Annyit mak-mekelnek a törökök, Mekk Mester elbújhatna mellettük. Jöjjön tehát a török kenyér, az ekmek. Az itteni változat általában 300 grammos kiszerelésben kapható, ropogós héjú, csónak alakú, a két végén gusztusos kis csúcsokban végződő alakulat. Csak frissen érdemes fogyasztani, úgy isteni, fél-egy naposan már jelentősen csökken az élvezeti értéke.

A török pékségek jellegzetes recept szerint működnek. Elsőként, rengeteg van belőlük, hiszen a helyiek imádják a kenyerüket, és minden étkezéshez fogyasztanak. A kirakatban és a boltban mindig van egy plafonig érő polcrendszer, amin mintegy kiállítják a friss árut, amolyan vendégcsalogatóként. A kenyér mellett természetesen árulnak pék- és teasüteményeket is, pl. a híres-neves simitet (ugye emlékszünk a kör alakú, szezámmagba burkolt perecre?), vagy kurabiye-t, ami leginkább egy angol teasüteményre hasonlító, hófehér tésztájú gombóc.

Az íze a jellegtelen és a semleges között mozog, ezért időnként csokidarabokkal vagy szezámmaggal dobják fel. De ahány pékség, annyi különböző változat ezekre a pékárukra, csak a kenyér egységes mindenhol. Sok helyen árulnak pide kenyeret is, ami egy kör alakú, lapos, a tetején kockásra mintázott, feketemaggal (nigella sativa) vagy szezámmal megszórt lepény.

A török étkezési szokásokról tudni kell, hogy itt a tudatos, egészséges, neadjisten környezettudatos táplálkozás nem hogy nincs benne a köztudatban, hanem a vegetáriánusokat még hol finoman, hol illetlenebbül ki is kacagják. Ha valaki itt húsmentes ételt szeretne rendelni egy étteremben, akkor hosszas tanakodás után a csirkével próbálkozik a pincér, ugyanis „az nem hús”.

Na most a kenyerekkel ugyanez van, a rendes változat a lehető legfinomabbra őrölt, leghófehérebb lisztből készül, és csak mutatóba akad némi teljes kiőrlésű áru, az alsó polcon, ahol nem zavarja a tekinteteket. Ide még nem ért el a nyugati bio/újrahasznosítható/környezetbarát/fenntartható őrület, ezért aztán a közel nyolcvanmillió lakos boldogan tobzódik a zsírban/cukorban/finomlisztben.

És akkor a nagymértékű dohányzásról, alkoholról (igen, isznak a jó muszlim testvéreink, igaz, főleg a nagyvárosokban, és legalább jó drágán), a mindenféle termék kis és rendkívül gazdaságtalan kiszerelésben árusításáról (az egyenként csomagolt kockacukorral a legnehezebb megbékülni) stb. stb. még nem is beszéltem. Van hová fejlődni ezen a téren, ami jó hír a környezettudatos aktivistáknak, mert Törökország a maga nyugati mintájú média által már kiképzett lakosságával jó terep a pionírkodáshoz.

A szöveget jegyezte és a képeket készítette (a pék bácsi belegyezésével) leblebi. Oh, és igen, ma van leblebi születésnapja, szóval isten éltesse sokáig, ma megiszunk néhány palack bort az egészségére!