Sose gondoltam volna, hogy ennyire vágyni fogok egy kis tejre meg müzlire, de hát fő a változatosság, nem?

A fog para miatt ugyanis tiltólistán voltak a tejek, most ezt óvatosan és lépésről-lépésre fel lehet oldani. Miután Zsenivel pörköltet is pürésítettünk a kínkeservesen megevett lecsó után, na akkor gondoltam, hogy ennél úgysem lehet megalázóbb dolgom. (Mondjuk felfedeztünk egy brutál jó krémet, de erről majd legközelebb.) Tegnap ráadásul az ínyem se bírta tovább, spontán elkezdett vérzeni, amit cserszömörcés vízzel csillapítottam, aztán az a nem jó érzés.

A különböző szárított magvak, gyümölcsök, zöldségek ésatöbbi felöntését folyadékkal, tehát a müzlit Maximilian Bircher-Benner svájci orvos találta fel bő száz évvel ezelőtt. Speciális diéta részeként etette szanatóriuma bentlakóival, miután a legenda szerint egy hegyi túra során találkozott az étellel. Bicher-Benner egyszerűen csak ételnek nevezte el az eredetileg tej helyett narancslével felöntött, és olykor vacsorára is fogyasztott találmányt. A népszerű müzli (vagy Bircher-müzli) elnevezést csak a hatvanas években vették a nyelvükre az emberek, amikor divatba jött az egészséges táplálkozás.

A kép innen van, (ahol vannak még jópofa dolgok) és inkább Bircher-Benner kollégája jut eszünkbe, a svájcival párhuzamosan a müzlit kutató, de jóval ismertebb Kellogg. Na ugye?