. Kellemesen fűszeres-paprikás az illata, és bizony a szép, érett málna is ott van benne. Nagyon korrektek a savai, pont elegendőek, nem rúgják ki a pohár oldalát. Ízében a málnás vonal erősödik fel, a végén egy leheletnyi maradékcukor bujkál talán. Előtte van egy pici kesernye, nem nagyon zavaró, de azért ott van. Kisfröccsben esett talán a legjobban, egyetlen nagy hiba, hogy nem vettem belőle több palackot. Fűszeres – gyümölcsös szomjoltó ital, bárhol, bármikor. A rozé kategóriában erőteljes kettő és fél palackot minimum megérdemel. Szóval igyunk és együnk helyi termékeket, amikor csak lehetőségünk nyílik rá. 

(A rajz Ferenc Tamás tehetségét dicséri.)