A Tokaji borvidéket alapvetően három fajta, a furmint a hárslevelű és a sárga muskotály határozza meg. Jön melléjük kisebb mennyiségben kövérszőlő, zéta és kabar is, de mindenképpen az első három szőlőfajta viszi a prímet (közülük is kiemelkedik a furmint, nagyjából a szőlőterületek 60%-án ez terem). Ezen a hat fajtán kívül mást nem is telepíthetnek a gazdák, aki esetleg mégis más fajtákkal kísérletezik, az nem tüntetheti fel a címkén a Tokaji jelzőt, az ilyen borok kerülnek a piacra Zempléni megjelöléssel. Miközben whollosi és vallásos elmerült a kocsonyakészítésben, mi rendületlenül bontottuk a palackokat, és horogra akadt két olyan tétel, amelyek a fent vázolt két csoportba illenek.

Én személy szerint soha sem zárkózom el az új kísérletektől, formabontó gondolatoktól, így attól sem, hogy egy-egy borvidéken kipróbálásra kerüljenek új, ott nem „őshonos” fajták. Akkor, ha valami ismeretlent, izgalmasat lehet ezzel létrehozni, és meg tud jelenni a borvidék arca is a borban.

Az első tételünk a Sauska Tokaj (Árvay János távozása előtt Hétfürtös) 107-es elnevezésű zempléni házasítása 2009-ből, na, ő pont valami ilyesmire hivatott. Hárslevelű és chardonnay házasságából született tétel, a pohárba töltve zöldes színárnyalatokkal nyit, nagyon telt, krémes, vastag anyagot sejtet. Első szippantásra dől belőle a friss fa, teljesen elfed minden más lehetséges jegyet. Szellőztetem, levegőztetem, visszakóstolom többször is, de nem változik lényegileg, mindent fed a fa, vajas, kókuszos krém illatában. Ha nagyon erőlködöm, akkor valahol feltűnik a chardonnay, talán. Ízben is sok-sok fa, tolakodó vajasság, ez mondjuk a chardonnay sajátja is lehet(ne). Robosztus, nagy testű bor, a savai szépek, az alkohol fűt. Eleganciát, szépséget én nem találtam benne, zempléni ízeket meg végképp nem. Próbáltam levegőztetés után visszakóstolni, de ízében sem tudott megújulni, csupa szálka lett a fogam, és egyre jobban felerősödött a hordócser húzós íze is. Nem tudom, hova lesz képes fejlődni, de most, ebben az állapotában nekünk szinte élvezhetetlen, másfél palackot kap (és még jószívű voltam). Hogy mennyibe kerül, én nem merem ideírni, itt mindenki megnézheti.

Második tételünk a jól kitaposott ösvényen jár, a hagyományos tokaji út képviselője. A Bott Pince 2006 tavasza óta tevékenykedik a borvidéken, mintegy 5 hektárnyi területen, az estén kóstolt boruk a Bott-bor névre keresztelt 2008-as furmint-hárslevelű házasítás volt. Aranyba hajló színvilág és kecses mozgás jellemzik a pohárban. Itt is látszik, hogy tartalmas anyagról van szó, de nehézkességet nem fedezni fel benne. Illata mélyről jön, és a levegőn egyre szebben nyílik meg. Alapvetően a hárslevelű mézes-hársas jegyei dominálnak, de találni benne szép virágos jegyeket is némi levegőzés után meg a töppedt bogyók is szót kérnek. Nagyon szép, összetett és kedves. Ízében szép ászokolás, kedves gyümölcsök és jó savak vezetik. Meglepően könnyedén iható, érezhetően van benne anyag bőven, de pont az ivósság határán innen van még. Ízig-vérig tokaji bor, de a megszokottnál kedvesebb, barátkozóbb stílusban, hosszas szálazás-fejtegetés helyett inkább örömteli, boldog pillanatokat nyújt. Szép háromésfél palackot megérdemel, ha nem 3425 forint lenne az ára, talán még többet is kaphatna.

Most győzött a hagyományos, régi iskola, de azért ne írjuk le az újító, formabontó gondolatokat. Csak hát a kevesebb néha több.

(Az első kép innen, második innen, a harmadik eminnen.)