A világ első Bensőséges Belsőség (BB) partin történtekről csak annyit, hogy egy-két órára egészen közel éreztem magam ahhoz az étel és bor okozta állapothoz, amit csak egy szóval lehet leírni és kifejezni: gasztroszex. Szerencsére a borok terén is alaposan megadtuk a módját, így nekem is bőven volt mit jegyzetelnem. Most nem a megszokott kronológiai sorban fogok haladni, inkább egy-egy csokorba szedem a szerintem egy kategóriában tanyázó borokat.

Minden normális borfogyasztó társadalom talán legfontosabb bástyája (kellene, hogy legyen) az ivóborok/folyóborok, nyilván ezekből fogy a legtöbb a hétköznapokon, de talán még az ünnepnapokon is. Fehérben a szlovénektől importált whollosi kolléga egy literes, csavarzáras palackba töltött ivóbort. Jeruzalemből érkezett az Ormoz Jeruzalemčan 2010 elnevezésű házasítása, tíz és feles alkohol, viszonylag semleges ízek, de azért nem vízszerű, virgonc savakkal megtámogatva, nem kérdezel semmit, csak iszod, fröccsben is isteni persze. Vörösben Pálos Miklós 2008-as Mindennapija Szekszárdról szolgálta ugyanezt a célt, nagyon is szépen. Másfél literes kiszerelés, örömillat, sok gyümölccsel (főleg szilva meg meggy), ízben is ez, szinte meggykompót, öröm inni, megint nincs kérdés, csúszik, mint a veszedelem. Ez a két tétel szépen le is fedi a kettő és fél palackos kategóriát, nincs fejtegetés, boncolgatás, ezek bizony ivásra termettek.

Friss, 2011-es borokból is kikerült a dugó, csalódást szerencsére ezek sem okoztak. A Vylyan Kakas Roséja szép gyümölcsös illattal és hasonlóan kedves ízekkel köszön, friss, üde, gyümölcsös, jó rozé, fröccsben is igazán otthon érzi magát. Ugyaninnen érkezett a friss Bogyólé is, a francia Beaujolais hagyományok legszebb hazai képviselője. Nagyon harsány gyümölcsök, eperjoghurt, kis banán illatában és ízében is. Nagyon friss, nagyon gyümölcsös, itatja magát, talán a legszebb Bogyólé, amit volt szerencsém kóstolni. Egy Márton-napi Portugieser is a horgunkra akadt a Polgár Pincéből. Tipikus, kedves tejsavas illat, visszafogott gyümölcsökkel, ízben is sima, csúszós, kedves, tejkaramella itt is beköszön, korrekt újbor, picit kevesebb izgalommal, mint várnánk. Ez a hármas hibátlanul hozza a három palackot, a Bogyólé meg talán most kicsit még följebb is kacsingat, annyira tetszett. Már kicsit több szó esik technológiáról, szőlőfajtákról, de még mindig nem a nagy mélységekről van szó.

Sauvignon blanc fronton akadt egy komoly párbajunk, az utóbbi idők legjobb magyar versenyzője egyértelműen a Lisicza Borház 2010-ese, whollosi viszont váltig állította, hogy Szlovéniában talált jobbat, Ormoz Gomila Sauvignon Blanc 2010, én meg persze kételkedtem. A Lisicza ugyanolyan, mint volt bármelyik ivás kóstolás alkalmával, nagyon intenzív bodza, egres, idővel jön a fekete ribizli is, de nem túl erőteljesen. Ízében erőteljes savérzet, szép szerkezet, nem húsos, de pont elég a savak mellé, egy ilyen évből zseniális. A szlovén kihívó szinte pontosan ugyanezt tudja, csak mindenből kb. kétszer annyi van neki, alaposan felturbózták. Már-már meleg illat, telt, rengeteg bodza és édes fekete ribizli, tobzódik, na. Ízben ugyanez, egészen telt, széles, már-már édes a korty, mintha bodzaszörp lenne, igazi technokrata. Egyértelműen erőteljesebb, dúsabb a szlovén sauvignon, nekem viszont a Lisicza sokkal természetesebb, ezért kiegyeztem egy döntetlenben, mindkettő nagyon tetszett, és simán hozzák az erős három és fél palackot, itt már elindul a mélyebb boncolgatás-fejtegetés.

Aztán megint hárman egy csokorban, elsőnek egy Figula Olaszrizling 2009-ből. Nagyon szép illata egészen érett, olajos, idővel nagyon szépen jön az ásványos-sós vonal is, mély, belefeledkezős. Kóstolva is nagyon arányos, könnyed, de mégis nagyon mély tartalom van benne, sav kitűnő, nagyon jól iható, mégis nagyon komoly élmény, nagyon szép olasz. Bussay borból sosem elég, ezért elsőnek egy 2010-es Traminit néztünk meg. Nem emlékszem, hogy kóstoltam volna ennyire arányos és ennyire gyönyörű savú traminit. Friss, reggeli rózsakert az illatában, nagyon kedves, de mély is. Telt a korty, de marhára itatja magát, szinte nem lehet abbahagyni, a savszerkezet nem hagyja nyugodni az embert, lecsengése szinte végtelen. Ezt a csokrot egy 2006-os Bussay Esküvével zártuk, egy hete csúszott ugye le a négy évvel fiatalabb társa. Mély színek, nagyon mély illatok, sok-sok rajnais jeggyel, petrol meg vax leginkább, vibrál, nagyon erőteljes. Ízében egészen krémes, de nem nyúlós, van benne lendület bőven, nagyon jók a savak, itt is vibrál. Nagyon érett, ereje teljében van, nem vitás. Átjárja a testet, elgondolkodtat.

Mind a három bor csodálatos a maga nemében, a két fiatalabb simán hozza a négy palackot, idővel lehet, hogy még feljebb is léphetnek. A hatos Esküvé érdemli meg a legerőteljesebb négy palackot, néha már meg-megcsillan a négy és fél is. Az este zárásaként jött egy Lelovits 2009-es Syrah, Villányból, eddig kóstolatlan versenyző. Gyönyörű illat, intenzív grapefruittal és sok-sok fűszerrel, szinte robban a pohárban. Ízben ugyanez, nagyon dús szerkezettel, és olyan lendülettel, ami miatt lehetetlen abbahagyni, ha kibontunk belőle egy palackot, biztosan ki fog örülni. Marha tartalmas, de mégis öröm minden egyes perce, öröm inni. Közelebb a négy palackhoz, mint a három és félhez, de még nem érte el teljesen, nagyon kíváncsi vagyok rá pár év múlva.

Az este tanulsága meg az, hogy belsőséghez szinte bármilyen bor jól csúszik, úgysem tud az ember a borra koncentrálni, ha elé kerülnek ezek a finomságok. Meg az, hogy télen is nagyon kívánom a fröccsöt, meg a fehér bort, lehet odakinn akár mínusz húsz fok is.

A kép innen van.