Régen, sőt egykor nagyon könnyű dolga volt a magyar borívónak. Akárhová is vezette a sors a történelmi Magyarország területén, szinte mindenhol megtalálta őt a vidékre jellemző bor. Megfáradva csak legörnyedt a kocsmában, és fajtát nem is kellett mondania, annyira evidens volt, hogy mit fog kapni. Pedig nem volt eredetvédelmi rendszer, nem védte EU az egyes tájegységi megjelöléseket, mégis kialakult egyfajta rendszer.

Mindenki tudta, hogy Debrőn hárslevelűt fog kapni, Móron hibátlan ezerjót, Somló környékén meg Somlait. Reziben, Csopakon, Szent György-hegyen vagy éppen Pusztamérgesen olaszrizlinget, nem is akármilyet. Kultusza volt még az egri leánykának, a bánáti rizlingnek, a ménesi aszúboroknak és Badacsony legnemesebb szürkebarátjainak. Erdélyben nagy mennyiségben készítettek még plébánost, a Pozsony környéki fehéreket meg imádták a dunai hajósok (is).

A markazi Hadobás Pince ilyen rég feledésbe merült márkanevek felélesztésén (is) fáradozik a Mátrai Borvidéken. Céljaik közt szerepel az Abasári Olaszrizling, a Domoszlói Muskotály vagy éppen a Gyöngyösi Fűszeres Tramini egykori hírnevének visszaállítása. Ez szimpatikus, nagyon is, meg egyébként is nagyon örülök, ha kevésbé felkapott borvidékek boraihoz jutok hozzá. Mert szép dolog az akarat, de csak az számít igazán, ami a palackba kerül. Egy kedves ismerősöm lepett meg egy 2010-es Abasári Olaszrizlinggel a Hadobás pincétől, pontos árat nem tudtak sajnos mondani, de borsos 600 forint körül mozog az ára a METRO-ban. (Egy másik termelő hasonló tételéről olvashatunk például itt.)

Abasár, ahol "a hegy és a Nap összeér", Magyarország legmagasabban fekvő szőlőtermő területe. A kun Abák alapították anno a települést, és itt is van Szent Anna-tó.

Szépen mutat a hosszú nyakú palack, a címke meg valamiért nosztalgikus érzéseket kelt bennem. A hűtőmet megöli az afrikai hőség, első próbálkozásra nem sikerült normálisan behűteni. Így bizonytalankodott illatban és ízben is, de később, normálisan lehűtve már nem volt vele semmi probléma. Abszolút tiszta illata tipikusan olaszra hajaz, van benne némi északi hűvösség, nem hivalkodik, nem túl intenzív, de szerethető. Ízben sima, egyenes a korty, a savai kifejezetten jók, és megint tipikusan olasz, a végén a kesernye is beköszön.

Nem érzik vékonynak, van benne anyag, alkoholja is felkúszott egészen 12 és félig, de nagyon ivós. Csillog is a szemem, és megy bele a szóda nagy lendülettel, ilyen időjárásban nem kívánhat többet az ember, ez bizony egy nagyon jó fröccsbor! Érezhetően nem déli és nem is Balaton környéki rizling, azt persze nem mondom, hogy vakon bökném Abasárinak (ez az évjárat nem is volt igazán alkalmas egy termőhelyet tökéletesen visszaadó bor készítésére), de szép lassan ki lehetne sakkozni a Mátra lankáit. Megint az a végkövetkeztetés, hogy ilyen boroknak kellene alkotni a borpiramis alapját, csoportos összejövetelek, házibulik, sütögetések adu ásza. Ilyen áron ilyen szép olaszt ritkán kapunk, úgyhogy most elfogult leszek. Az alapanyag erős kétpalackos, de az ár és a nosztalgikus érzések simán feljebb tolják, így erős kettő és fél palack. És utána lehet dicsekedni, hogy mi már ittunk Abasári Olaszrizlinget.

(A címer innen van.)