Aszpik a kutyának

Akinek nincs kutyája, annak nagy valószínűség meg sem fordul a fejében, hogy megkóstolja a kutyakaját. Nekem viszont gyerekkorom óta mindig volt kutyám így egyértelmű, hogy nekem eszembe jutott. Sőt.

A gyerekek általában szeretik az állatokat, de a szülők ellenállását jelzi, hogy a legtöbb háztartásban van néhány felvezető állat a legmenőbb kategóriáig, a kutyáig. Ezek a próbálkozások, kétes kimenetelű időhúzások nem mindig sikeresek, a gyerek kitartóan kutyára vágyik. Volt is jó pár jobb sorsra érdemes kis házi kedvencünk. A legjobban talán a halaink jártak anno, mert velük nem nagyon volt közvetlen fizikai kontakt. A teknős már nem volt ilyen szerencsés: egy akváriumtisztítás során gondos kisöcsém magát az ékszerteknőst is megmosta, kívül-belül alaposan. A hörcsögeink legalább csak simán mind betegek és csököttek voltak, így gyorsan váltogatták egymást a háromszobás panelban.
(Nem úgy, mint kedves barátunk, akinek és kisfiának két hímnemű példányt adott el a lelketlen állatkereskedő, s azóta néhány havonta megbízhatóan lepetézik az egyik egy maroknyi utódot.)

Tehát a kutyára éveket kell várni. Panelban ugye nem lehetett kutyánk, de anyámék felelőtlenül megígérték, ha kertes házba költözünk, lesz kutya. Biztos vagyok benne, akkor még kicsit sem hittek benne, hogy ez a kertes ház dolog összejön. Aztán mégis, onnan viszont mindig volt és van kutya a háznál. Most pedig, hogy jó ideje elköltöztem, nekünk is lett egy saját kis szobakutyánk. (A harmadikon.)

Régen bele sem gondunk, mi minden lehet mondjuk a kutyák szárazeledelében, vagy az íncsiklandozó aszpikos kutyakonzervben. (Most sem tudom, bár a kutyakaják árait tekintve különb dolgok, mint mondjuk egy tescos szalámiban.) De sokáig szemeztünk szárazeledellel, mire öcsém rászánta magát és elropogtatott egyet. (Én nem mertem megtenni.) Elmondása alapján nem sokat vesztettem, ízre semmi különleges, viszont iszonyatosan száraz és kemény volt a kaja.

Akkor kimaradt a kutyakonzerv megkóstolása. Aki szereti az aszpikos dolgokat (mint én), annak egy kutyakonzerv csak illat alapján lehet taszító. Mert bármennyit is készítek elő a kiskutyának, aki a Szotyi nevet kapta a keresztségben, nem visz rá a lélek, hogy megkóstoljam a vacsoráját.

Mielőtt felvetődne a kérdés, miért nem főzök a kutyának házi kosztot, ha már gasztroblogger vagyok: én annakidején átéltem a házi koszton nevelkedett vizslánk utáni kutyaszarszedést a kertben, és azt nem kívánom senkinek. Túl a rendszertelen és rendezetlen székleten a mennyiség is tetemes volt. De persze Berci, a vizsla élete végéig vidám és kicsattanó volt.


Terjesztem Facsén
Vallásos 13 hozzászólás

A bejegyzés trackback címe:

https://gasztroszex.blog.hu/api/trackback/id/tr743267020

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Macaron 2011.09.30. 11:16:38

Szerintem a darlingos nem néz ki rosszul. Husi, zöldség.. :)

Attilajukkaja 2011.09.30. 20:21:09

Amikor en voltam gyerek, meg a kutya ette a mi kajankat (maradekunkat), nem mi az ovet :o)
A kutya urulekerol nincsenek maradando emlekeim.
De arrol vannak, hogy amikor egy nagy grillpartira az egyik srac a vizslajaval erkezett azzal, hogy "ne adjatok neki semmit", akkor az allatnak olyan szapora fosasa volt masnap, hogy mindannyian szanaszet szaladtunk. Satorban aludtunk, de senki sem birta a buzt egy ido utan. Es ez hajnalok hajnalan volt :o)
Csak az erosen masnaposak voltak annyira kidolve, hogy tudomast sem vettek az egeszrol.
Amugy imadom a kutyakat! (A macskakat, patkanyokat, malackakat es horcsogoket...)

whollosi · http://www.gasztroszex.blog.hu 2011.10.03. 10:50:30

@Attilajukkaja: mi is szeretjük az állatokat, egy részüket jól átsütve, a maradékot félig véresen:) szerintem a kutyát vegyesen kell etetni, mert csak a házi koszttól elhízik, és nem is tudsz minden vitamint pótolni nekik, meg ugye főzni se lehet mindig a dögnek. A csont az, ami még durván fosatja a drágákat.

Attilajukkaja 2011.10.03. 12:34:47

@whollosi:
"egy részüket jól átsütve, a maradékot félig véresen:)"
Gyilkosooooook!!! :o))))
Mar 20 eve nem eszem hust, de annak idejen en bizony meg a kutyat is megkostoltam. Nem volt rossz, de a krokodil jobban izlett (ez tok komoly!) ;o)

"szerintem a kutyát vegyesen kell etetni"
Biztosan igazad van. Nincs kutyam, mert annal jobban kedvelem oket. Regebben volt. De gyanitom, hogy az sem mindegy, milyen tipusu kutyad van (direkt nem fajtat irtam) es milyen korulmenyek kozott tartod.
Egy biztos: ha ossze-vissza zabal egy kerti party alatt, akkor hany (es fosik), mint a lakodalmas...

A kepen Vallásos sajat tundi-bundije lathato?
Apropo, miert nem o valaszol a sajat posztjan?

Bevallom, en egy picit ossze vagyok zavarodva ezzel a bloggal. Tobben irjatok, de mintha te lennel a "fonok", a gazda. Talan azert gondolom igy, mert te valaszolsz a leggyakrabban a beirasokra. A tobbiek pedig vagy visszaneznek sajat irasukra, vagy nem. Reszedrol latom a legtobb torodest. Ez utobbi nekem mindig jol esik, persze :o)
Ez nem kritika akart lenni, csak jeleztem, hogy nem mindig tudom hova tenni, hogy a posztolok miert nem torodnek tobbet a visszajelzesekkel. Es nem csak az enyemekkel ;o)
(Nem te vagy Whollosi es Vallásos is egyben?)

whollosi · http://www.gasztroszex.blog.hu 2011.10.03. 19:16:54

@Attilajukkaja: na most akkor jól leleplezünk, először és utoljára.

szóval, whollosi meg vallásos két külön személy, de néha gasztroszexisták. a blogot túlnyomórészt ketten írjuk, de legalábbis szerkesztjük, meg ott van még tony, igaz ami igaz.

szeretjük a kommenteket, de nem mindig szeretünk válaszolni, viszont azért az illendőség határán belül. sok szerzőnknek nincs saját regisztrációja, ezért a gyűjtő gasztroszexisták, s ha van külön nick, akkor van külön szerző is.

az életben például vallásos sokkal jobb fej, mint én, mondjuk a hasa is nagyobb, viszont a bort harapja, és olykor haragból issza, mintha.

no, de igyekszem válaszolni mindenre, bár van még egy magyarázat, hogy a munkám miatt sokszor vagyok net nélkül, és bepótolva már nem mindig jön össze egy-egy reagálás.

aha, na most vallásos ezt a kutyát használja ki csajozásra.

Attilajukkaja 2011.10.03. 20:30:50

@whollosi:
Aha :o))))
Ha csajszi lennek, imadnam ezt a szoveget!!!!
Jol kimagyaraztad azt, amit amugy is latok.
De hogy letezhet egy mai ember nick nelkul?

"az életben például vallásos sokkal jobb fej, mint én,"
:o))))
Lattam a kepeken Vallásos pocakjat. En szeretem az ekkora pocakot! Az en parom picit idosebb nalatok es a pocakja is nagyobb. Buszke vagyok ra, mert az en munkam!

"igyekszem válaszolni mindenre"
Te szinte mindenre valaszolsz is. Igaz, a szemelyes kerdeseket kihagyod (mint pl. meggyogyultal-e mar), de ez igy van jol.
A lenyeg, hogy egy blogot nem csak az alapjan itel meg az ember, hogy mennyire jok a beirasok, hanem .... Ah, ugyis tudod :o)

(Amugy nem vagyok mar csajszi, de valamikor az voltam ;o0 A kutyus nekem is bejonne, de Vallásos barackrozsaszin noi kardiganja mar nem annyira!)

whollosi · http://www.gasztroszex.blog.hu 2011.10.04. 12:39:19

@Attilajukkaja: ott a pont:) ezt nem írtam be, a kutyát vallásos barátnője tartja, szó ne érje a háza a barackrózsaszín miatt.

Attilajukkaja 2011.10.04. 14:05:08

@whollosi:
Ez egyre jobb!!! Hi-hiiii!
Vallásos a baratnoje kutyajat hasznalja csajozashoz? Vagy itt Vallásos kutyaja mar a sikeres becsajozas utan lathato?
(Az elso variacio a pikansabb!!!)
De a "a kutyát vallásos barátnője tartja" mondatresz felreertheto. Mert a tartja szo azt is jelentheti, hogy a holgy ebtulajdonoskent allando jelleggel tartja a kutyat, vagy eppen a karjaban tartja a foto kedveert. Nem mindegy ;o)

De komolyra forditva a szot, a vilagert sem szeretnem megbantani se Vallásost, se a barackszinu kardigant viselo baratnojet,...csak tul magas labdat adtal fel ahhoz, hogy ne csapjam le :o)))

Itt egyelore mindenki irasat nagyon kedveltem, Vallásoset is. Igazan jol szorakozom a blogotok olvasasakor. Ha valamiert nyafogok, nem kell tul komolyan venni. Csinaljatok mindent ugy, ahogy eddig is (nem mintha nem igy lenne), mert igy vagytok jok!

vallásos · http://gasztroszex.blog.hu/ 2011.10.04. 20:01:16

Akkor tisztázzuk a dolgokat.

Én nem whollosi és whollosi nem én. Legyen ez az alapvetés.

Én kevésbé szoktam kommentelni nem csak itt, hanem sehol sem, de most megtöröm a csendet és tiszta bort öntök a pohárba.

A képen az a mi kutyánk a csajommal, és bár bizonyítékaim vannak rá, hogy simán lehet vele csajozni, de lojális és monogám típus vagyok.

És köszönöm az elismerést és hogy szívesen olvasol minket én azért megmaradok az írásnál, főzésnél és állatok majdnem megölésénél, de ígérem a jövőben többet kommentelek majd.

Attilajukkaja 2011.10.04. 20:31:28

@vallásos:
Na vegre. Csak kiugrasztottunk teged is a bokorbol!!! Es ehhez egy szegeny kis artatlan yorkshire-it (?) is fel kellett hasznalnunk. Tiszta allatkinzas!

"ígérem a jövőben többet kommentelek majd"
Ne igerj semmit. Nincs ra szukseg! Csak akkor kommentelj tobbet, ha mar nagyon nem birod megallni :o)

@whollosi:
"Az életben jobb fej, mondom:)"
Amen! ;o)

vallásos · http://gasztroszex.blog.hu/ 2011.10.04. 20:34:16

A csajom itt súg a hátam mögött: bichon havanese a fajtája a kutyának.

És most vissza is bújok a bokrok mögé és közé.

Attilajukkaja 2011.10.06. 13:39:53

@vallásos:
"bichon havanese"
Koszi! Nagyon aranyos pofija van. A kutyanak.

"vissza is bújok a bokrok mögé és közé"
Miert? Eddig mit csinaltal ott? Nagy kope lehetsz, hallod-e? Bokros teendoid kozott neha kibujsz posztolni egyet :o))))
süti beállítások módosítása