A nyolc karunkból kettő hiányzott az esti vacsorafőzésnél, ugyanis whollósi az ágyat nyomta, ismerkedve a belga influenza furcsa tüneteivel. Addig is az óriási, függöny nélküli ablakokon keresztül számlálta a kint repkedő, zöld papagájokat. Nem volt ebben semmi különös, a papagájok, mint nálunk a verebek, üldögéltek az ágakon.
Amíg whollósi röppályájukat kellőképp kiismerte, mi elmentünk a sarki, portugál import cuccokat áruló kisboltba, hogy fagyasztott polipot vásároljunk. Tamás bizonygatta, hogy a mélyhűtött polip húsa puhább lesz, csak megfőzzük, kicsi fűszer, és fogyaszthatom is életem első pulpo-ját, ahogy azt mediterrán vidékeken hívják. Judit sokat sejtetően bólogatott, mint ahogy általában szokott, ha Tamás elengedi fantáziáját a főzés terén, és emlékeztette a nemrég megérkezett hazai csomagban lapuló magyar pirospaprikára.

Miután kiolvadt a sok kar, Tamás megpucolta kívülről a polipot, kiszedte a fejtartalmat, és lazán a főzővízbe ejtette a testet. A polip összekapta a lábait, ahogy a forró vízbe ért. A krumplit már kevésbé sajnáltuk.

 Portugál pulpo főtt krumplikarikákra szelve, igazi tapas spanyol módra, magyar pirospaprikával, hogy legyen valami hazai gyógyító íz is whollósi bajára.