A nyár végén már érintettük a Laposa Pincét egy friss-bejegyzés erejéig, felemlegetve a borászat életében nem oly régen beállt változásokat. A múlt héten borászZoli tett egy villámlátogatást Laposa Bencénél, hozott egy-két infót, meg persze borokat is.

Szóval van új feldolgozó, borhotel, már nem is annyira új design (továbbra is tetszik), meg friss névre keresztelt termékcsalád illatosabb és fröccsözősebb verzióban is (ez is nagyon tetszik). Nem kis változás ez egy pince életében külön-külön sem, náluk viszont nagyjából egy időben söpört végig a változás szele. Érződik ez a borokon is, találni nagyon elkapott, de a középszerbe hajló borokat is. Érthető ez, egy borászatban nem mennek a dolgok egyik napról a másikra.

Viszont borászZoli elmondása szerint nem készül a jövőben a pince három különböző területéről (Badacsony, Szent György-hegy, Somló) három különböző rizling, egyben, egy borként fog megjelenni a piacon az összes terület nedűje. Ez a hír igazán szíven ütött, egyszerűen nem tudom elfogadni ilyen értékek elvesztegetését semmilyen üzleti-piaci racionalizáció érdekében. Értem én, hogy baromi nagy beruházások voltak rövid idő alatt, most egyszerűsíteni kell a dolgokat, minél kevesebb anyagi ráfordítással bevételt termelni.

Ha netán nincs igazam, és szó sincs erről, akkor sem tudom megérteni ezt a döntést. Hogy valaki három ilyen területről szüretelhet rizlinget, isteni ajándék, és szinte kötelessége megmutatni a hegyek levét évről-évre. Nekünk. Kötelessége, mert különben jön az uniformizálódás, a borok arcának, egyéniségének elvesztése. Hogyan lehetne összehasonlítani egy somlai rizlinget, mondjuk egy badacsonyival? Rizling mind a kettő, ugyanabban a pincében készül, de a különbséget zongorázni lehet. Biztos vagyok benne, hogy még tetszeni is fog a jövőbeni verzió, de akkor is végig ott fog motoszkálni a fejemben a három hegy.

A nagy pufogás közben azért bort is bontottunk, és ezzel egy jó időre el is terelődött a figyelmem a témáról. Mert a 2009-es kéknyelű jött, látott és egy nap levegőzés után győzött is. Színe közelít a vízéhez, egészen halványan van benne egy pici sárgás árnyalat, fajtajegy ez, semmiképpen sem hiba. Az illata szinte teljesen neutrális, bor illata van, a szó legegyszerűbb értelmében, tanítani lehetne (a Milyen illata van a bornak? kérdésre adott tökéletes válasz).

Levegőzve, másnapra - ha nagyon boncolgatom - szépen visszafogottan jön az ásványosság, kellemes hűvösség meg (mag)olajos jegyek. Én beleszerettem, természetes, nagyon visszafogott és nagyon titokzatos. Első nap csalódás ér, ízben túlságosan is neutrális, üres, a korty végén meg a tizennégyes alkoholt érzem szinte csak. Kéknyelűnek orvosa az idő, áll a hátcímkén, és be is jön a népi bölcsesség.

A kéknyelűnek egyébként is nagyon jól áll az idő, kifejezetten meghálálja, ha néhány évre elfektetjük, szóval én egy kicsit tiportam a liliomot. Másnapra rendeződik minden, az illat továbbra is hibátlan, talán egy kicsivel több már az ásványos jegy, de ami a lényeg, feltámad a korty is, végre van benne lendület, vibráló savak, kellemes alkoholédesség, a vége hűsít. Már nem bánt az alkohol, a gyomorban szépen szétterül, és a palack kiürülése után egy felsőbb tudatállapot kezd beállni (egyesek a vulgáris részegség szóval jellemzik ezt).

Szó nincsen itt gyümölcsökről, zöldségekről vagy igazán egzakt illatokról-ízekről, egyszerűen bor-élménnyel ajándékoz meg, valamiféle ősi bölcsességet hordoz és közvetít. Nem egyszerű fajta a kéknyelű, igazán jó bort is nehéz belőle készíteni, ez most egy nagyon jól eltalált tétel, Laposa Badacsonyi Istenmeredekje Kéknyelű 2009 három és fél palackos, pár év múlva tuti biztos négy palack (vagy még több). Interneten 3000 és 3500 forint között mozog az ára, pincénél bőven 3000 forint alatt beszerezhető. De akkor is, adjátok vissza a hegyeimet!