Pergőlábú néptáncosokkal nyitjuk a mai adást. Ügyesek a fiúk na, de hogy lesz ebből gasztro műsor? És egyszer csak a semmiből itt terem Marcsi, a fiúk pedig úgy örülnek neki, mint kisgyerek a karácsonyi ajándéknak. Ám a fiúk nem tudnak fütyülni, ezért Marcsi mára répát hoz és már meg is van a műsor fő témája. Irány a répaföld, jöjjön a főcím.

Elsőként Mariannhoz érkezünk, akinél van vagy tíz mázsa répa, így a fiúk estére már talán tudnak majd fütyülni. Fagytól védik épp a répákat, így egy méter mély gödörben találjuk az imént említett mázsákat. Vadkerti Tóth Jánosné Mariann kerekrépa termelő gyorsan be is avat minket. A répát ugyanis magról vetik és mikor kiszedik, akkor hagynak neki egy kis gyökér részt és az abból ültetett növényből lesz a majd felhasználandó mag. Gyorsan megtudjuk, hogy a répát tarlóba ültetik, azaz a búza aratása után felszántott területre. Ám aki azt gondolná igénytelen és könnyen termeszthető növény ez a répa az téved. Van ugyanis a répának egy nagy ellensége: a répabolha, ami simán lezabálja a répa leveleit.

Elsőként mindjárt savanyút készítünk a répából, de előbb még a klasszikus répát kihúzós népmesét idézik fel nekünk a mai műsor főszereplői (fogalmam sincs kik) és Marcsi. Két répa jön az asztalra. Az egyik a fehérrépa, mely a Göcsej vidékén volt jellemző. A másik, melynek lilásabb színe, ízre édesebb és lédúsabb az meg egy a fehérből kitenyésztett magyar fajta. Rövid diskurzus közben kiderül, milyen hányattatott sorsa is van ennek a kerekrépának. Nagyon sokáig használták salátákhoz, de aztán az 50-es évek környékétől teljesen kiveszett a hétköznapi fogyasztásból és leginkább takarmányként használták. Ma is csak nagyon kevés helyen fogyasztják ezt a fajta répát. Pedig ez még a salátánál is egészségesebb. Hámozás után pedig jöhet a reszelés.

Miklósfán, ahol egyébként épp vagyunk, kétféle savanyítási eljárást alkalmaznak. A kovászos erjesztés, melyben kovászt erjesztenek ki nagyjából két hét, egy hónap alatt, majd a kierjedt savas lébe egy éjszaka alatt megsavanyodik a répa. Persze ez a megoldás nagyon rizikós és kiszámíthatatlan így az ecetes megoldást alkalmazzák leggyakrabban. A hordós erjesztést viszont azért nem használják, mert rettentő büdös szaga lenne úgy a répának. Közben azt is megtudjuk nem véletlenül Miklósfa az egyetlen hely, ahol ez a répa megterem. A növény ugyanis elég kényes ilyen szempontból és csak az itteni földeket kedveli.

Próbálják kiszedni Mariannból a kovászolás titkát, de egy igazi répatermesztő savanyító asszony nem adja ki ezt a titkot, de nem ám! Amíg a fiúk elpepecselnek a savanyítással, Marcsi átugrik egy tradicionális mustárkészítőhöz és megnézi miből, hogyan lesz a mustár. A helyszín Nagykanizsa, ahol igazi jó magyar mustrát készítenek. Az ötlet persze erdélyi, egy kétszáz éves recept alapján. Ki is derül hamar, hogy van kétféle mustármag is, mert ezt eddig nem tudta Marcsi, a sárga a közismertebb és a fekete, mely gyakorlatilag ugyanaz, mint a másik annyi különbséggel, hogy kicsit karakteresebb az íze. Mindezt Vereczkei Ágnes meséli el nekünk.

Természetesen a mustár élettani hatásai kitűnőek. Egyrészt segíti az emésztést és felfokozza a vérkeringést, így jó a meghűlésre vagy akár a keringési megbetegedésekre is. Németh Pál, a másik tulajdonos már arról mesél, hogy a mustármagok, amiket felhasználnak itt nálunk teremnek. A mustármag beérkezését követően a gyárban ledarálják azt és tiszta forrásvíz kerül hozzá. Eztán jönnek a különböző fűszerek és ecetek. Gyors visszakapcsolás a srácokhoz, akiket épp elvisznek a helyi étterembe. Ám nem időzünk itt sokat, mert Marcsi épp kóstolni készül a mustárok közül. Úgy tűnik, ma csak titkokba ütközik az adás, senki nem akar semmit elárulni.

Marcsi visszatérve a fiúkhoz valami ismeretlen eredetű étellel találja szemben magát, de hamar meggyőzik, hogy kóstoljon. Ez ugyanis a hely egyik nevezetessége. Miklósfai répafagyit kóstol a banda. Marcsinak pedig minden az arcára van írva. Bár az nem könnyen eldönthető, hogy ízlik neki vagy rögvest kihányja. Mindenesetre, aki ki szeretné próbálni az keresse a GyGO Caffe and Fagyizót. Fagylaltozás közben kiderül, Miklósfán még répafesztivál is szokott lenni. A fagyizóban viszont nem csak fagyi készül répából, hanem például dödölle is, mellyel a szakácsok még díjat is nyertek.

Kis kóstolás után néhány helyi asszony vezet be minket a répából készült ételek rejtelmeibe. Készül ebből a növényből rétes, ami lehet sós és édes, és még levest is készítenek belőle. A rétes nagyjából hagyományosan készül. Papírvékony tészta, rá kis olaj, rászórva az olajban kisütött répa, kis tejföllel meglocsol, felteker és mehet a tepsibe. Tetejét még megkenik tejföllel, aztán mehet is a sütőbe. Amíg a rétes sül a kemencében addig pedig készül egy finom leves.

De mégse, mert éles váltással egy étteremben találjuk magunkat, ahol egy sütőtökös kerekrépás ravioli fog készülni, tejszínes sonkás mártással. Mindezt pedig Szabó István a Régimozi Étterem étteremvezetője fogja. A nemzetközi konyhát és megjárt séf mesél az életéről és, hogy hogyan vetette a sors Nagykanizsára, majd készít még nekünk egy kis kerékrépában és prószabundában sült szüzet téli káposztasalátával. És, ha jól látom ma Bussay borokat fogunk kóstolni, legalábbis az asztalon elhelyezett palackok ezt vetítik előre.

Bor helyett mégis visszaugrunk levest főzni. Gondban lehetett a vágó a héten ettől sok helyszínváltástól, mellyel baj éppen nem lenne, ha logika legalább. A savanyított répát egyszerűen vízben megfőzzük, egy kis babérlevéllel, borssal, majd mehet bele a bab és a csülökpörkölt. Végül pedig egy paradicsomos rántás, egy rottyanás és kész is. Az asszonyok azt is elárulják, hogy lehet ezt habarni is, de ők inkább rántani szokták. A kész levessel elküldi Marcsi az asszonyokat egy kis vérképzésre az irsai olivér mellé, addig ő még készül valamivel meglepetésként. A meglepetés pedig egy jó kis kerekrépakrém leves lesz. Gyorsan meg is főzi a kis csapat az újabb levest és máris a terülj-terülj asztalkámnál találjuk magunkat.

Imrei Ferenc falugazdász az asztalnál, evés közben el is meséli, hogy már emberemlékezet óta termesztenek Miklósfán és környékén répát. Itt tehát ez a növény évszázados hagyományra tekint vissza és nem csoda a sok ehhez köthető étel és persze az sem, hogy sokan élnek ebből a helyiek közül. Marcsi pedig felhívást intéz a budapesti zöldségesekhez: tartsanak répát!

Szerencsére nem időzünk sokat az evéssel, mert már megyünk is a csörnyeföldi doktorhoz, aki a környék, ha nem az ország egyik legjobb fehérborásza. Bussay László olyan, mint mindig magával ragadó személyiség, akire nem lehet nem odafigyelni. Kóstolunk is egy olaszrizlinget elsőként. Gyorsan meg is mutatja a kamera a pincében rejtőzködő csöcsöket.

A rizlinget egy tramini követi, mely Marcsi nagy meglepetésére 15,3-as alkoholjával majdhogynem visszategez. Természetesen a csókaszőlő sem maradhat ki, egyenesen a hordóból érkezik a 2011-es évjáratból. A betöppedt traminiból készült bort is megmutatja a borász, melyre csak annyit mond: „Most még olyan, mint a vemhes kanca vizelete, de az illata jobb, mint a látvány és csak belső használatú tétel lesz.” Mindannyiunk nagy bánatára.

A műsor végére visszatérünk a mustárosokhoz, de már az otthonukba, ahol különböző mustáros vaddisznó máj készül vacsorára. És némi vad ínyencség és egy kis rétes is készült, csak úgy az íze kedvéért. Sűrű koccintások közepette, végre a fiúk is tudnak már fütyülni. Egy gyors tánccal búcsúzik az eheti adás, ma délután pedig a szokott időben újra jön Marcsi, hogy mutasson nekünk valamit a magyar gasztronómiából.