Az idős, évjáratos borokat kóstolni mindig különleges élmény. Még azzal a veszéllyel együtt is, hogy a nagyon borsos ár ellenére könnyen élvezhetetlen, teljesen oxidálódott, elöregedett tétellel lehet dolgunk. Hihetetlen izgalmas a pillanat, mikor egy ilyen palackból szépen lassan kikerül a dugó, és a hosszú évtizedek óta várakozó bor végre megismerkedhet a külvilággal, mi meg ővele.

Nem egyszerű műfaj ez, a megszokott kóstolásnál eltérően itt nagyon más jegyeket keresünk, kapunk és értékelünk. Nem a direkt gyümölcsökről, friss virágokról vagy a fiatalos ízekről szólnak ezek a tételek. Sokkal inkább az érettségről, komolyságról, terciernek mondott, kizárólag a palackban hosszú évek során kialakuló aromákról van inkább szó. A bor életének utolsó fejezete ez, legszebb fiatal éveit már régen maga mögött tudja, de az ezen évek hosszú során felhalmozott tapasztalat és bölcsesség ott lakozik benne. Ha jó időpillanatban (és megfelelő odafigyeléssel) kapjuk el, akkor magunkba szívhatjuk ezt a bölcsességet, és örök életre emlékezetes élményben lesz részünk. Ha viszont nem így alakul, akkor csak egy homályos emlékkel gyarapodunk, és eldicsekedhetünk vele, milyen idős bort is ittunk mi. A hét közepén mindkét kategóriából sikerült meríteni egy-egy tételt.

Mostanában divat ekézni a portugiesert, ezért is vártam nagy izgalommal, hogy mire képes egy igazán koros tétel ebből a fajtából. Müller János Villányi Oportója 1991-ben készült, de sajnos a dugó kihúzásakor már láttuk, hogy itt nem kell csodára készülnünk. Teljesen átázott, szétforgácsolódott a dugó, a bor pedig totál eloxidálódott, illatában és ízében is. Ez persze nem az oportó hibája, egyszerűen a dugó nem bírta kiállni az idők próbáját. Ez van, dicsekedni azért lehet vele, de fogyasztási értéke nem volt.

A második tétel viszont nagyon hosszú időre elragadott magával ebből a világból, messzire repültünk együtt, egészen vissza 1967-ig. Ebből az évből érkezett ugyanis a Badacsonyi Kutatóintézet Kéknyelűje. Száraz tétel, 13 százaléknyi alkohollal. A pohárban teljesen narancsba haló színekkel, aranyos csillogással, érett konyakot idéz. Az illatát nagyon nehéz bizonyos keretek közé szorítani, úgy éreztem, hogy ha három napig ülnék mellette, akkor is minden órában más arcát mutatná. A jegyzetemben így jöttek sorba a felismerni vélt jegyek: méz, mazsola, reszelt narancshéj, kandiscukor, hűvös menta, karamell, enyhe citrus, kenyérhéj, dohánylevél, gesztenye és dió.

Viszonylag későn, alig két éve, de annál hangosabban debütált Gregory Porter jazz énekes: Water című első albumát még abban az évben Grammy-díjra jelölték. A futball karrierjét vállsérülése miatt félbe hagyó Porter viszont annál aktívabb a zenében, koncertről-koncertre, fesztiválról-fesztiválra énekelve viszi el a jazzt rajongóinak.

Nagyon izgalmas, nagyon komplex. Az összes közül az utolsó két illatjegy maradt meg talán a legmarkánsabban, hosszú időn keresztül. Egészen elképesztő volt tapasztalni ezt a gyors és folyamatos változást-fejlődést, amin a bor keresztülment a kóstolás során. Megkóstolva a bort úgy éreztem, hogy az ízek kibontakozásához még több időre lett volna szükség, itt nem tudta megközelíteni az illatban tapasztalt gazdagságot, bujaságot. Az egyértelműen érezhető, hogy a kivételes savak tartják életben a kortyot, meglepően élénken vibrálnak még, a hátukon cipelik a bort. A díszítőelemekből maradtak még citrusos és mézes jegyek, lecsengésében meg nagyon kellemes hűvös-fanyar játék. A szájat teljesen kitölti, az ínyen pedig hosszasan időz. Olajos, alkohol édes ízekkel búcsúzik a szájból, a gyomorba érve pedig nagyon kellemes melegség árad szét az egész testben. Bár az illat utána egy picit visszaesett, összességében kivételes anyag, elképesztő vitalitással és beltartalommal. Hosszasan, napokon keresztül lehetne vele ismerkedni, nekem most csak néhány óra adatott meg. Ez alapján simán hozza a négy palackot még ennyi idősen is, de meggyőződésem, hogy egy napnyi levegőzés után gond nélkül hozná a négy és felet is.

Ha ilyen idős borral akadunk össze, fordítsunk rá kiemelt figyelmet, merüljünk el benne. A kóstolás végeztével én is félrevonultam a poharammal, benne a borral csendben ültem, és próbáltam magamba szippantani a(z) (élet)bölcsességet. Nagy élmény volt. Kalapemelés.

Az első kép innen van.