Mit ne igyunk halászlé mellé?

Magától értetődő volt, hogy a karácsonyi halászlé mellé sillert kell fogyasztanunk, volt is itthon egy régóta őrizgetett palack pontosan erre a célra. Még a Szekszárdi Szüreti Napokon sikerült beszereznem (whollosi kollégának köszönhetően) egy palackkal Vesztergombi József 2010-es silleréből. A szekszárdi termelőtől nekem még nem sikerült olyan bort innom, amelyik ne nyerte volna el a tetszésemet, ráadásul azt a szekszárdiak (szakmabeliek is) is elismerik, hogy bizony kadarkában és sillerben évről-évre rendkívülit tud alkotni. A siller bor nála nem eltitkoltan és azért készül, hogy a vörösek koncentráltabbak, tartalmasabbak legyenek. Nem beszélhetünk egyfajta borászati melléktermékről, és ezt a kétezertízes pirosbora is kitűnően bizonyítja.

A siller német eredetű kifejezés. (Schiller: csillogó, fénylő) A rozénál sötétebb piros árnyalatú bor, amely átmenetet képez a vörösbor felé. A kékszőlő héjának színanyaga a hosszabb héjon erjesztés miatt már nagyobb mennyiségben kerül a borba. Sok helyen nevezik piros bornak, kastélyos bornak, de használatos a fuchsli kifejezés is (pl. Szekszárd környékén), amely a róka szőrének rőt színére utal. 

Előzetesen úgy gondolkodtam, hogy a gerincet adó két fajta, a kadarka és a kékfrankos fűszeressége és szép savaik miatt kitűnő kísérője lesz a halászlének. De természetesen az előkészületek és a kaja elkészítése közben kötelező megkóstolni a választott bort is, ez nálunk aranyszabály. (Így sikerült tavaly leégetnünk a harcsapaprikást, szóval azért csak óvatosan a kóstolgatással.)

Így viszont már az illatoknál kiderült, hogy nem fog működni a dolog. A megjelenést nem is ecsetelném, a kép önmagáért beszél, tankönyvbe illő a színvilága. A pohárba szimatolva valami hihetetlen koncentrációban dől belőle a friss gyümölcs, jön eper, málna, csipkebogyó, aztán ez az egész egy lekvárban egyesítve, lehengerlő, na. Mire másnap elfogyott, kezdett előbújni picit a fűszeresség is, ott a háttérben valahol. Azt gondoltam, hogy ízben nem lehet hozni ezt az intenzitást gyümölcsileg, de alábecsültem a bort, szinte szóról-szóra ugyanazt jegyeztem le róla, amit az illat után.

Az évjáratnak megfelelően ress savak kísérik a gyümölcsöket, nagy a lendülete a komoly beltartalom ellenére is. Mert bizony lassan hömpölyög a pohárban, plusz az alkohol is tizenkettőfél, ez bizony így együtt hamar elnehezíti a fejet, meg a nyelvet, mégis folyamatosan inni akarom. Sokkal több, mint egy jó gasztro- vagy kvaterkabor, de szerencsére még nagyon messze van a túlzásoktól. A sillerek Rolls Royce-a ez bizony, ünnepi asztalra, de semmiképpen sem halászlé mellé. Talán ennél többet nem lehet kihozni egy sillerből a gyümölcsös-komoly kategóriában, úgyhogy gond nélkül megérdemli a négy palackot. Etalon.

A zene most elmarad, viszont én egy Csávossy György idézettel kívánok Boldog Karácsonyt és Borban Gazdag, Boldog Új Évet!

A bor ízében újraálmodja a szőlő virágzását, a nyári gyümölcsök testvérillatát, az augusztusi füvek esti leheletét és a felettük villanó csillaghullást, a mézes lábú darazsak nyomát, az októberi avar fanyar páráit, a szüretelő lányok bőrének sziromsimaságát, az erjedés lázrohamait, születésének nyers-csípős András havát, fiatalságának zamatpazarlását, a hordóban töltött remeteévek nemesítő magányát, hogy mindezt a palackban, mint lepke a bábban, szépséggé varázsolja és nekünk ajándékozza. Mert társunk, múzsánk s pajtásunk ő, és ha Isten minket az Ő képére teremtett, mi a bort a sajátunkéhoz igazítjuk és önmagunkat keressük benne.

(Csávossy György – A borleírás irodalmi nyelvezete)

A siller kitűnő, tömör terminus technicus-a innen. De például van Országos Siller Fesztivál és konferencia Pakson minden évben, halászlével természetesen.


Terjesztem Facsén
Tony D'Amato Véleményezem

A bejegyzés trackback címe:

https://gasztroszex.blog.hu/api/trackback/id/tr213495332

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása