Mindenki ismeri (legalábbis átlag boros) a Villa Tolnay-t, boraikat. Négy-öt éve úgy gondoltam, hogy mára ez már tényleg így lesz. Nagy volt a robbanás, amivel Philipp Oser berobbant a magyar bor-köztudatba. Elsősorban fehér boraival, azon belül is a rizlingekkel, még szép, ha valakinek Badacsonyban van területe ez szinte kötelező.

A svájci úriembernek van pénze, és annyira megfogta a Balaton-felvidék hangulata, hogy mindenképpen ott akarta megvalósítani borral kapcsolatos elképzeléseit (meg persze ő is tudja, amit mi, hogy ott teremnek a világ legjobb rizlingjei). Szóval profi svájci szemlélet adott, tőke adott, gyönyörű épület a Tolnay-villa képében adott (innen a pince neve amúgy), kitűnő fajták adottak. Paradicsomi körülmények egy kreatív borásznak, mert állítólag minden kérést teljesít Oser úr, nem is kell feltétlenül indokolni, ha a bor végül megfelelő színvonalon lesz.

Eleinte eléggé szaladt is a szekér, sokat és sokhelyütt foglalkoztak velük, boraik is benne voltak a körforgásban. Aztán jött egy kis megtorpanás, volt idő, mikor olyan hírek terjedtek, hogy eladó a birtok, mostanság is kevés a hír felőlük. De mint kiderült, szó sincs semmiféle válságról, szépen csendben végzik a dolgukat, folyamatosan készülnek a borok, egyszerűen nem lettek a boros média felkent celebjei (hálistennek). Igaz, nagy nyomás nincsen, Svájcban elég rangos éttermekben találkozhatunk Villa Tolnay borokkal, és itthon is szépen elfogynak a tételek.

Múltkor pufogtam egy sort a hegyeim miatt, ezért (is) pont jókor érkezett borászZoli egy nyolcas meg egy kilences Villa Tolnay Rajnai Rizlinggel, összeugrasztottuk őket. Szinte pontosan ugyanúgy mutatnak a pohárban, világos árnyalatú szalmasárga, krémes megjelenés. Egyszerre látszik, hogy tartalmas borokkal van dolgunk. Az illat is nagyon hasonló, uralkodó jegyek a vaxos-krétás vonal meg a kellemes petrolosság, tipikus rajnai mindkettő (amúgy is van egy ilyen tipikus jegye szinte az összes Villa Tolnay fehérbornak).

A kétezernyolcasban már itt jön egy kellemes, édes-mézes jegy, levegőzve nagyon szépen vegyül a rajnai jegyek közé. Magasan van a mérce az illat alapján, a kilences sajnos le is veri a kóstolás során. Két-három nappal több levegőt kapott, de ez sem segített neki, az illatához képest nagyon üres, lapos, izgalommentes a korty, a közepétől szinte nyom nélkül tűnik el a szájban, talán csak a tizenhárom és feles alkoholt érezni a lecsengésben. A másik rajnai után kóstolva meg egészen elszégyelli magát, szóval az illat után összességében csalódás a Villa Tolnay 2008-as Rajnai Rizlingje, így éppen kettő és fél palackos.

A kétezernyolcas testvére viszont nagyot szól szájban is, egészen érdekes stílussal ismertet meg. Először is szép, vaskos, magas glicerintartalommal és tizennégyes (egyáltalán nem bántó) alkohollal. Már ez is édes érzetet kelt, de ehhez jön még az érezhető maradékcukor, meg a szélesen elterülő mézes jegyek az ízében. A palackon száraz fehérbor áll, de néha elgondolkodunk, hogy nem több-e annál ez a cukor, érzetre biztosan az. Az egészet a másik borból nagyon hiányzó korty végi rizlinges kesernye bolondítja meg. Hasonlatos a német iskolához, hozzáadott szén-dioxid és a kóracél tartályos érlelés vibrálása nélkül.

Most kéne emiatt keseregnem, de nem ez történt, egyszerűen annyira jólesett így ebben a formában, hogy nem is maradt egy csepp sem a palackban, pillanatok alatt elfogyott. Annyi azért feltűnt, hogy a levegőn erősödik a vaxos-krétás íz világ, és egyre jobban háttérbe húzódnak az édes jegyek. Vagy csak hozzászokott a szám? Nem tudom, de ott abban késő őszi pillanatban teljesen passzolt a kicsit depressziós hangulatomhoz, a hiányzó vibrálást és frissességet is meg tudtam neki bocsátani, bizony sokszor a hangulat sokkal komolyabban befolyásolja egy-egy bor értékelését, mint az érzékszerveink. Villa Tolnay Rajna Rizling 2009 három és fél palackos, az emlegetett vibrálás esetleges felbukkanásával sima négy palack lehet. Egyébként meg első randevúk tökéletes feszültséget (is) oldó bora. A zene mellé/helyett meg jöjjön most inkább egy szelet Tolnay Klári.