Bréking: Ma van a nemzetközi steak/bj nap! (18+)

Az hagyján, hogy ma van a pi nap (3. hónap, 14. nap, 15 óra 9 perc), de ma, egy hónappal a Valentin-nap után van az International Steak & BlowJob Day is. Lányok, a feladat egyszerű: nem kell csoki, virág, szuper süti, csak egy tisztességes szték (kezdésnek).

Tehát olyan sok nem is kell a boldogsághoz, közben mégis az egész mennyivel kreatívabb a február 14-nél. És ha ugye van nőnap is, akkor miért ne lehetne hat napra rá?

Továbbá tisztelet és riszpekt Mazsinak (lány amúgy), aki nem csak hogy figyelmünkbe ajánlotta ezt a szokást, de készült is rá (van már barátja).

Amire szükséged lesz 2 főre

  • 2 db 25 dkg marha bélszín szelet
  • vaj/olaj
  • só, bors

 

 Így készítsük el

  • Fogjuk a sztéket, itassuk fel egy papírtörlővel a nedvességet róla.
  • Hevítsünk serpenyőben olajat, vajat, ha forró, tegyük bele a szeleteket. Ha véresen szeretnénk, egy-két percig süssük az oldalait, ha közepesen véresen két-három perc oldalanként, jól átsütve 5 percre is szükségünk lesz. Fordítás után sózzuk, borsozzuk a húsokat.
  • Vegyük ki a serpenyőből a szték szeleteket, csomagoljuk külön-külön alufóliába, és mehet pihenni a sütőbe az 50 fokra melegített sütőbe 5 percre.
  • Ujjal tesztelhetünk, minél puhább a húsfelület, annál nyersebb.
  • Egy üveg bármilyen (de persze száraz) vörösbort üssetek be mellé.


Ez egy gyors és általános utasítás, de ha van időnk elmerülni az irodalomban, a Malackarajon van egy jó gyűjtés. Az első kép innen.


Terjesztem Facsén
whollosi 8 hozzászólás

A bejegyzés trackback címe:

https://gasztroszex.blog.hu/api/trackback/id/tr794316213

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szádbafingok 2012.03.14. 13:58:05

A szték-nap még rendben is volna, de címlapon ajánlgatni a másikat, hát legalábbis véleményes...

devadel 2012.03.14. 16:25:13

@Szádbafingok: a szofisztikált nickneved összhangban áll a képmutató finnyásságoddal, sej.

osszetortlelkek 2012.03.14. 16:30:18

ó pedig mennyi emberre ráférne, hogy végre ne csak átvitt értelemben szopassák :)))

Cathcart_ezredes 2012.03.14. 17:01:41

@Szádbafingok: a kritika még rendben is volna, de ilyen nickkel tenni, hát legalábbis véleményes...

Dandie (törölt) 2012.03.14. 17:04:44

@Szádbafingok: de nem, ember ilyen hülye nem lehet, ne tedd ezt.

elizon pucsnik 2012.03.14. 18:12:00

bélszínszték után egy jót szopatni,rendben van ez

Attilajukkaja 2012.03.14. 19:28:01

@Szádbafingok:
"de címlapon ajánlgatni a másikat"
Miert? Mi baj van a pi szammal?
süti beállítások módosítása