Karácsonyi Marcsa szilveszterre

Ha például négykor érkezel meg, én már háromkor elkezdek örülni. Minél előrébb halad az idő, annál boldogabb leszek." Négykor már tele leszek izgalommal és aggodalommal, fölfedezem, hogy milyen drága kincs a boldogság. De ha csak úgy akármikor jössz, sohasem, fogom tudni, hány órára öltöztessem díszbe a szívemet. Szükség van bizonyos szertartásokra is.

Mi mással, mint egy nagyon lapos kisherceg idézettel kezd a karácsonyiMarcsi és mi már előre félünk, mert láttuk az előzetest. Otthonfőzés, unokahúgok, titokvendégek, nagyjából ennyi elég is kell legyen egy botrányos estéhez egy átlag magyar családban. És nyilvánvaló, hogy egy sima műbalhéval kezd a műsor. Mert a két kicsinek nem mondható unokahúg máris összevész a vendégek érkezési időpontján. Lányok, ez még a Barátok köztbe is kevés lenne.

A főcím után Marcsi kis eligazítást tart, és azt hiszem ezt még lt. Debra Morgan is megirigyelné. Mi a fontos az igazi karácsonyi hangulathoz. Fa, illatok, de leginkább a bor, legalábbis Marcsi szerint. De mindez kevés és kéne valami más, valami különleges. Gyerekek még jó, hogy Marcsi tarsolyában van egy régi elfeledett magyar népszokás. A lányoknak le is esik az álluk, mikor megtudják, hogy a régi paraszti családokban egy évben csak kétszer, a két legnagyobb ünnepen teríttettek asztalterítővel. Húsvét és karácsony, és a karácsonyi terítőnek mágikus erőt tulajdonítottak. Közben az asztalon bejgli, egy pisztrángnak tűnő filézett hal figyel. A mese pedig folytatódik. A terítőn a morzsát anno egész vízkeresztig kinn hagyták, sőt szentestén még a maradékot is a torkos kis (gasztro)angyalkáknak.

Aztán a végén a terítőt összehatották, úgy mosatlanul, nehogy kimenjen belőle a mágikus erő. Majd mikor valaki megbetegedett ebbe a terítőbe bugyolálták.
Kis intermezzo és lamentálás a meglepetésvendégekről, akikről aztán mégsem tudunk meg semmit. Köszönjük. És hirtelen egy csengetés ránt vissza minket a karácsonyi elalélásból. Megjött a fa. Túlméretes ezüstfenyő lóg ki a kistehergépjármű seggéből. A három kényeskedő próbálja berángatni a fát a házba, epic Benny Hill jelenetet idéz. A végére a fa fele már leesett és a kert is romokban. A fiatal Beethoven megvan? Amíg a két lány megöli magát egy baltával faállítás közben, Marcsi csinál egy kis vajas teasüteményt.

Még mindig nem derült ki számomra, miért kellettek ide az unokahugik. Nem is annyira szépek, idegesítően modorosak és az az érzésünk, hogy Sárika egy kicsikét butácska.
Marcsi ismét harapna egy kis bejglit, de újabb látogató érkezett és ismét csengő hasít a hangulatba. Gulner Gyula jött, Marcsi nagy megmentője, aki az ország egyik legjobb séfje. (Melyiké?) Hozott is magával egy kis óféle házibort. Egy franc-t csinált az öreg a két kezével. Lehet a bor jó, de a séf bajsza erősen ferde. Gyulánk meg is magyarázza, hogy Bácskában főzik a legjobb magyar ételeket, ezért ő most valami franciás beütésűt fog készíteni. Pulyka lesz a dologban a magyar, mert ugye Magyarországon ez a divat. De valaki végre megmagyarázhatná mióta (kb húsz éve). A Jobbikos nézők legalább felállva tapsikolhatnak, mert végre egy vérbeli magyar étel van a képernyőn.

És, ha már pulyka, Gyula úr meg is tanít minket pulykamellet filézni egy százötvenéves késsel. Műanyag a vége, de egy ennyire öreg késnél ez előfordul. Marcsi rohan is a borospolchoz, nehogy már szárazon kellene főznie a jó öreg séfnek. Töltött pulyka lesz amúgy a menü. Lőrincz Gyuri Merengője kerül a pohárba és nyilván Marcsi él is a szóvicc lehetőséggel és merengenek egyet együtt. Közben már az unokahúgok gondolatait halljuk, miközben a lakásban trancsírozzák a fa maradékát. Hát igen, ez férfimunka volna. Közben Bolyki Jani egri borász bora kerül az ételbe. Már megint egy akkora libamáj kerül elő, nem először a műsorfolyam során, melynek árából jó lehetne lakatni egy kisebb afrikai város lakosságát.

És megtörténik, amitől már egy ideje tartok. Az egyik lány megtalálta a faállítás megoldását. A fa amúgy újra az udvaron. (Csókoltatom a vágót.) Dóri/Orsi feldob egy szolid sminket és újra ütni kezdi a fát. Marcsi pedig forralt bort fog készíteni. Vagyis már kész, ismét puszi a vágónak, de megint nem jut bejglihez Marcsi, mert jön megint a csengő. Na, ki jött? Hát egy tokai borász érkezik furminttal és egy kis '96-os esszenciával (azt ugye?). Áts Károly kicsit fikázza a vörösből készült forralt bort, mert ők furmintból készítik, de azért megissza. Az aszúkról megy a lamentálás, körbe is nyalja a műsor testületileg a Royal Tokajit, termékelhelyezés szolidan.

Közben a lányok (már tényleg rém kínos) újra összevesznek, de ilyen egy igazi családi karácsony. Marcsi sztorizik is Karcsiról közben, csakhogy lehűtse a kedélyeket. A Karcsi ugyanis önmagában is egy országimázs. Elmeséli tehát a Wine & Spirits-ben kapott 100 pontját. Bár Karcsi estig maradt a képek tanúsága szerint, az udvaron még világos van. Most már biztos, hogy a vágó erősen unta már a banánt. Újabb bejgli, újabb vendég.

Sütis vágóképek, nyilván egy cukrász érkezett, méghozzá Solymárról. Desszertek lepik el az asztalt a Zazzi Cukrászda kreálmányai ezek, melyeket Varga Margit készített. De a legjobb mindközül a Marcsi kedvence, amit már tavaly is megrendelt: a farönk. Ám a díszítés még hátra van, kis arannyal lesznek mintázva farönkök, miközben a lányok zenét választanak. Teles az őrület, a két unokahúginak megártott az a kis aszú, kár hogy alig van benn alkohol. De megtalálják a leányok a megfelelő zenét, és már fel is csendül a kissé áthangszerelt főcímdal, az unoka hugik meg táncolnak rá.

A varázsterítőről meg már majdnem elfeledkeztünk, pedig a lányok sorra állnak elő a jobbnál jobb terítőkkel, de egyik sem az. Ám nincs megállás és már a tálalás jön. Lehet, hogy a Gyulabá egy sztráséf, de ez a tálalás ez leírhatatlan. A vágó újabb vicce, a dödölle kivételekor, pont a pulyka kivétele történik meg. Imádom ezt az embert. Az egyik lány szolidan (és szándékosan) felgyújtja az egyik konyharuhát, majd Marcsi útjára bocsátja Gyulát, Dóri és Orsi a rejtélyes körülmények közt felállt fát díszítik. Meg is jön Ági és jöhet a terítés, mert megvan a varázsterítő, mellyel a függönyhöz igazodunk. Mindezt Kapolka Ágnes csinálja, aki szerint akkor jó egy asztalterítés, ha az interaktív. Két terítő is kerül az asztalra, mert attól puhább a felület és még egy aranyszínű háló is, a tyúkketrecek hálója megvan? Az interaktivitás pedig mint kiderül, nem szól másról, minthogy kibasszunk a vendégeinkkel. Itt például csillámporral szórják az asztalt és odakötik az evőeszközt a tányérhoz.

Aztán végre megérkeznek a vendégek erős affektálás közepette, mert a lányok úgy örülnek. Két fogyatékos fiú érkezik, akik a lányokkal együtt szoktak nyaranta táborozni Söréden és az ő kísérőjük Éva néni. Marcsi a két srácnak meséli a terítős sztorit, majd evés következik és egy kis nevetés és ajándékozás. Egy Ákos és egy Quimby cédé kerül elő a csomagolópapírokból és egy Gasztroangyal póló is jut mindkét fiúnak. (Oké, pc meg minden, de biztos, hogy egy kajás műsorban kell ezt a kártyát kijátszani?)
Karácsonyfás vágóképek, közös éneklés és már búcsúzik is a karácsonyi Marcsi egy elég érdekes záró képpel.

Kicsit értékelve és visszatekintve minimum vitathatóra sikeredett ez az év Gasztroangyal terén. (Bár egy adás ma még vissza van.) A formátum akár jól is működhetett volna és voltak kifejezetten jó pillanatok főleg indulásnál, de így a végére sokszor unalomba és kínlódásba ment át a dolog. Sajnos ez az adás is éppolyan harsányra és modorosra sikerült, ami pont nem kellene ebbe a műsorba, akár egy kertévé is fizethetné a gyártási költségeket. Kívánok jobbakat az új évre Marcsinak és a csapatnak. Receptek erre, és ma is lesz még műsor.

És köszi srácok az egész éves olvasást, a hozzászólásokat, miegymást! Legyen szép, meg bőséges és boldog évetek 2013-ban, kívánunk minden jót. Ja igen, azt tudtátok, hogy január 1. Krisztus körülmetélésének az ünnepe?


Terjesztem Facsén
Vallásos 3 hozzászólás

A bejegyzés trackback címe:

https://gasztroszex.blog.hu/api/trackback/id/tr803508549

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kenszei · http://www.pecsiborozo.hu/ 2011.12.31. 09:50:02

Marcsa Merengővel fogadja Gyulabát, főzés mellé az dívik. Egy állítólagosan "népművelő" műsorban hogyan lehet, ilyet leadni? Vicc. Royal Tokajit szerintem jogosan nyalják, nemzeti kincs.

avissi 2011.12.31. 17:29:08

Január 1.: értjük mi a csíziót...!
Kedves Gasztroszexista, a leírásaid már-már reklámnak mínősülnek, pár hete a bejegyzéseiden felbuzdulva néztem meg - először - a műsort. Még sok bejegyzésedet szeretném olvasni az új esztendőben!

whollosi · http://www.gasztroszex.blog.hu 2012.01.02. 11:11:50

@Podruzsik: óh, hát nagyon köszönjük szépen. És akkor mondja még valami, hogy a kritikus hangvétel nem reklám:)
süti beállítások módosítása